Join the new world

Vihar

Fázósan húzom össze a kabátot magam körül. A fagyos szél jégdarabokkal süvít el mellettem, bújok bele a kabát gallárjába de hasztalan, a szél bekergeti őket utánam. Ismeretlen tájon járok, a lépések csalárdak, a talaj inog alattam, a kietlen mezőn csak baljós árnyak mozognak a tél tombolásában. Eltávolodtak a fix pontok, odalett a vezérlő fénysugár, egyedül állok a viharban, elmozdultam az origóról és elkapott a szél. Mi hírt hozol széltestvér? Suttogok neki, de fenyegetően süvít csak fülembe, szavát nem értem, szándékát csak fogja lelkem legbelsőbb szegellete, húz, hív, csalogat s fenyeget, elvisz, ha nem akarom, magával sodor.

A vitorlákat felhúzom mind s röpülök a széllel, nincs választásom, megállni nem lehet, repedjen hát inkább a vászon, törjön árboc, kormánylapát, megvadult lóként toporzékolva rohanunk a mélyzöld tengerár habosfehér hullámain, megállj, kiáltja sikoly fülembe, ne rohanj a vesztedbe; ne engedd, hogy a szél diadalmas vihara vigyen, magad útját járd, ha lassabb is, de ezt tedd! S tovább leszegett fejjel tűröm a szelet dobálja rám kegyetlen jegét, nem bánom, ha vért fakaszt nem sajnálom, a magam útját járom, átvisz az engem tengeren s óceánon, gyere őrült kiáltom a szélbe, én akkor is kivárom…

Megállok, eddig s ne tovább, széltestvér a játékod nem játszom tovább - van nékem sajátom, kitaláltam, kivárom, ki velem tart azzal játszom. Viharozz tovább, játszd őrült játékod, s vidd azt kit elvisz szavad, én a szókat becsülöm, ki mesterük tisztelem. De nekem nem ér a nevem, nem vádolok, csak szúr jeges tűd, visszahúzódok, kivárom, míg a tavasz eljő, erőd kifullad, jeged elolvad, mérged elmossa a langy tavaszi zápor, s kósza mennydörgés nevet majd kiáltásodra válaszul. Mert

Ideje van a születésnek
És ideje van a meghalásnak,
Ideje van az ültetésnek
És ideje a kiszaggatásnak.

Ideje van a megölésnek
És ideje a meggyógyitásnak,
Ideje van a rombolásnak
És ideje az új épitésnek.

Ideje van a nagy sírásnak
És ideje van a nevetésnek,
Ideje van a jajgatásnak
És eljön az ideje a szökésnek.

Köveknek elhányattatása,
Köveknek egybegyüjttetése,
Az ég alatt mindenre idő jut,
Ölelgetésre s távozásra.

Keresésre meg elvesztésre,
Megtartásra meg elvetésre.

Ideje van a szaggatásnak
És ideje van az egybevarrásnak.
Ideje van a hallgatásnak,
A hallgatásnak, meg a szólásnak.

Ideje van a szeretésnek
És ideje van a gyűlölségnek.
Ideje van a hadakozásnak
És ideje, ideje a békességnek."

Biblia

KARD

---

---

---

---

Tempest

I am cold, and with a small shudder I pull my cloak together more closely around me. The chilling wind throws pieces of ice around me, and no matter how I try to hide into my collar, it throws them after me, into my neck. Undiscovered country this is, my steps are faltering, the ground is shaking, the emptiness only shows some sinister shadows in the wreathing of this ruthless wintertime. My fix points have moved away, my shining beacon seems to be lost, I stand alone in the tempest, as I moved from the origo and the wind got me. What news do thee bringeth me wind-sister? I whisper to it but it only threatens me with its cold, icy whizzing, I cannot understand its words if it has some, only its intent is caught with the inner part of my soul, it is calling me, it is baiting me, it is pulling me, and taking me with it whether I want it or not….

I pull up all the sails, I fly with the wind, I have no choice, I cannot stop, let then the canvas tear, let then the rudder and the mast break, let us run on the deepest green of the ocean on top of the dirty-white waves like a crazy horse, STOP, cries into my ear my own scream, don’t rush into your doom, don’t let the triumphant wind take you with him, go on your own way and be it slower, be it calmer, don’t mind it, for it is the one that is yours. And now I turn down my head and stand as the wind throws its painful icicles at me, I care not about the pain, I will go my way, and it will take me through the ocean, come on crazy soul, I shout at it, I will see you out…

Here I stand, till now and no further, wind-sister, I will play your game no more – I have my own, I made it up and I wait it out, whomsoever comes to play I will wait for. You can rage to your heart’s content, you can take whom you can, I honour words for they are my game too, their master I too will esteem. But my name now is my own, I will accuse you not, I will stand your small prickles, I will stand back and wait until spring comes, until your rage lasts, until a soft shower washes away your ice, and wandering thunder will laugh at your shout as answer. For

„There is a time for everything,
and a season for every activity under heaven:

a time to be born and a time to die,
a time to plant and a time to uproot,

a time to kill and a time to heal,
a time to tear down and a time to build,

a time to weep and a time to laugh,
a time to mourn and a time to dance,

a time to scatter stones and a time to gather them,
a time to embrace and a time to refrain,

a time to search and a time to give up,
a time to keep and a time to throw away,

a time to tear and a time to mend,
a time to be silent and a time to speak,

a time to love and a time to hate,
a time for war and a time for peace.”

The Bible