Várakozás [Awaiting]

Day 524, 04:29 • Published in Hungary Hungary • by Quicksilver

Várakozás

[a regényeket sem kell mindig komolyan venni]

A magányos katona a Parlament hatalmas, kovácsoltvas kapujában áll. Messze ellát, távoli földeket nézhet a hatalmas márványlépcsőkről, távoli csaták zaját hozza a keleti szél, messzi háborúk füstjét-szagát érzi orra. A hatalmas vihar, mi egykoron országát fenyegette, már messze jár, az idők és a hódítás szava elszólította, a nagyszerű haditerv, mit a legkisebb szög indított el, amit bölcs vezetők terveztek el és nagyszerű megszállottak vittek véghez nyugatról keletre fordította a vitorlákat - véletlenek pedig nincsenek, sem itt, sem a valóságban.

Nem volt véletlen, hogy a vihar megfordult, s az ázsiai sztyeppékre tartott. Korunk nagy csatái ott vannak, s a viharnak ehhez, a másik viharhoz kell az erejét mérnie, nem a kis vakondtúráshoz nyugaton, amelyik ha hangos is, de erőtlen volt. És hozzámérte, és győzött, és továbbment, hogy győzhessen teljesen, és az arannyal olajozott hadigépezet nem állhat meg, nem csikoroghat, nem adhatja fel... el kell érnie a célját s közben átlépnie a félrevezetéseken is, a blokkolásokon, az eltereléseken... ha tud. Mert a fegyverek nem mindig használhatóak, a szavak néha nem elegek, és a szavazófülkék pártatlan csendjében még mindig ott lakik az egyetlen frusztráció, ami a vihart érheti, s ami haragját kiolthatja is.

Mert a vihar haragja száll, a háború madarai szállnak szárnyain, elérnek messzire, elérik a céljaikat, ravasz taktikával, acél elszánással, arany tudással, hideg megfontolással, s a végén az elszabadított indulatokkal - minden eszköz használható, ah a cél felé mutat. Minden ellenfelet figyelmen kívül hagy, aki nem akadályozza meg a vihar futását. Minden régió feladható, amire nincs szükség a tervben. A magányos katona, a lovag, ki még magasra emeli a fáklyát s a zászlót most nem számít, elfeledetten áll nyugaton, az előrehaladást megállította a vihar, az ereje ha nőtt is, félre lett vezetve, ellenőrzik kisebb de sok erő, kik körbeveszik... s az frusztrációját a számokban vezeti le, szavazatait fenyegetésként tartja, súlyos szavai ott égnek mindenkiben ki a vihar szavára hallgatnak, kik az ő akaratát teljesítik...

De már fárasztja ez a frusztrálóan unalmas edzés, a beszorított, körbefogott, tehetetlen lét, hogy nem szaladhat szabadon arra, merre ereje s akarata vinné, gazdag földekre, amelyek még másokéi... A katona agyában felsorakoznak a tervek, megvizsgálja őket egyenként, valószínűségeket rendel hozzájuk, s ellenőrzi lehetőségeiket megint, s mindig, újra és újra ahhoz fordul, melyet legrégebben őriz, mely leginkább felizgatta fantáziáját, amelyet leginkább komplikálnak az érzelmek s az ütköző érdekek, és ami azt követeli, hogy rúgja fel az asztalt a térképekkel, jegyzetekkel, mindenfélével, és menjen arra, amerre a szíve húzza.

S hirtelen a körülmények változnak, hogy eleget tegyenek vágyainak, a légkör más már, és a vágyai most párhuzamosan szaladnak velük, és a lehetőségek száma lecsökkent, hogy mást ne is választhasson, csak egy maradjon... s a katona mosolyog a térkép felett, mosolyog magában csendesen, és megolajozza, kifeni fegyvereit. Hamarosan használhatja őket, és nem gyakorlásképpen. A katona fog győzni a diplomata felett.

A sors és véletlen arcába nevethet végre.

Merhet és játszhat.

Nyugatra tarthat.


Awaiting

[novels are fictious too]

The lonely soldier stood by the great, wrought-iron gates of the Parliament. He could see far from the top the marble staircase, watching far-away lands, hearing far-removed clashes from the eastern wind, smelling the far-coming smells of smoke and war. The great storm that at one time threatened his land is now gone, moving on with times and conquest, encompassing a great plan that was set into motion by the smallest of cogs - a bug, that turned it from west to east, goaded and envisaged by wise leaders and pushed by great fools - accidents do not exist, neither here, nor in real life.

It was no accident that the storm turned and went to the great asian steppes. The great struggle of our times was there and a great storm needs another to measure its power to it, not a small molehill that was noisy but harmless... and measure it did, and win it did, and went on to crush, for a golden-oiled machine of war needs to roll, it cannot stop, cannot halt, cannot give up... it must reach its objective, and step over diversions on its path too. If it can. For weapons sometimes not applicable, words sometimes are not enough, and the impartial silence of the voting booths is still the one source of frustration that can still reach this storm and defuse its rage.

For rage it is, the mighty storm and its warbirds fly high, reach low, achieve what they want by cunning tactic, steel determination, golden knowledge, cold calcualtion and in the end unleashed rage - any tool is excused when its furthers the cause. Any enemy is disregarded when it halts not the roll of the plan. Any region can be given up that has no place in the plans. The lonely soldier, the one knight still raising the torch and flag is now not important, forgotten in the West, its advance stopped, its powers if grew, but shunned aside, kept in check by lesser forces but with many... it wents its frustration by using its numbers as power, its votes as threats, its weighty words as a menace to all that dares to do the bidding of the storm...

But it is getting tired and annoyed by it, frustrated by impotent training wars, by being enclosed and not let to run free and wild to the fertile lands that are others' and not his. The plans line up in the head of the soldier, he examines them one by one, assingns them probabilities and wishfullness, checks again and again if they are still viable ones, but turns again and again to the one that captured his imagination immediately, the oldest and most weighed with emotions and conflicting interests, that require to kick up the table and every map, memo, plan and whatnot with it and go where his heart pulls.

And circumstances seem to comply with his wishes, and the climate has changed so that his wish coincides with others' plans and desires, and probabilities has been pared down to being so few as to be called only one... so the soldier smiles at the map, smiles at the questions, smiles within his head, and oils his weapons. They will be used in other than practice soon. The soldier will prevail over the diplomat.

To laugh into the face of fate and chance.

To dare and play.

To go west.

Quicksilver

A Lonely Soldier sorozat előző részei:
http://www.erepublik.com/en/article/visszatekint-s-looking-back--775740/1/20

.