Váltani kell

Day 867, 10:51 Published in Hungary Pakistan by Bence Mate
http://kepfeltoltes.hu/100405/impossible_is_nothing_www.kepfeltoltes.hu_.jpg">

Egyszer mindenkinek eljöhet az életében/eÉletében az az idő, amikor úgy érzi, hogy váltásra van szüksége. Én az eéletemben most látom itt az idejét.

Még amikor beléptem a Magyar Gondolkodók Pártjába szeptember környékén, talán nem is igazán tudtam, hogy miért. December végefele úgy éreztem tennem kell ezért a pártért. Nem tűnhet el! Januárban pártelnöknek jelöltem magam, majd azt meg is nyertem.
Célomnak a párt feltámasztását, az aktivitás növelését tűztem ki. Körülbelül 19 tagsággal indultunk és néhány lelkes játékossal, akik támogattak ebben a kezdeményezésben. Név szerint: lightgod, Kun Béla és k1tt4. Ők cikkeztek, mibbitre jártak és segítettek amikor kértem. Szeretném megköszönni nekik.

Februárban a párt taglétszáma szépen elkezdett emelkedni, ami 50 körül kezdett stagnálni. Ekkor gondoltam, „ezaz, biztos van köztük, aki komolyabban részt szeretne venni a párt életében.”Hát tévedtem. Vannak ugyan, akik cikkeznek, játszanak, de a pártban semmilyen szerepet nem vállalnak. Nem lehet itt feladni, gondoltam. Hívjunk össze egy pártgyűlést! Meg is volt, mindenki tudott róla, és aznap mibbiten ketten vártunk lightgoddal. Nem jött senki. Itt csalódtam a pártban először.
Március lightgod hónapja volt a pártelnökséget tekintve, ami még mindig tart. Eddig nem történt semmi. Kongresszusi választásokra fel lett hívva a tagság figyelme, hogy matejka indul a választásokon. Senki sem jelentkezett az ingyen jegyekért, és 2(!) szavazattal le is maradt Upper Austria régióban. A második csalódás ez volt.
Úgy gondolom, hogy tagként már többet nem tudok tenni a MaGoP-ért, ezért kiléptem a pártból, bár a döntés nehezemre esett.

Új pártomként a Független Kisgazda Pártot választom, mivel mibbiten találkoztam néhányukkal és szimpatikusnak találom a pártot. Remélem itt nem kell csalódjak.

Azt szeretném még mondani, hogy a MaGoP-nak is szívesen segítek, amennyiben megkérnek rá, de ezt már kisgazda tagként.

Bence Mate