Ukrajna más szemmel
Batyek
Az ukrán-román béke után cikkek garmadája jelent meg, két fő vélemény körül csoportosulva. Megjelent magyar fordításban (szép munka!) az ukrán külügyminiszter-helyettes helyzetértékelése is, némileg olajat öntve a tűzre.
Az egyik vélemény, nevezzük xenofóbnak kétszínűséggel vádolja Ukrajnát, aki lepaktált a főellenséggel, de ez nem meglepő hiszen valójában mindig is hálátlan volt. Volt, aki megjegyezte, hogy egy gyenge szövetségessel kevesebb, vagy nem baj most majd lelkiismeret-furdalás nélkül elfoglalhatjuk Podóliát. A cikk végén majd összegyűjtöm, hogy melyik szövetségest milyen okból tudunk gyorsan megvádolni és elhagyni, hogy aztán egyszál egyedül vívhassuk tovább harcainkat.
A másik opportunista alapon álló vélemény szintén alapból hálátlannak nevezi az ukránokat, de úgy gondolja reálpolitika szempontjából ukrán részről érthető, hogy átálltak.
Saját véleményem az, hogy induljunk ki abból, hogy az ukránoknak is van gerincük, ne higgyük, hogy csak mi születünk erkölcsi érzékkel. Nincs eddig semmi jel ami arra utalna, hogy az ukránok PEACE tagként a PEACE ellen dolgoznának.
Tegyük föl, hogy az ukrán elnök nem írja alá azt a szerződést. Az MPP-k és a román béke ettől függetlenül megszületik, hiszen a románoknak kényelmes többségük van. A TO-zott Olaszországban és Németországban ugyanilyen tárgyú törvények születtek.
Ukrajna azt kínálja fel, hogy nem 1 hónapig áll fenn ez az állapot, hanem 2 hónapig. Cserében viszont megőrzi függetlenségét, ukrán lesz az elnök. Ez sajnos nem magától értetődő: kb 600 román van Ukrajnában, gyakorlatilag a szavazó állampolgárok fele (és remélem csak a fele) román jelenleg. Csak tegnap 59 újabb román kapott állampolgárságot.
Ha ukrán az elnök remélhetjük, hogy nem harcolnak ellenünk Horvátországban vagy másutt, mert Moldáviában gyakorlatoznak helyette és békét kötünk minden egyes alkalommal. Ha ukrán az elnök remélhetjük, hogy az állami adóbevételek nem a románok kasszájába kerülnek.
Ukrajnában érdekes idők jönnek. Most válik el mi fog történni. A külügy-helyettes magán véleménye fontos, de nem perdöntő. A lengyel külügyminiszter-helyettes például újságkjában júl 10 körül arról értekezett, hogy Lengyelországnak szakítania kell Romániával. Én is nagyon lelkes lettem és vártam a fejleményeket, aztán látjuk nem történt semmi lényegi változás.
Továbbra is lényegi kérdésnek tartom a PEACE, mint szövetségi rendszer alapos reformját. Ne lehessen támadni sem a PEACE-t sem bármelyik tagállamát azzal, hogy nem tesz meg mindent és léhűtők, gyenge szövetségesek a tagjai! Ha egyszer egy ország szövetséges kötelességünk segíteni! Nem azért, mert később megfizeti. Azért mert jelen pillanatban ugyanilyen támogatásra számíthatunk mi is és ilyenre számíthattunk a korábbiakban is.
Ha abból indulunk ki, hogy most mi szívességet teszünk és majd a jövőben ezt nekünk megfizetik nagyon rossz úton járunk. Így jutunk el a xenofób állásponthoz miszerint:
Oroszország túl gyorsan nőtt fel, gyenge, de túl sokat akar, később biztos megtámad minket
Ukrajnán túl sokat segítettünk, gyenge, mindjárt elárul minket.
Franciaország hozta Trianont, percek kérdése és elárul minket.
Németeket ismerjük, Angolok gyengék, Olaszok fél lábbal úgy is kint vannak. Indonézekkel lehetne csak jókat harcolni, hogy eldöntsük ki az erősebb. Ja és Irán, egy hanyatló birodalom. A többiek egyszerűen gyengék, így úgysem tudnák viszonozni a szívességeinket.
Comments
Kihagytad a szerbeket, akiket meg RL miatt utálunk...
Jó cikk, érdemes lenne szövetségként, és nem szívességként nézni hogy ki mit tesz.
give back those 2 regions..to Ukraine.." friends".🙂
Silviu you can take up Ukranian citizenship, but you are still Romanian. And as a Romanian please do not pretend that anyone should listen to you in the Ukranian-Hungarian bilateral relations.
Churchill mondta volt, hogy Angliának nincsenek barátai, csak érdekei vannak. A politika akkor is errôl szól, ha ez sokaknak nem tetszik. Ukrajnával is érdekeink szerint fogunk eljárni míg felelôs kormányunk van. Ahogy ôk is a vélt vagy valós érdekeiknek megfelelôen cselekedtek. Így egyik fél sem tehet szemrehányást a másiknak. A többi csak szájtépés...
mit trollol ez a szilva a mi sajtónkban...?
Ukrajnat jelenleg roman tobbsegu kongressz vezeti, egyelore az elnok meg ukran, de ki tudja meddig... A tobbit ki lehet kovetkeztetni.
Sokan nem tudjak de az ukran elnok IRL amerikai, es erepen is ott elt mig meg nem alakult Ukrajna. Finom szolva sem PEACE parti, es raadasul a magyarokat is utalja mivel mi kenyszeritettuk hogy csatlakozzon a PEACEhez, pedig neki szemelyesen egesz mas tervei voltak. Az ukranok csak arra hasznaltak fel minket hogy megtarthassak Podoliat, ami nem is lett volna baj mivel ez nekunk is erdekunk volt, de amint talaltak mas lehetoseg (lasd az uj ukran-roman szerzodes) rogton le is leptek. Ezek utan ugy gondolom hogy nincs semmi "moralis tartozasuk" Ukrajna fele es amint megkoti a roman-lengyel-horvat stb. MPPket, mar nem is tekinthetjuk a szovetsegesunknek.