Ukrajnát ki kell dobni a PEACE-ből!
Lee Van Cliff
"Matza ukrán bélyegen"
Ukrajnát ki kell dobni a PEACE-ből!
Nem megengedhető, hogy egy PEACE tagsággal rendelkező ország külön békét kössön Romániával, mindenki számára nyilvánvaló ezt nem lehet megtenni.
Alapvetően precedenst teremthet minden PEACE tag számára, ha egyik tagja megteheti azt, hogy lepaktál az ellenséggel és külön békét köt velük.
Ugyanakkor Ukrajna kényszer hatására tette azt amit tett, tudjuk a román TO-val tudták kikényszeríteni ezen lépést és jópár olyan ígérettel, ami jól hangzik az ukrán füleknek. Az ukrajnai vezetők, főleg ugye az elnök nem is nagyon bánja a mostani helyzetet, hiszen az ő ideálja a független Ukrajna.
Ha megnézzük a dolog gazdasági oldalát, a podoliai vasbányák tulajdonosai kevés kivételtől eltekintve románok, adózni nem sokat fognak Ukrajna felé. Ukrajna nem igazán nyer sokat ebből, hacsak az Ukrajnába betelepülő románok nem fogyasztanak más egyéb az adott országban megtermelt javat, amiből adó formájába a kincstárba is juthat.
Gazdaságilag úgy látják, előnyös számukra a románokkal kötött béke, külpolitikai téren azonban ingoványos talajra tévedtek. PEACE tagként ezt nem tehették volna meg.
Nem megengedhető módon a PEACE-en belül mindez nagy károkat okozhat.
A szövetség egy tagja, így vagy úgy de szövetségese Romániának.
Ha Ukrajnának ilyen fontos a maga által idealizált függetlenség, akkor tessék kirakni a PEACE-ből és tessenek felszámolni és megtiltani az Ukránokkal kötött MPP-ket minden PEACE tagországgal.
Minden PEACE tag számára világossá kell tenni, hogy az ilyen egyéni akciózgatások , amit Ukrajna is elkövetett, következményekkel jár, még akkor is, ha kényszer hatására is teszik (majdhogynem örömmel).
A PEACE-nek határozottan kell reagálnia Ukrajnával kapcsolatban, mert az egész szövetségi rendszer számára rossz üzenetet hordoz, ugyanúgy ahogyan Portugália- USA békekötésnél is már láttuk (itt nem tudom, volt e egyeztetés a portugál vezetés és a PEACE között).
Mindez nem kell, hogy azt jelentse nem baráti országként tekintünk Ukrajnára, de szövetségesként nem tudunk számítani rájuk jelen helyzetben. Itt megfontolandó lenne a maradék két ukrán régió felszabadítása , vigyék csak aztán majd látjuk a románok meddig tetszelegnek a jófiú szerepben, ha már nem határolja Podoliát magyar kézben lévő régió.
Lássuk mi történik, ha kihúzzuk Ukrajna alól az egyik széket, átül-e a másikra vagy két szék között az asztal alá kerül?
Lee Van Cliff
VOTE- ha te is így gondolod!
SUB
KOMMET-te mit gondolsz?
Comments
Nehéz ügy, mert ilyen alapon minden ország lassan átmenne az EDEN/FORTIS-ba..
Vote
Ukrán beleegyezéssel el kell őket foglalni, amíg ki nem "tisztulnak". Ellenkező esetben kidobni a PEACE-ből.
A portugálokat megértem, nekünk is el kellett volna fogadni a béke ajánlatot.
Podolia ősi magyar föld!
😃
Hgmg
Azért én megnézném azon országokat akik mindkét szövetségi rendszer országainak MPP-ivel rendelkeznek, szerintem azért nincs sok.
Akár megy EDEN/FORTIS-ba, akár nem, hogy Romániával békét kötöttek, a saját szakállukra... hát elég gáz.
Ráadásul Ukrajnának, nem egy esete volt, amikor saját feje után ment, szembe a PEACE GC-vel is akár.
Vegul is epp ez volt a romanok celja, kirangatni Ukrajnat a PEACEbol. Felemas helyzet, ha nem kotjuk ujra a PEACE MPPket Ukrajnaval akkor 2 honap mulva ott fog allni egyedul a Romanok es Lengyelek ellen. Ennek ellenere az en velemenyem is az hogy megengedhetetlen hogy tovabbra is a PEACE tagok legyenek. Valami megoldast kell talaljunk erre a helyzetre.
Leey - lattad mar ezeket: Croatia signed an alliance with Ukraine, Poland signed an alliance with Ukraine
ezek utan milyen PEACE tagsagrol beszelunk???
Ez nem kerdes, az ukranoknak ezutan nincs helye a szovetsegben.
szerintem nem akarják elfoglalni podoliát, mert mi nagyon könnyen elvennénk tőlük, és akkor egy darabig biztos nem vennék vissza.
tamaske:
Simán elvehetik Podoliát, elég ha román vagy román barát elnöke és kongresszusa van Ukrajnának, románok lenyúlják Podoliát, Ukrajnát meg ex-Atlantisz mpp-k védik, így lehetetlen lesz eljutni Podoliáig.
Zabalint
Zabalint, de Dnipro szomszédos podoliával, és ha a románok elveszik az ukránoktól, akkor mi mpp aktiválás nélkül 1 az 1 ellen kerülünk velük szembe. úgy meg elvesszük tőlük, mint babától a nyalókát.
aztán nézegethetnek. és ezen nem segít semmilyen szövetségesük.
nekik szerintem ezért nem céljük romániához csatolni podoliát, inkább csak gazdasági szinten. mert amíg podolia ukrán , addig mi sem nyúlhatunk hozzá.
Ez aztán a konstruktív diplomácia 🙂
Lathato, hogy a PTO taktika az allampolgarsag modullal is bevetheto. Az ilyen esetekre jo lenne egy kikotes a PEACE szerzodeseknel: TO eseten minden tag beleegyezik, hogy a szovetseg bevonuljon es megszuntesse az orszagot a kovetkezo valasztasokig. A ruszkikkal rendezni kellene a viszonyunk es utana daszvidanyija ukrajna - keletrol bevonulni azt csokolom.
hát az ukránoknak nem jött össze az ebenzin... ezért a románokhoz fordultak.
Feherlofia Koppany: A "konstruktív diplomácia" hallgat, a vas vándorol a románokhoz az embargó nélkül, a népnek meg jár az agya...
Butaság...
1. az ukránoknak nincsen választási lehetőségük, mert to-zták őket
2. a románok nem elfoglalni akarják, hanem vasat akarnak könnyen beszerezni, meg a pihenő cégeiket beindítani
3. az ORTT fontosabb
Feherlofia Koppany
"Ez aztán a konstruktív diplomácia 🙂"
Láttuk , hogy a konstruktív diplomáciával mire mentünk, vagy eddig nem ez volt?
Egyébként valóban van értelme egy olyan országot a PEACE-ben tartani, amely az összes Eden/Fortis állammmal mpp-t köt?
Ukrajnával semmi bajom, sőt kapják vissza Dniprót, meg Siveriát, baráti gesztusként.
De a PEACE-ből gondolom ki kell rakni.
Más kérdés, hogy ehhez hogyan viszonyul a többi PEACE tagország.
A kérdés , miért kell benntartani egy ilyen országot a szövetségben, a PEACE számára nem gáz, hogy egyik tagjuk ilyen nyíltn szembemegy az egéz szövetséggel?
Ja és egyetlen szóval se mondtam, hogy meg kell támadni őket. De Romániától már nem tudjuk elvenni Ukrajnát, ők sokkal erősebben akarják megszerezni, mint mi megvédeni.
Kovacskoko
"Butaság"
Inkább azt mondjad , mikor adod vissza a pénzt a Szolinak, amit elloptál 😃
Ukrajna TO alatt áll. Az olaszokat mért nem akartad kidobni a PEACE-ből amikor lepacsizott a kongresszusuk a horvátokkal?
Batyek
Az olaszok tudtommal nem működnek együtt a horvátokkal, akik TO-zták őket.
Az ukránok egy része ki akart egyezni a románokkal már réges rég, lásd az elnökük nem egy megnyílvánulását korábbról.
A megkötött MPP-k több Fortis/Eden állammal nem volt kötelező az ukránok számára, ők mégis belementek. Miért?
Sebah panaszkodott az őt ért ukrán gyűlöletlevelek miatt, nézd át az ukrán nemzethez intézet leveleit. Ha ukránok nem szavazzák meg az MPP-ket megszavazzák helyettük ugyanúgy a románok. Ezzel a megoldással biztosítják, hogy marad valamekkora hatásuk a dolgok felett, ami nekünk is jó: pl. nem használják ellenünk a mégoly kicsi ukrán hadsereget. Nem kéne rájuk borítani az asztalt, hanem megvárni mi történik és igen, segíteni nekik, ha kérik. Hidd el, ők sem élvezik azt, hogy románul van lassan a sajtójuk.
"Kovacskoko
"Butaság"
Inkább azt mondjad , mikor adod vissza a pénzt a Szolinak, amit elloptál 😃ˇ"
Igen, no ez engem is érdekelne.
Ugyanakkor Ukrajna kényszer hatására tette azt amit tett, tudjuk a román TO-val tudták kikényszeríteni ezen lépést és jópár olyan ígérettel, ami jól hangzik az ukrán füleknek. Az ukrajnai vezetők, főleg ugye az elnök nem is nagyon bánja a mostani helyzetet, hiszen az ő ideálja a független Ukrajna.
Teny es valo, hogy Danylonak jott ki olyan cikkje, melyben nyiltan leirja hogy beket akar a romanokkal es miutan PEACE tag lett UA meg sajnalkozott is hogy nem sikerult elotte nyelbeutni a bekekotest.
> Inkább azt mondjad , mikor adod vissza a pénzt a Szolinak, amit elloptál 😃
úgy látom mostmár soha 😃
Akkor most kitől fogom visszakövetelni a pénzt? 🙁
Pofám leszakad. Te tényleg ilyen hüyle vagy, vagy csak tetteted? Te mit tettél volna? Hagyni hogy Ukrajna a következő elnökválasztást elveszítse, és román kézre kerüljön az idők végezetéig (met ugye tudjuk, hogy a PTO megvalósítható citizenship rendszerben is), vagy békét kötni, rövidtávú megoldásként, és meghagyni az országodat fügetlennek? Vároma válaszod 😉
Gondolkodj mielőtt cselekszel. Szerencse hogy nem magadfajták ülnek a parlamentben, különben már rég Románia sorsára jutottunk volna.
De azért sok sikert a pályafutásodhoz 😁
neneneneee....ne már! Ne magyarázzátok már ezt túl...ROMÁNIÁVAL különbékét kötő PEACE ország = NEM MENŐ!
Ennyi....páros lábbal kirúgni!
""""""""""Nem megengedhető, hogy egy PEACE tagsággal rendelkező ország külön békét kössön Romániával, mindenki számára nyilvánvaló ezt nem lehet megtenni.
Alapvetően precedenst teremthet minden PEACE tag számára, ha egyik tagja megteheti azt, hogy lepaktál az ellenséggel és külön békét köt velük."""""""""""""
ROFL.... UK...ring any bells?