TO, AntiTO kalauz a Phoenix szemszögéből nézve

Day 1,023, 06:23 Published in Hungary Hungary by Heidar
Kedves Olvasóim!


Van amit még az adminoknak sem sikerült elrontania a játékban. A hadügyi és a gazdasági szektor totális csődjével szemben a politikai hatalomátvétellel való szórakozás talán még élvezetesebb is, mint korábban volt. A választások után nem hirdetnek azonnal győztest, hanem felülvizsgálják a szavazatokat és ezekből az illegálisakat törlik. (Persze a "döntéshozók részrehajlása" itt is felmerülhet problémaként, hiszen az ausztráliai több mint 300 törölt szavazatot sikerült úgy elosztani, hogy pont az EDEN jelöltje jöjjön ki belőle jól. Hasonló történt a románok kedvenc háziállata Moldávia esetében is, ahol a sikeres ukrán TO-t fordították meg utólagos szavazat törlésekkel.) Azaz tisztább lett a PTOzás, azaz a politikai hatalomátvétel. Ez nekünk becsületes, fake-mentes szavazóknak mindképpen jó hír.

eMagyarország relatíve magas népessége miatt nincs kitéve közvetlen TO veszélynek és amennyiben képviselőink nem osztogatnak külföldieknek állampolgárságot és elvileg önmagukat nemzetért aktívan cselekvőnek tartó pártjaink nem lesznek lusták kitölteni az összes helyet a kongresszusi választásokon, akkor ez a biztonságérzetünk meg is fog maradni. Tehát elmondhatjuk, hogy értékes ÁP-nket sokkal értékesebben is felhasználhatjuk, mint hogy azt a hazai politikai mocsárban elsüllyesszük.

Ezért kérek mindenkit, hogy bátran vegyen részt TO-kban és AntiTO-kban. Mivel az országok népessége folyamatosan csökken, ezért egyre nagyobb szerepe lesz annak, hogy ki tud stratégailag fontos kis országot irányítani. Mivel a V2 a trágyával áll legközelebb rokonságban, ezért jelentős népességnövekedésekre sem számíthatunk, azaz ha egy ország biztos irányítás alá kerül, az valószínűleg jelentős ideig ott is marad.



Tévhitek a TO-zással, AntiTO-zással kapcsolatban:

- Ha felvetted egy ország állampolgárságát, nem kell abban az országban maradnod, nyugodtan utazhatsz bármerre az e-világban. (Fontos, hogy a kérvényezés után addig nem utazhatsz el amíg el nem fogadták a kérvényed. Ezért ajánlott PM, azaz levél formájában helyi képviselőkkel, esetleg az elnökkel személyesen egyeztetni!)

- Nem kell minden szavazásnál vissza utaznod, bárhonnan tudsz szavazni. A kongresszusi választásokon, abban a régióban tudsz szavazni, ahol utoljára tartózkodtál az adott országban.

- Az igaz, hogy a kezdő oldaladon mindig az aktuális állampolgárságodnak megfelelő újságokat látod, de ezt 2 kattintással könnyen át tudod változtatni a magyar hírekre. Valamint legalább előfizetsz a magyar újságokra, ezzel is támogatva a mihamarabbi media mogullá válását az írónak.


TO etikett: Fontos, hogy ha egy országban már elkezdődött egy TO szervezési, akkor egyéni akciókkal ne zavarjunk be. Az csak a Phoenix párti szavazatokat osztaná meg, valamint nemzetközi diplomáciai bonyodalmakat szülne. Mindig tájékozódjunk a helyi viszonyokról. Köszönöm!


A legfontosabb TO és ATO helyszínek:

1. Dél-Afrikai Köztársaság a.k.a. Dél-Magyarország

Az afrikai ország élén már második magyar elnököt köszönthetjük Montaigne személyében. Elődje a TO vezetője Stadler City volt. Az ország egyáltalán nincs még biztos irányítás alatt, viszont az összes kiosztható ÁP elkelt. Szeptember 25. után lehet újakat igényelni.
Jelentősége: 3 db High titanium régió (1 db brazil irányítás alatt)
Info: mibbit.com / #eSA



2. Ausztrália a.k.a Indosztrália

Egyedül az indonézek mondhatják el magukról, hogy egy egész kontinenst TO alatt tartanak. Illetve csak tartottak mivel mindkét oldalon történt nagy fake-szavazat eltávolítások után jelenleg EDEN párti elnökkel rendelkezik. A kongresszust viszont az indók uralják, így állampolgárságot is tudnak még bőven osztani, közel 100 eAuszi ÁP vár még kiosztásra. Aki teheti jöjjön ide, aztán ha kedve tartja szept 25. után átruccanhat Dél-Afrikába.
Jelentősége: 2 db high titanium 3 db High grain (1 db high titanium és grain régió Indonéz irányítás alatt)
Info: mibbit.com / #fusz (Aki kiutazik, az Tasmania régióba menjen. Fontos, mert ott tudsz szavazni, ahol legutoljára tartózkodtál az országban!)


Phoenix irányítás alatt álló high régióval rendelkező országok:

3. Bolívia: Elnöke jelenleg argentin, az EDEN részéről románok vannak nagy számban jelen. High wood régiója Argentína birtokában van. Mivel jelenleg nincs kongresszusa az országnak, ezért szeptember 25-éig bárki szabadon kaphat állampolgárságot.

4. Malajzia: A szerb-indonéz TO alatt lévő ország high stone és high oil régióit eSzerbia birtokolja. Állampolgárságért a Phoenix párti kongresszusi képviselőknél kell érdeklődni személyes üzenet, PM formájában.


Egyéb Phoenix irányítás alatt lévő országok:

5. Dánia: A szerb irányítás alatt lévő ország leginkább Szlovéniának fontos a németektől bérelt high grain SH-Hamburg régió védelmének a szempontjából.

6. Thaiföl😛 Indonéz irányítás alatt áll az ország, stratégiai jelentősége a területcserék során lehet.


Neutrális országok között meg kell említeni eAusztriát, ahol a Fragreg vezette OmniCorp nevű eredetileg zsoldos szervezet, ma nem tudom mi, valamint a Székely Légió több tagja telepedett le. Jelenleg Kikericsy személyében magyar elnöke van az országnak. Ténykedésüket TO-nak semmiképpen sem nevezhetjük, beépültek az ország életébe, tevékenységük hasznos mind gazdasági mind minden egyéb más szemszögből nézve. Aki megunta az EDEN vs Phoenix örök szélmalomharcot, az érdeklődhet az ausztriai nyugdíjaztatása után a kongresszusi képviselőknél.


Ne sajnáld a repülőjegyet megvenni, nem kell mindig az államra várni, hogy ingyen adjon. Irány kelet, nyugat, észak vagy dél, hogy egyszer a világ ilyen lehessen:




Legközelebb az EDEN által irányított vagy irányítani kívánt országokat gyűjtöm össze, úgy hogy sub ha nem akarsz lemaradni vagy csak segíteni akarsz elérni a második media mogul medálom.




Ha valamit rosszul tudok vagy kifelejtettem, nyugodtan sikítsatok kommentben.


Heidar,
az Ausztráliai Magyarok Szervezetének a tagja




u.i.: Ha jöttök még páran lesz saját pártunk is 🙂