The Wall [A fal] Zidul

Day 412, 00:34 • Published in Romania Hungary • by Quicksilver

Brick by brick the wall grows. Simple citizens put there their small contribution, aspiring soldiers strain to place theirs, and occasionally a tank rumbles around to raise the wall just a bit higher and build it just a little stronger. They build the wall to defend their country, they are trying to keep the beautiful Volga valley, if they could not do so with Moscow, the heart of Russia… but Volgograd does have a special place in Russian hearts, one that is equaling with heroics, bravery, bordering on stubbornness, and most importantly an impossible victory. So Russians and allies are building up this wall too, to save the city and its region. It is more heart than ability than they put into the wall.

War is mainly depends on money, in smaller part it is ability and bravery – but sometimes heart and determination goes into it as well. It does here. Russians had questionable, even reprehensible moves formerly and they are rich in meaningless slogans that stem from communist clichés; but one have to admit that they were pushed into a corner, they were betrayed by both Norway and Atlantis, they were practically shoved into the bosom of PEACE, even though they were naturally inclined to the other side. So, what can they expect? Did anyone expect them to lie down and await the knife like a sacrificial animal? Instead they choose steel determination, the goals excusing any tools, turning to whomever would help them. So they chose this side and now silent and desperate, they build the wall ever higher.

The other side is silent. They wait. They do not yet move. Quiet rules their side of the wall, only an occasional citizen turns up who noticed the wall and hits it, like trying their force, and shaking their hurting fists in pain. The silence is heavy, it is of a strange kind, one that is pregnant with untold possibilities and prospects. It speaks of plans, it tells a determination that is not less in intensity than the other side’s, although a very different kind. It is a planned silence. Not the hush of a cease-fire, not the impotent quiet of powerlessness, but the frozen silence of a strategy well thought-out, a design conceived by clear and hard thinkers, brilliant tacticians, who understand the working of both the game and human hearts.

The do not try to break down the wall. They are content in the belief that they could – if they so wished. But why wasting energy? Let them waste it. Let them build a wall worthy of gods, let them put up an effort to reenact past glorious battles, let them pour their bleeding little hearts into a useless wall. Let them have that moments of glory that the wall standing at the end of the day gives them. Themselves – they wait. They have had their objective from the very start, they never deterred from it, and they still keep to the well-devised plans, no matter who and how tried to interfere with it.

The war for resources is on. The wall is standing. The forces do not move.
Who will be the winner of the final battle, the one that will have to be fought before the end?
Will the burning heart win or will the cold logic?


A fal

A fal tégláról téglára nő. Egyszerű polgárok teszik oda a maguk kis hozzájárulását, feltörekvő katonák feszülnek meg a magukéval, és néha egy tank dübörög arra, hogy megemelje a falat, hogy erősebbé tegye egy kicsivel. Azért építik, hogy megvédjék az országot, hogy megtarthassák a Volga völgyének csodaszép vidékét, ha már Moszkvával nem tudták megtenni, Oroszország szívével… De Volgográdnak is speciális helye van az orosz szívekben, ami egyet jelent a hősiességgel, a bátorsággal, a makacssággal határos elszántsággal, és persze a lehetetlenből előhúzott győzelemmel. Ezért aztán oroszok és szövetségesek építik fel a falat, hogy megvédjék a területet. Inkább szív az, amit a falba tesznek, mintsem képesség vagy erő…

A háborúk főleg a pénzen múlnak, kisebb részben pedig a képességen és bátorságon – de néha a szív és az elszántság is részt kap benne. Mint itt is. Az oroszoknak voltak megkérdőjelezhető, sőt elítélhető akcióik is, és gazdagon ellátják az újságokat üres szlogenekkel, amelyek a kommunista klisékből erednek; de el kell ismerni, hogy a sarokba szorították őket, elárulta őket mind Norvégia, mind az Atlantis, és hiába mentek volna feléjük, mégis, gyakorlatilag a PEACE kebelére lettek odalökve. Hát akkor mit is várnak tőlük? Feküdjenek le megadni magukat, mint bárányok a kés alá? Ehelyett az acélos elszántságot választották, a cél szentesíti az eszközöket jelszóval, és ahhoz fordulnak, aki csak hajlandó segíteni nekik. Ezt az oldalt választották, és most csendben, elkeseredetten építik a falat egyre magasabbra.

A másik oldal is csendes. Várnak. Nem mozdulnak. A csönd uralja a falnak ezt az oldalát, csak egy-egy ember jelenik meg néha alatta, ütni, s fájlalni fájó öklét. Nehéz a csend, furcsa fajta, súlyos gondolatokkal és kimondatlan lehetőségekkel terhes. Tervekről beszél némasága, egy elszántságról, ami nem kisebb a másik oldalénál, noha annál különbözőbb nem is lehetne már. Ez egy tervezett némaság. Nem a tűzszünetek feszült csendje, nem is az erőtlenség félős csendje, hanem a jól kidolgozott tervek diadalmasan feszülő csendje, a stratégiáé, amit tisztán és határozottan gondolkodó elmék és briliáns taktikusok dolgoztak ki, akik értik mind a játék, mind az emberi szívek működését.
Nem próbálják lerombolni a falat. Magabiztosak abban, hogy le tudnák – ha ezt akarnák. De miért vesztegessék el az energiát? Pazarolják el ők. Építsék csak az égigérő falat, tegyenek meg mindent, hogy újrajátsszanak múltbéli győzedelmes csatákat, öntsék csak bele a vérző szívüket a haszontalan falba. Legyen az övék a győzelem, amit az állva maradó fal ad nekik. Ők várnak. Megvolt a céljuk a kezdetek óta, soha nem tértek el tőle, tartják magukat a kidolgozott tervekhez, nem törődve azzal, hogy ki s hogyan próbált meg beleszólni.

A nyersanyagháború folytatódik. A falak állnak. A hadak mozdulatlanok.
Ki lesz a győztese a végső csatának, amit még a vég előtt meg kell vívni, amikor a taktikák elfogynak és csatában kell győzni?
Az égő szív fog nyerni vagy a hideg logika?