The natural enemy terminated

Day 1,450, 06:01 Published in Hungary Hungary by Akitlosz



The natural enemy terminated


A cikkem címe utalás Tomi ur cikkére.

Először is nézzük a tényeket!

Az elnökválasztáson a szavazatok 31,5%-át kaptuk, azaz a szavazók 68,5%-a, több, mint kétharmada más elnököt, másmilyen kormányt szeretett volna.

Nem csak, hogy más szerettek volna, de sok - túl sok - ismert, befolyásos személy kinyilvánította, hogy nem csak, hogy nem vagyunk nekik szimpatikusak, de azt is, hogy kifejezetten Magyarország ellen küzdenek, ameddig ez a kormány működik.

Bár a kormányunk igazából még teljesen bele sem rázódott a munkába, máris le akarták váltani. Persze, mert valójában nincs semmi összefüggés a kettő között.

De ebből legalább kiderült az, hogy a kongresszus többsége, 60%-a is a kormány ellen van.

Mindezen felül talán én vagyok az első elnök, aki nem fér hozzá az állami infrastruktúrához, forrásokhoz, az egy közlöny kivételével. Erre garanciát adtunk, amit tartunk.

Mindezekből a tényekből az következik, hogy mi vagyunk Magyarország legkevésbé támogatott kormánya, ha úgy jobban tetszik én vagyok a legkevésbé támogatott elnök. De legalábbis versenyben vagyok az aranyért első helyért.

Azaz csak egy kisebbség által támogatott politikát, programot kellene végrehajtani hatalmas ellenszélben, miközben sokan kifejezetten azért dszervezkednek, hogy minél előbb megbukjunk.

Nos én nem óhajtok itt, a saját közösségünkben a "natural enemy" lenni, úgyhogy befejezem a játékot.

Felmerülhetnek bizonyos kérdések.

Miért tértem akkor vissza egy szünet után?

Azért, mert pár szerencsétlen még az erepublikon kívül is erepublikot akar játszani, és itt nem a csetrepublikra gondolok, hanem még azon túl is, üldöznek, a marhaságaikkal, így gondoltam megnézem változott-e ez a játék, vagy a közösség. Hát jobb nem lett. Inkább csak rosszabb sajnos.

Miért indultam az elnökválasztáson?

Hát nem azért, hogy elnök legyek. Hanem azért, amiért minden olyan párt jelöltje is elindul, akik úgy érzik, hogy ugyan nincs sok esélyük nyerni, de a pártjuknak használ, ha részt vesznek a versenyben. Népszerűséget, tapasztalatot szerezhetnek, összerántják a kampánnyal a pártot.

Álmomban nem gondolta volna, hogy már ott tart ez az ország, hogy már én vagyok itt a fellelhető legkomolyabb elnökjelölt, a legkomolyabb programmal.

Ez számomra érdem, dicsőség, és megtiszteltetés a bizalom és az elnökség. Köszönöm szépen a szavazataitokat.
Igyekeztem is a lehető legkomolyabban nekifogni az elnökségnek és a munkának, napi 14-16 órát csak erre szánva.

Mindez azonban nem számít. Bár a leváltási kísérlet megbukott, de azt elérte, hogy a kormányt szétzilálja. S azt is megmutatta, hogy a kongresszus többségére sem számíthatunk. Nálam pedig azt érték el vele, hogy (újra) elment a kedvem ettől a játéktól.

Ez egy vacak játék amúgy is, semmi ésszerű okot nem tudok mondani, hogy miért is játszanak ezzel emberek, vagy én magam miért teszek ilyet.

Bármi más, minden más, fontosabb az életben, mint erepublikozni.

Akkor miért ragadnak itt emberek?

A játékfüggőség miatt. Az ilyen és ehhez hasonló játékot, úgy vannak kitalálva, hogy függőséget okozzanak. Aki nem tudja megkülönböztetni, hogy melyik játék okoz veszélyes függőséget, és melyik nem, nekik segítek:

Minden olyan játék függőséget okoz, amelyikben az idő erőforrás, amelyikben számít, hogy mikor játszunk vele, amelyik be akarja osztani a napunkat, amelyikben napi questek vannak, amelyiknél időre ott kell lennünk. (Wow, travian, farmville, erepublik etc.)

S minden olyan játék nem okoz függőséget, amelyikben az időtényező így nem számít. Amelyiket mindegy mikor játsszuk, abból nem származik sem előnyünk, sem hátrányunk. (Total war, CoD, tetris stb.)
Amelyikekben elmenthetjük a játékállást és akár évek múlva is folytathatjuk, ugyanonnan ugyanúgy, s emiatt nem származik a játékban hátrányunk.

Mi van még, ami itt tartja az embereket?

A többi játékos, a közösség. Végtére is ez egy "szociális stratégiai játék." 🙂
Inkább ezt szokták többen említeni, mert a függőséget azért cikibb beismerni.

Csakhogy itt a legrosszabb a közösség az összes közül, amit akármilyen játékban, egyéb más helyen interneten, vagy bárhol máshol megismertem.

De persze nem azért, mert ezzel a játékkal bármivel is rosszabb emberek játszanának, mint bármi mással. Nem, dehogy! Itt is ugyanazok az emberek vannak. Csak a közeg más. Ez a játék ezt hozza ki belőlü(n)k.

Ami szintén arra mutat, hogy ez egy rossz játék, amivel nem érdemes játszani.

Úgyhogy én száz százalékban erepublik mentes életet szeretnék.
Kérem ezt tiszteletben tartani!
Ötven forintot sem fogok senkinek sem "vissza" 🙂 adni, nem száz "aranyat". De ettől függetlenül továbbra is küldhettek korlátlan mennyiségben pénzt, aranyat, ékszert, luxusyachtot, harckocsit, repülőjegyet, albán valutát, kenyérgyárat, akármit nekem. Aki ettől érzi jól magát, hát tessék! Engem tényleg igazán nem zavar.

Engem elfelejteni úgysem tudtok, ezért ilyet nem is kérek, de hanyagoljatok! Keressetek magatoknak más "natural enemy"-t, ha nálatok ez a játék értelme, ez szórakoztat titeket! Én nem kérek belőle.

A kisebbséget, akik hasonló célok, elvek mentén játszák ezt a játékot, mint én sajnálom, és megőrizlek titeket emlékezetemben. Köszönöm a kormánytagoknak a munkátokat és A Szent Korona Szövetségének, hogy e közösségen belül ők a legjobb a közösség és a tagjuk lehettem.

A többség meg örülhet.

Hogy mi? Hogy nem lesz Akitlosz az elnök mostantól?

Ezt akartátok nem?

Jajdehogyhátizé, mi lesz addig a nagy piros gombbal!

Hát gyerekek, így jártatok! Ezt két nappal ezelőtt kellett volna jobban meg- és átgondolnotok!


+1 bónusz kérdés és válasz:

Miért adtam be bolgár MPP-t?

Te miért adtál be impícset?
Aztán meg azért, hogy teszteljem a bolgár kongresszust. Mennyire állnak mellettünk, illetve a saját kormányuk mögött. A többi államtitok. És részemről már az is marad.

De ne aggódj, ha nem érted, nem látod át az epolitikát! A nagy többség így van ezzel, nem a Te hibád, nagyon nagyon keveseknek adatik meg ez. Nem azért, mert kevesen okosok, hanem mert csak kevesen rendelkeznek elég információval hozzá, a játék jellegéből adódóan.

Végezetül egy kis útravaló:



és lányainak.

NE TALÁLKOZZUNK TÖBBET SEHOL, SEMMILYEN FORMÁBAN!