Tanulmányi utak

Day 2,064, 07:42 Published in Hungary Hungary by DesertSoldierGreg

Hello!
Ezúttal nem a saját írásomat, hanem egy, az Oktatásügyi Minisztérium által kiadott cikket szeretnék én is publikálni. Arról lenne szó, hogy a “fiatalokat” elküldjük egy tanulmányi útra, egy általa előre kiválasztott országba. Ellátjuk tanácsokkal, míg ő a nyelvtudását is használva információt gyűjt, tanul. Na de térjünk is rá az eredeti cikkre, amiből kivettem a nem tanulmányi útról szóló részeket:



‘Ahogy azt már az első bemutatkozó cikkben is jeleztem, szeretnék elindítani egy új programot, melyben afféle “tanulmányi utakat” szerveznénk a lelkes fiataloknak. Az egész célja pedig, hogy egy újabb érdekességet vigyünk a játékba, egy célt, valamit amivel még inkább aktivitásra, és itt maradásra sarkalljuk a kezdőket, ezen felül persze szeretnénk ha minél többen beletanulnának a nagykövetek életébe, mert remélhetőleg a résztvevők nagy számban a Külügyminisztérium nagyköveti rendszerén belül fogják pályafutásukat folytatni.

Most pedig a program részleteiről:


A jelentkezés feltételei:
- Alapvetően egyetlen elvárás van a jelentkezőkkel szemben, ez pedig érthető módon a megfelelő nyelvismeret. Ez lehet akár angol, vagy bármely más nyelv, melyet az adott országban beszélnek.


A jelentkezés módja, és a program menete:

-A programba jelentkezéshez a következő űrlapot kell kitölteni: http://tinyurl.com/o5s9bhz
-A sikeres jelentkezést követően kaptok egy visszaigazoló levelet, majd pedig később egy újabbat, amiben már megkapjátok a szükséges információkat.
-A programba jelentkezőket megpróbáljuk ellátni tanácsokkal, igyekszünk segítséget nyújtani ahhoz, hogy kapcsolatot teremtsenek egy adott ország tagjaival, vezetőivel.
-Fontos része a programnak, a folyamatos kapcsolattartás. Szeretnénk egyengetni a külföldre “utazó” diákok életét. Ezzel összefüggésben bizonyos időközönként jelentéseket várunk majd a diákoktól (kicsit hasonlóan a nagykövetek jelentéseihez).
-Ezen kívül az adott ciklus végén ahogy már jeleztem, egy beszámoló tartására lesz lehetőség egy egyetemi előadás keretében.(Azoknak a beszámolóját pedig, akik nem elég bátrak egy előadáshoz, majd cikk formájában közöljük a hónap végén.)


Költségek és egyéb jutalmak:

-Mindazok akik a program keretében, annak ideje alatt nem csak itthonról próbálják meg megismerni az adott országot, hanem a játék keretein belül “ténylegesen is szeretnének odautazni”, az oda és visszautazási költségeket megtéríti a minisztérium.

-Azok pedig, akik sikeresen végigcsinálják a közel egy hónapot( gyakorlatban ez inkább már csak 3 hét), és a végén elkészítik a részletes beszámolójukat jutalomban részesülnek. Ez a jutalom pedig 100 db Q7 fegyver és mellé 10.000 wellnesnek megfelelő élelem (ezen összeg csökkenni nem, de növekedni még növekedhet addig, attól függően mennyien jelentkeztek).

-(Továbbá jelezném, hogy tervezem bónuszként jutalmazni azokat a résztvevőket, akik a ciklus végén jelentkeznek a Külügyminisztériumba nagykövetnek. Ennek pontos összegéről és módjáról(pl. bizonyos idő eltöltésének feltételül szabása) majd még később írok)

A jelentkezőknek sok sikert, és jó munkát kívánok!

Tisztelettel
Imre Norbert
Oktatásügyi Miniszter
és a Minisztérium csapata’



Köszönöm, hogy elolvastad, jó játékot: DesertSoldierGreg