Sordródunk vigyázz! Csak szólok előre! Román MPP? SOHA!

Day 1,981, 23:04 Published in Hungary Hungary by NightwatcherHUN

Kedves honfitársaim!


Román MPP miatt a napokban még nem kell aggódnunk, de félő, hogy előbb utóbb az lesz a vége. Nem biztos, de én így látom, és nagyon nem szeretném, ha megtörténne, és ezért írok nektek, és szeretnék szólni előre, ha eljön az az idő...
...na jó vágjunk bele.
Nem vagyok index generációs (4 éves játékosok), tőlük egy egész évvel fiatalabb vagyok, és ők azok akik jobban tudják, hogy hogyan is volt az, amikor eSzerbia hátsóját megmentettük a jetiktől. Változnak az idők, és most a szerbek, legnagyobb barátaink a főellenségünkkel kötöttek MPP-t. Ettől függetlenül, az elmúlt három évben mióta én is itt vagyok, egy oldalon harcoltunk, és persze csak azért mert MPP-t kötöttek a románokkal, az nem azt jelenti, hogy a szerbek nem fognak továbbra is mellettünk harcolni. Már csak azért sem tudok a közös MPP-jükre haragudni, mert románok, és szerbek barátok RL, és ez ugyan olyan dolog mint mikor mi vettük rá a lengyeleket, hogy álljanak át mellénk. Persze nem egészen ugyan olyan a szitu, de azért ebből a szempontból igen, és elfogadom. Nem örülök neki, de elfogadom.

Sok mindent el tudok fogadni érvekkel, áldozatot tudok hozni, például sokszor volt hogy területeket kellett feladnunk taktikai okokból stb. ezt megértem és azt hiszem sokan megértjük.
Volt amikor a kormány mellé állva, fennhangon biztattam mindenkit arra, hogy adja fel eMagyarország utolsó régióját is, hogy fővárosunk áthelyezhessük Párizsba. Emlékszem rá sokan voltak akkor, akik engem is ezért "hazaárulónak" hívtak, de nem érdekelt, mert volt róla népszavazás, és tudtam, hogy a lakosság nagy része is kalandozni, költözni akar. Hiszen ez egy játék, miért ne. Már több ország megtette, sajnos azzal a különbséggel, hogy a többi ország többnyire sikeresen, míg mi megint pancserek voltunk, vagy lehet éppen a szövetségeseinkre fogni, akik mondták hogy jönnek, csak azt nem hogy mikor 🙂

Na de térjünk a lényegre...

Bár mint ahogy a román-magyar MPP-re is azt mondja a vezetőség hogy nem lesz, így azt is állítják hogy TWO szövetségbe se fog a román belépni.
Na de akkor minek a szerb-román MPP, és mit ér, ha csak a TWO szövetségből csak a szerbekkel kötik meg?
Úgy érzem hogy előbb utóbb eRománia be fog kerülni a TWO szövetségbe, még rosszabb, majd amikor már befészkelték magukat könnyen lehet hogy választás elé késztetnek minket, amikor majd választanunk kell, hogy román MPP vagy lapát. Na jó, nem biztos hogy erőltetve lesz, de egy oldalon foguk harcolni előbb utóbb, egy oldalon fognak a piros fehér zöld, és a piros sárga kék avatárok pörögni. Tegnap már a mi csatánkban is, Dnipróban is láttam román avatárokat a MI(!) oldalunkon. Mind ez hová vezet?

Lássuk csak mik is történtek a közelmúltban:
CoTWO barátság az EDEN ellen ---> CoT > CoT terjeszkedése ---> USA CoT taggá válása ---> Román-Szerb MPP ---> jelen ---> Piros sárga kék avatárok magyar(!)oldalon ---> jövő ---> román, görög, argentin MPP kötések TWO tagokkal ---> CoT >
eMagyarország egy szövetségben eRomániával, indonézek, makedónok, bolgárok ellen.

Mégis mi választ majd el minket a román MPP-től, mire ez az egész lezajlik? Semmi.
Egy jövőbeli technokrata elnök beadja az MPP-t, és a konga tagokat meggyőzi érvekkel, hogy szavazzanak igennel.
Biztos lesznek előnyei, így lesznek logikus érvek is.
Lassan keverik a kását, de bugyog már rendesen 🙂
Mindent meg lehet magyarázni.


Magamat félig meddig technokratának tartom, de ugyanakkor erősen nemzeti érzelmű vagyok, és kissé forró fejű is 🙂 ezalatt azt értem hogy engem is meg lehet győzni érvekkel, de nem a végtelenségig.
Van egy határ, amire azt mondom nem szabad túl lépni.
Bármi is történik, nem szabad román MPP-t kötnünk!

Miért?

Jelen esetben amit látok, hogy igen nagy szar helyzetben vagyunk, (már hónapok óta)mert olyan dolgok történtek a kül- és belpolitikában, amit többnyire nem mi egyszerű katonák befolyásolunk, a vezetőink pedig szerintem nem elég rámenősek, így hát hónapok óta sodródunk.
Mindenre bólogatnunk kell mert már gyengék vagyunk, és azt is le kell nyelnünk ha nem jönnek segíteni a nagyok.
Nincs hónapok óta egy komoly irány, bónuszaink vannak, de saját háborúink nincsenek, nincs izgalom, ezért aztán unalmukban egymást marjuk, a közösségünk közben pedig fogy, öregszik, újak pedig alig vannak, akik alig maradnak.
Ide jutottunk.

A román-magyar MPP az utolsó döfés lenne az eMagyar társadalomnak, onnan már nem látok vissza utat, és fellendülést!

Tudom egyszer talán választani kell, de kérdem én...
Attól nagyobbak leszünk ha beadjuk a derekunkat néhány bónuszért?
Maradjunk e kicsik a nagyok szárnyai alatt meghúzva magunkat örök unalomban, a nagyhatalmi múltunk mámorában, vagy...

merjünk lenni nagyok újra és ha eljön az idő legyen legyen merszünk nemet mondani!

Jaj de akkor ez lesz meg az lesz...
El leszünk törölve?
Hónapokig?
Mit tett minket erőssé anno?

Kik fognak rajtunk segíteni?
A szerbek?
A románok?
A lengyelek?

Segítsünk magunkon, és az Isten is megsegít!
Legalább lenne újra célunk!
Legalább lenne értelme bébi boomnak!
Legalább lenne miért küzdenünk!
Legalább lenne miért újra összefognunk
, ahelyett hogy egymást marnánk!
Szerintem a kihívás adna nekünk újra eéletet, és ha nem akkor el kell fogadni, hogy a mi időnk lejárt.
Számomra kevésbé szégyen, mint az ami most folyik, és ahogy hagyjuk magunkat sodródni.

Román MPP?
Ne féljetek magyarok, és ne sodródjatok tovább!
Kapaszkodjatok meg!
Legyen erőtök kimondani!


ROMÁN MPP? SOHA!

A többi mind mellébeszélés 😃

Maradok tisztelettel, ha nem lesz román MPP!
Bandi0717