Sajnálom
Tóth TamÃ&
Sajnálattal kell közölnöm hogy nevem eredetvizsgálata során kiderült hogy nem egészen magyar.
Kiderült hogy honfoglalás korabeli német őseim is vannak így nem nevezhetem magam magyarnak. Nem tudom mit tegyek főleg hogy még németül is tudok, nem beszélve az angolról. Magyar nyelvi képességeim Hubáéval vetekszenek, így még rosszabb a helyzet. Sőt elismerem hogy az elmúlt hónapban háromszor is kaptam 1-1 giftet ismeretlen román személyektől.
Ezen tények ismeretében kénytelen leszek új állampolgárságot keresni mielőtt rámrugják az ajtót.
Az emlékműveket nyugodtan bonthatják az csak kő, meg márvány. Egy pár év múlva már a történelemkönyvek új kiadásával is végeznek és már azt sem fogják tudni miket tettem és ki vagyok.
Minden tettet egy ismeretlen Nagymagyar nevezetű egyén hajtotta végre, ki más tehette volna hiszen ilyen ősmagyar névvel csak ő lehetett. Igaz, nemcsak az őregek de még a fiatalok sem hallottak róla semmit de hiába szólalnának fel akik tudják mi történt, az ő nagymagyar és a hazaáruló szavakkal azonnal megdöntik az összes érvet. Ez az adujuk, ezzel bármit semmissé lehet tenni, pont úgy mintha túléltek volna valamit.
Comments
Á hagyjad Tamás, ezeknek az irónia szó hallatán egy íróeszköz képe jelenik meg...🙁
Mindig is gyanús voltál nekem!
😃DD
jönni gyorsan kína, adunk neked occó q5 fegyvert. nemhamis, olyan olcsó olyan erős mint a q1!!!
legyél teis citromképű testvírünk!!
hagyd, ezek mindig egyre rosszabbak lesznek
Emiatt meg Ló lesz mindjárt Zoli mellett a pellengéren😃
http://www2.erepublik.com/en/article/croatia-here-is-your-chance--976403/1/20#comments" target="_blank">http://www2.erepublik.com/en/article/cro[..]ents
ne foglalkozz az idiótákkal
Ironizálni lehet és jó is,főleg,hogy ezekkel semmi probléma nincs amúgy sem amiket leírsz. Nem azzal van probléma,hogy valaki kicsoda,hanem azzal amit tesz.Azzal már van probléma amit Zoli csinált,mert felelőtlenség... Jelképes felelőtlenség,de az.
Ahogy mindent elbagatellizálni is felelőtlenség,meg a fight gombnyomogatásból hőskölteményt faragni is...
Amúgy is Zolinak kellene ezzel a címmel cikket írni, ahogy meglepő módon Imre Norbi is írt a rosszul időzített béke miatt. Miért nehéz elképzelni,hogy van egy réteg akinek ezek fontos dolgok? Ha nem a tettek alapján ítélünk meg valakit,akkor már tényleg csak az ujjal mutogatás maradt és a címkézés.
Igazából nem azok kiközösítők akik felhívják az ilyenekre a figyelmet,hanem azok akik erre mint az érintett is csak cinkosan kuncognak és mi közöd hozzá,majd ÉN tudom hogy mi a jó ,mi a rossz,mit lehet mit nem és nem érdekel,hogy esetleg valaki úgy akar játszani,hogy a virtuális emagyar állampolgárságot több érzelemmel kívánja feltölteni. Például a határon túli játékosok sem lehetnek még névlegesen magyar állampolgárok sehol, itt legalább játszhatnak úgy,ha akarnak. Ha a legaljább, végig ellenségesen fellépő románoknak is állampolgárságot osztogat valaki,akkor azzal elképzelhető,hogy sérti azok emberek játékélményét,akik az emagyar állampolgárságot magasabb érzelmi töltettel élik meg...
De persze nyugodtan ragadjatok meg minden lehetőséget a szélsőjobbozásra,meg nagymagyarozásra, attól még nem feltétlen van köze a témának ehhez attól hogy ez a réteg is kifejti erről a véleményét,talán el is túlozva a dolgot. Attól még ez a hozzáállás amit ti csináltok ez ugyanúgy szélsőséges, antimagyar. Tudni kéne közepesen magyarnak is lenni legalább,hogy mindkét oldal megtalálhassa a játékban azt ami itt tartja...
Nem vagyok a nagy szélsőjobbozó, de rohadtul idegesít amikor hetente le kell hazaárulózni valakit, és kisebb ügyewket többszörösére felfujni.
hat vagyunk paran akik nem Osmagyarok egyek szerint..... es meg raadasul az ellenfellel is szoba all neha..... menjunk es keresuk meg az Ohazat mig kinem utalnak minket innen a Nagymagyarok....
Ne viccelj, TÓTH Tamás a neved, tehát szlovák vagy. Ezt eddig is tudtuk...
Lisztes a Tóth germán eredetre utal, guglizd ki.
Áááá ha belegondolol, hogy a családom birtokában lévő okiratok alapján 1810ig visszamenően a felmenőim között szerepel német, román, szerb, horvát hangzású név, sőt van egy zsidógyanús is 1822es születéssel (igaz katonaorvos volt a 48as szabadságharcban, csak nem rombolta nemezetet)... akkor én most mi vagyok? 🙂
Így megközelíteni a dolgot valóban értelmetlen, aki azt hiszi, hogy minden őse színmagyar az bolond, vagy egyszerűen tudatlan a az családjával kapcsolatosan...
Jó, de a szlovákokat hívják tótoknak 😃
Nekem meg azzal van tele az ehócipőm,hogy van egy réteg ami bármit megtehet és neki áll feljebb,ha ezt valaki megkérdőjelezi. Szélsőségesek arra jók,hogy hangosan és konfrontatívabban mondják azt,amivel tényleg probléma van és általában szélsőséges megoldásaik vannak, címkéik. Attól viszont még a problémafelvetés megállja a helyét és erre nagyon nem az a válasz,hogy nincs is probléma miről beszélünk...
Attól lenne egy politikus jó politikus,ha felfogná,hogy nem csak azokat képviseli akik megválasztják,hanem hivatalba lépése után a teljes nemzetet,közösséget.Azokat is akiknek nehezen képviselhető pár álláspontja pl nemzetközi szinten. Nyilván senki sem várja,hogy olyan célokat képviseljen valaki elsődlegesen,amire nem a közvetlen szavazói ruházták fel, de alapvető és semmibe nem kerülő figyelmet megérdemelne még a legdurvább szélsőjobbos réteg is és pl ez a kérdés,vagy az osztrák béke okt. 6-án nem csak ennek a rétegnek ad rossz szájízt.
Ezért felelőtlenség amit tett Zoli, amit reagált erre,meg amit védelmében írogattak az meg csak ráerősít arra,hogy még akkor is megéri leszarni mások játékcéljait,ha nekünk semmibe se kerül esetleg azokat tiszteletben tartani.
Ezért nem hinném azt most már,hogy Imre_Norbi jó elnök lenne vagy Zoli jó elnök lenne,mert nem volt képességük, figyelmük arra, hogy több száz, ezer ember játékfelfogását tiszteletben tartsák. Az ilyen tettek csak arra jók,hogy még frusztráltabbá tegye azokat a játékosokat,akik már eddig is úgy érezték,hogy harmadlagos állampolgárok még az evilágban is, csak árkokat mélyít és ilyet nem tehet meg egy elnök.
Marty:
Inkább az a szégyen hogy bocsánatot kell kérni mert okt.6.-án kötöttünk békét egy játékban az osztrákokkal.
Mintha ennek bármi köze lenne az aradi vértanúknak.
Tudtommal a java nem is magyar volt de a magyar SZABADSÁGÉRT harcolt. Nem a HÁBORÚÉRT AUSZTRIÁVAL.
Szerinted IRL nem lett volna jobb kibékülni az Osztrákokkal akkor?
Szerintem meg pont nem kellett volna bocsánatot kérnie mert ezzel a sok nagymagyar igazolva látja hogy neki volt igaza holott Szerintem ezzel a cirkusszal csak ártottak az aradiak emlékének. Ha valakinek csak az osztrákok utálata jut eszébe okt 6.-áról nem pedig a szabadságért és a hazáért tett cselekedetek és áldozatok akkor azzal nagy bajok vannak.
Lisztes a szlovákok kezdték magukat tótoknak hívni mert azt hitték menők leszenek ha a német halál szóval nevezik meg magukat. De nem lettek.
"Népetimológiai megközelítése: a német der Tot, vagyis halál(fej), ami a szlávok fejalkatára (nagy homlokcsont, erős járomcsont, mélyenülő szemek), fizimiskájuk ahhoz való hasonlatosságára utal."
Kigoogliztam. Szlovák vagy 😃
A cikkre meg nagy VOTE. Bár ez őket semennyire se fogja érdekelni. 🙁
... amúgy most esik le, hogy Tilde irta a cikket, örülök, hogy megint aktívabb vagy. 🙂
Lisztes most lebuktam ezt még énse tudtam most mi a szar lesz.
Még a végén az is kiderül hogy zombi vagyok... mi lesz velem.
Hát, javaslom húzzál vissza a hegyekbe fel, terelj birkákat életed végéig 😃 Itt már nem látunk szívesen 😛 Különösen most, hogy Szlovákia EDEN/FORTIS mpp-ket kötött. Ez egyértelműen a te kémkedésed következménye. Igazából a legjobb az lenne, ha felnégyelnéd saját magad. Azok után, hogy állami pénzből annyit tankoltál... Ez is nyilvánvalóan a magyar állam legatyásítása céljából történt. Jó sokáig tudtad titkolni, hogy kém vagy 😃
Nem is tudom hogy nem tűnt fel senkinek.
Javaslom végre felállítani a Bérenc- és Árulóügyi Minisztériumot.
Feladata az eMagyar karakterek beskatulyázása (haza[áruló/fi]), ízlésesen egy csipet IRL csempészése a játékba, így levéve a nyomozás, mérlegelés és gondolkodás terhét sokunk válláról.
Elsőként azokat az öregeket vizsgálnám akik _gyanúsan_ sokat "segítettek" az országnak.
Jelmondat: Lesz még Budapest magyar falu...
Marty: igazad van, még több szésősget, mert ők rámutatnak a hibákra, még ha ezzel bemocskolják nagyjainkat, szitkozódást és sárdobálást szítanak, de a lények hogy kidrült az igazság...
apropó, ezek alapján nyujtsatok be egy törvényjavaslatot a kongrsznek, hogy ne adjuk állampolgárságot senkinek, aki magyar az magyar, másnak nincs itt keresni valója...
Rájöttem, miért tudtad titkolni a szlovák mivoltodat:
Tóth
Ebből senki sem jön rá, hogy Tóth vagy. Álnevet használtál, de most lebuktál! eMágylyára veled 😃
Kevesebb szélsőségest,kevesebb antimagyart és kevesebb felelőtlenséget.
Ha neked nincs képességet megkülönböztetni,hogy melyik állampolgárságot kérő játékos magyar tényleg,akkor ne adj állampolgárságot,bízd másokra. Amúgy is lehet adni állampolgárságot semleges játékosoknak,de ne olyannak aki nyíltan ellenséges eMagyarországgal és ott árt neki ahol tud. Ez a jelképes jutalma tevékenységéért,hogy még állampolgárrá is tesszük?
Cinikus és felelőtlen.
Koszonom Tilde. Jelenleg el vagyok utazva es csak mobilrol netezek, de hetfon hazaerek es irok egy cikket.
Vote, ezért vagyok-maradok gyalogbrazil...
unalmas , vagy csak nekem? lassan uralkrata=zolikrata skizo lesz itt ,tenyleg hianyzik a nepnek az igazi harc!
Stadi: van egy ötletem. Mi lenne,ha kigyüjtenénk pár állandó kommentet és szembeállítanánk a ikkek tertalmával? 😃 tudod mire gondolok ugye?
Mi volt ennek az előzménye? (asszem túl sok újságra fizetek elő, nem bírom követni 😃)
Lord Heckmann:
Zoli adott 2 románnak magyar állampolgárságot. Cimbi meg a szokásost csinálta vele. Valszeg Tilde-nek is beszólt valahogy vagy csak Zolit védi passz. Az a lényeg hogy Tilde-ban az igazság😛
Nem az magyar ki annak vallja magát az a magyar ki annak érzi magát.
Nem az a fontos hogy milyen vér folyik az ereidben hanem az hogy az a vér e országért ontatna e ki?
Hogy idézzek "ebben az országban már rég nem a vér számít hanem a szív"