Join the new world

Rosszkedvünk tele

A fagyott talaj nem süppedt be a nehéz csizmák alatt sem. A kihalt táj, a senkiföldje, az oly sokszor megvívott, elvesztett és megnyert föld nem tud semmit a politikáról vagy diplomáciáról. Csak némán fekszik ott, a kietlen, szürke ég alatt, némi hó fedi itt-ott, és a mozgásba belefagyott seregek mint egy különös tabló, egy gunyoros körkép látszanak, rajt, mint amit valami okból kihoztak ide a puszta közepére és itt felejtettek. A föld nem beszél, nincs szája, nincs hangja, de a tudatalatti sikoltva kiáltja az ürességet, a bűneit, a kegyetlenségét… fertőzött föld ez már, megmérgezték a gyűlölet és az utálat, az érte vívó ezrek ösztönei és érzelmei. Már rég nem csak egy színes folt a térképen. Szimbólummá vált, vérbe merült, gyűlölet mérgezte meg, elkövetett bűnök tették formátlanná… sötét szimbólum lett, az eljövendő gonosz tettek előjele.

Tovább mérgezi maga is a lelkeket, tovább terjeszti a gyűlöletet, és a rosszkedvünket, mi lassan ellepi a fagyott senkiföldjét, és nem hagyja, hogy egy egészséges háború tisztítótüze végigsöpörjön rajta, kiégetve a szükségtelen, megtisztítva a földet, s a fertőzött sebeket a lelkeken. A látszólag mozdulatlan tablóból láthatatlan erők szítják. A zavaros, sötét felszín alatt alakok mozognak, erővonalak vonaglanak, emberek, kik mindig a háttérben osonnak, és hátulról támadnak…a szélben szavak szállnak, s leesnek az érdektelen földre, a felszín alatt férgek kúsznak, ennek a hatalmas, nem teljesen élő, de mégis létező entitásnak a bőre alatt, aki táplál és behatárol minket egyszerre…

A szél vagyok már, magasan szállok a fagyott látkép fölött, felszálltam mert nem tudtam tovább rajta nyüzsögni mindenek között, levetem a bűnöket és kiköpöm a mérget, merek továbbmenni, mindig feljebb és feljebb, miként Ikarusz, egyre közelebb a Naphoz, hogy leégesse rólam, kiégesse belőlem amit ki kell, és átvágom a végzetet is ha ez a célhoz közelebb visz… és nem számít, ha az út vége a bukás, ha közben az lehetek ami lenem kell. A végzet rámnevet és én visszamosolygok, soha jobbkor mint most, szerencsejáték, pókerparti a Halállal, a Végzettel és ki vállalja a negyedik szerepét? Még van egy üres székünk, ami kihívja azt, aki vállalni meri, hogy felteszi a kockára életét, halálát és sorsát – mert a rosszkedvünk telének véget kell érnie, mert ha veszítünk, akkor senki más sem fog nyerni.

---

---

---

---

The winter of our discontent

The frozen ground did not gave way for the heavy boot that stepped onto it. A forbidding landscape, a no man’s land, much contested, much won and lost ground that knew nothing of politics or diplomacy. It lies under a bleak, grey sky, alone, covered with sparse snow, the frozen armies caught in a kind of tableau, a cyclorama that somehow made its way out here into the middle of nowhere. It does not speak for it has no voice but the subconscious screams of its emptiness, its frailty, its wickedness… poisoned is this ground now, venenated with hate and the fomenting of loathing of thousands who contested it. No more just a coloured blot on the map. It became a symbol, immersed in blood, poisoned with hate, disfigured with sins committed… a dark symbol, a mark of evil things to come.

It poisons other souls in turn, it spreads the hate, it makes the blaze of discontent engulf the frozen wasteland, it does not let the healthy flames of an honest war to clear away what needs to be cleared away, to clean the infected wounds and burn all that is low and base. It is instigated by some from the seemingly frozen tableau. Forces work underneath the seemingly calm surfaces, the murky, dark waters hide people who sneak behind corners and come at others from behind. Words fly in the winds and fell onto the cold, uncaring ground, worms crawl beneath the flat skin of this huge entity, this not-quite-living thing that sustains us and cares for us – but limit and poisons us too.

I am the wind now, I fly over the frozen tableau, I make my way over it if I cannot bustle amongst it; I shed the sins and spit out the poison, I dare myself to go further, like Icaros, closer to the Sun, to let it burn off me all that can be burnt off, to cheat fate and achieve my goal… and I care not if the road ends in a fall, if for a while I could be what I must. Fate laughs at me and I smile back, what a better time to play poker with Death, Fate and who wants to be the fourth in our party? For we have an empty chair yet, one that dares to ask someone to participate and put his or her life, fate and success onto the fall of the dice – for we must end our winter of discontent or if we fall, then there would be nothing to win to anyone…