Rohad a játék

Day 1,054, 05:34 Published in Hungary Hungary by Heidar
Előszó

Amíg egyetlen magyar is küzd a hazájáért ebben a játékban, addig harcolok legjobb tudásom szerint. Nem adom fel én sem. Nem a mára számomra is csak pixelekké minősült e-ország miatt, hanem a közösségért, a játékostársaimért, akiket nem hagyok cserben semmilyen körülmények között. De, hogy mit gondolok róla azt nem fogom véka alá rejteni senki kedvéért, még ha ezzel egesek szerint a közmorált rombolom is. Ez már nem az örök optimisták játéka, hanem a realistáké. Egy aktuális győztes csata utáni örömittas, vagy "soha nem adom fel" cikktől nem fog semmi megváltozni.

Heidar,
ex-örök optimista






“Kutyának harca ez egy konc felett”


Sajnos ide jutottunk.


Pontosabban ide juttattak bennünket, azok akiknek a rend fenntartása és becsületesség értékének megőrzése lett volna a célja. Egy korábbi neves román játékos borította ki a bilit még hónapokkal ezelőtt. Azóta is ebben fürdünk, de igazából már előtte is nyakig benne voltunk. A játék irányítói a "nagyobb fun" érdekében szemet hunytak a multi karakterek gyártása és az ebből származó fake goldok állami szintű felhasználása felett. Hiszen a legjobb móka a háború, ahhoz pedig pénz kell (vagy normális gazdasági modul...). Az eredménye különböző csalások sorozata lett, melyek egymásra épültek a "ha neki szabad, akkor nekem is" elv alapján. Nem gondolom, hogy eMagyarország ártatlan, de őszintén remélem, hogy valahol a lista végén helyezkedünk el ha a csalások mértékét nézzük.


Úgy ültem le a gép elé, hogy írok a románoknak egy nem troll cikket. Amiben kifejtem a tényeket, hogy egyértelműen kik élvezik a mostani új MPP rendszer előnyeit és, hogy kik a nagy vesztesek. Most az EDEN az erősebb és gazdagabb (utóbbiban midig is az élen járt) szövetség. Korábban fordítva volt. Akkor mi provokáltuk a románokat, akik nem merték aktiválni az MPP-inket. Most mi óvtuk az országunkat attól, hogy mások MPP-it aktiváljuk magunk ellen. Mert a TAKTIKA ezt követelte meg, mert így tudtuk ellensúlyozni az erő- és goldfölényt. És így az ország védelme mellett még hódítani is tudtunk, valamit környező ellenfeleinket ellehetetleníteni, ketrecbe zárni. De mindez felborult hála az új MPP szabálynak.

Írtam volna, hogy természetesen ők örülhetnek a sikereiknek, de mi bánkódni nem fogunk, mert a tudásunk legjavát nyújtottuk. Leírtam volna, hogy nem miattuk vagyunk még a játékban, ha ilyen igazságtalannak érezzük. Hanem azokat a nemzettársainkat nem fogjuk magukra hagyni akik még harcolnak. Soha!

És mi lett volna a válasz? A szokásos "cry me a river", "DDS attack in NoB", "RuBots" és hasonló kommentek. A hecker támadás idején is ezt kaptuk, hogy megérdemeljük. Nincs már tisztelet a két fél között. Nincs fair play, a sérelmek kiirtották az emberek 99%-ból azt. És ez a mocsok kezd elérni mindenkit. Aki hajdanán közösséget épített, szervezkedett a jobb eredmények érdekében, az most fakelésre buzdít. Fight fire with fire... csakhogy itt már nem marad szabad hely, amit nem lángok borítanak.


Mi lett volna egy mentálisan egészséges eTársadalom reakciója a bevezetett MPP szabály ellen? Amit már román kollégáink korábban feltaláltak, a non combat mode. Senki nem támadott volna meg senkit, így senki nem is vett volna RL pénzért aranyat. Ezzel az adminok rá lettek volna kényszerülve, hogy visszaállítsák a régi rendszert. A szabály ellen, az USA kivételével, mindenki tiltakozott mégis elszabadult az őrület. Mint felhergelt harci kutyák esetünk egymásnak. Igen, tudjuk ki kezdte. Még ki sem hűlt az adminok billentyűzete, amin megírták az informáló üzenetüket, máris oláh támadás alatt állt Szeged.


A fejemben pedig egy idézet fúrta be magát, mely nem hagy nyugodni az eseményeket látva.


“Jerünk tehát, mit is nézzük tovább hogyan silányul állattá az ember”



„Vége a Komédiának.” ... ?




H.