Rage [Düh]

Day 450, 23:07 • Published in Romania Hungary • by Quicksilver

Rage

I still try to save the dying light. But it is nearly gone. The small stub of the candle cannot sustain it for long and a great storm is about to start, its winds are already blowing around me. My hands are around it, my will is sustaining it, but my determination cannot help it… too frail, too small, not enough and it has no allure. A storm is readying itself for a mighty revenge – to give back what it lost, and for a peace cares it not, feels its chance and goes over my head, it hungers for the dying of the light, wants to quell it, so it gets back its might. Dark are the vistas that the lone soldier sees. There won’t be peace and there might not be war – chaos will rule all.

Do not go gentle into that good night,
Old age should burn and rave at close of day;
Rage, rage against the dying of the light.

Though wise men at their end know dark is right,
Because their words had forked no lightning they
Do not go gentle into that good night.

Good men, the last wave by, crying how bright
Their frail deeds might have danced in a green bay,
Rage, rage against the dying of the light.

Wild men who caught and sang the sun in flight,
And learn, too late, they grieved it on its way,
Do not go gentle into that good night.

Grave men, near death, who see with blinding sight
Blind eyes could blaze like meteors and be gay,
Rage, rage against the dying of the light.

And you, my father, there on the sad height,
Curse, bless me now with your fierce tears, I pray.
Do not go gentle into that good night.
Rage, rage against the dying of the light.

/Dylan Thomas/


Düh

Még próbálom megmenteni a kis lángocskát… de már majdnem kialszik. A gyertya kicsinyke csonkja már nem tudja életben tartani, egy hatalmas vihar közeledik, s szelei már fújnak körülöttem. Kezemmel óvom a picinyke lángnyelvet, az akaratom még élesztgeti, de az elhatározásból nem fog megélni… még túl törékeny, túl kicsi, nem elég és nem elég csábító. A vihar bosszút akar állni – bosszút mindazért, mit elvesztett, s a béke nem tartogat csábítást számára; érzi az esélyét, s átgördül a fejem fölött, a láng kialvására szomjazik, el akarja taposni, hogy visszakaphassa büszkeségét. Sötét a látóhatár mindamerre a magányos katona ellát. Lehet, nem lesz béke de nem lesz háború sem – káosz fogja csak uralni a vidéket.

Csöndben ne lépj az éjszakába át,
Szikrázzon vén korod, ha hull a nap.
Dúlj-fúlj, ha megszakad a napvilág.

A bölcs bár végül rendjén lát homályt,
Mert nem volt villám-cikázó ajak,
Csöndben nem lép az éjszakába át.

A jó, ki hullám-üttön jajt kiált,
Hogy zöld öblön csepp tett is lángra kap,
Dúl-fúl, ha megszakad a napvilág.

A vad ki naphoz kapkod s búg imát,
S ím késve eszmél: csupa kín a nap,
Csöndben nem lép az éjszakába át.

A zörd tudja, bár verje vaksiság,
Hogy lehet meteor-szemű, ki vak,
Dúl-fúl, ha megszakad a napvilág.

Apám, míg lábad bús oromra hág,
Düh s könny között átkozd, vagy áldd fiad.
Csöndben ne lépj az éjszakába át,
dúlj-fúlj, ha megszakad a napvilág.

/Dylan Thomas/
(Ford.: Nagy László)