R.I.P. MATASZ?
Nacil
Viszont mi is volt ez a szervezet, azon túl, hogy a magyar sereg egyik legfontosabb pillére, a regulárisok utánpótlásának kiképzője, biztosítója (volt)?
2009 áprilisára a két Index-boommal regisztrált rengeteg ember, "megérett", felnőtt az ország felszabadítására, ami május hónapra beteljesedett Pest visszavételével. "A tömeg" viszont koordinálatlan volt még. Sokan a márciusban gomba módjára szaporodó reguláris századok követelményeit nem érték el, viszont viszont Feherloék már látták, hogy a gatyába rázott népesség lényegesen hasznosabb katonailag. Kapóra jött az épp akkor alakult, Indonéziában élő magyarokat tömörítő közösségi-katonai csoport az IHA sikere, akik hatékonyan összefogták, ütős csapattá alakították a magyar diaszpórát. Ezért a kormány elkezdett tárgyalni kraiusékkal (IHA-ősapa), hogy nem szeretné-e pontosan ezt eljátszani az őshazában is? Ekkor kraiusnak ,gondolom, már komolyan foglalkoznia kellett a családdal (ikrei születtek neki), így a kinti "jobb-kezét", kecsegm-et javasolta a probléma megoldására.
Kecsegm, (isteni jelként ragyogjon ma is) nagy lendülettel nekiállt a feladat megoldásának: Híres, első toborzócikke, amit többször kiad még ő és a Hadügyi közlöny is, kb. az eVilág 531. napján született. Hatása fergeteges volt, a jelentkezők özönlöttek és az áradat nem akart megszűnni: 10 nappal később már 159(!!!) tagból állt. Az őrült kavalkád napjai voltak, ami szakaszparancsnokok, szárnysegédek (ilyen lettem én is, Sampil segédje.), avatar etc. keresésével zajlott. Vicces volt, mikor az első ülésen kaptunk egy bot-támadást és alig tudtuk irtani őket....
(egyik első mataszos avatar)
Ha lassan és nehezen is, de sorra jöttek az eredmények: Rendszereztük a tagokat, megtanultuk az alapokat, amit később hasznosítani tudtunk a regulárisoknál: Gyülekező, közös ütés, miért fontos mindez... Láttuk, mivel járna a sereg így el tudtuk dönteni, hogy vállalnánk-e. Megkezdődtek az első csatáink a sereggel karöltve: mi voltunk a "töltelék", akit a sereg előtt sokszor kivezényeltek, erőfelmérés céljából. Ilyen tempó mellett értek minket a csaták, Central Black Earth (sokszor
😛), Podolia (Van egy WSR-es cikk is, sajna ez mese, de ne mondjátok el senkinek
😛) etc. A századok felismerték, hogy igen lehet innen válogatni, neki is álltak szemezgetni az emberek közül.
Eljött a nap, mikor ideálisnak Ítéltetett a MATASZ egy új, saját köreiből verbuválódott század kiállítására: ennek ideje június eleje, a Shaok-kormány ideje alatt jött el és a század beváltotta a hozzá fűzött reményeket (Muhaha!), így ma is oszlopos tagja a seregnek: A század neve pedig a Hunyadi (én hülye meg elvállaltam az alapítását).
A Tartalékosok ekkor már erőt (pl: Vajdasági csata) és jelentőséget képviseltek, amit mindenki elismert az országban, sőt azon túl is (a románok is, ahogy azt az ő "MATASZ"-uk, a Nemzeti Gárda is bizonyít.)! Az aktivitással voltak gondok, hisz tömegszázadról van szó, belépési feltétel nélkül, de a rendszer működött időnként kiszórták az inaktívokat. Viszont az ősapánk a nagy hajtásban (200+ ember) kiégett és átadta a stafétát egy akkori lelkes újoncnak: pkcsillának.
Igen, nőuralom kezdődött az egységnél és Csillának mindenkinél nagyobb szüksége volt a segítségre, amit az őstisztek meg is adtak neki: Pjtor, Sampil, Bandiba, ekkor tűnt fel mivanhe és capt.T1GER (meg gondolom sokan mások) is. Az aktivitás még most sem érte el a kellő szintet, ezért Csilláék szerkezeti változásokat hoztak be: Matasz 1-4-ig osztották fel, a reguláris-éretten át a futottak még kategóriáig. (Könnyítve a toborzók dolgát) Később egyszerűsödött a rendszer, így létrejött a MATASZ Különleges Erők (KE, vagy 1.), seregre érett, oda eljutni akaró, mindenre elszánt, válogatott tagokat tartalmazta, míg a MATASZ 2 a felvételi követelményeket még nem megütő embereket foglalta össze.
MATASZ KE és MATASZ 2. avatarjai
Nagyjából szeptember elején járunk a dátumozásban és itt ritkulnak meg az emlékeim, mind a mataszos életérzésből, mind az infókból... Csendben tevékenykedik tovább a vezetőség, főleg adományokból, időnként állami támogatással (nem tudom mennyit, de nem sokat.) tartja fent magát. Sorra kerültek ki a századtagok a kezeik alól, újabb századok (GÁT, Ludovika, Turul) váltak ki, akiket meg kellett tanítani a kezdeti lépésekre a század irányításában (bezzeg én még nem kaptam ilyet). December végén drámai változás történt: pkcsilla kikérte a munkakönyvét a MATASZ-tól és a parancsnokságot ,IRL élete miatt, Peter81-nek adta át. Sajnos nem tudom felsorolni hiány nélkül azokat az embereket, akik segítették a munkáját és még nem említettem őket: Axelero (GÁT) szeszmo (Horthy), Qayl (Kinizsi), Mivanhe, a jelenlegi parancsnok (Peter81 munkája miatt nem tudta tovább vállalni, lemondása rejtély volt számomra tegnapig).
Látható, hogy a Tartalékosok látták el a sereget új tagokkal, tömörítették azokat, akik a regulárist nem tudták vállalni, de szerettek volna tenni valamit a honért. Viszont ahogy a regisztráló játékosok száma csökkent, úgy lettek kevesebben az egységnél is. A tavasszal gombamód szaporodó Irreguláris századok (pártegységek, ilyen-olyan mára megszűnt alakulatok) sem kedveztek neki, de a véget a V2 és a nyár hozta el: A teljes közöny, a játékot abbahagyók és az új játékosok komplett hiánya miatt recsegtek a MATASZ alapkövei is, a reguláris csapatok minden maradék emberüket elszívták ("keselyű-effektus").
Az utolsó szeg a koporsóban szerintem egy teljesen rivális szervezet létrehozása volt: a Nemzetőrségé. Mára átvette minden feladatát szinte minden téren: a regulárist nem vállalókat tömörítő embereket, illetve sokat toboroztak innen a századok tisztjei is. A vicc, hogy lényegi különbség nincs a kettő közt, talán ha ezt hamarabb felismerjük, most a MATASZ lenne a Nemzetőrség, hiszen tőkében, infrastruktúrában sokkal ideálisabb lett volna egy átszervezés, mint a nulláról kezdés, de erre senki nem gondolt, meg mindenki a saját kis "találmányával" foglalkozik, babusgatja inkább, (Bocs, Borembukkk.) nagyobb lendülettel kezd valaki egy új projekt reklámozásába, mint egy régi felélesztésébe.
Mindenki Maszatának (
😛) a több mint 1 éves pályafutása alatt rengeteget köszönhetünk, viszont nem tagadhatjuk azt sem, hogy már lassan több, mint fél lábbal van a sírban. Sürgős segítségre van szüksége, reformra!
Zárásnak a parancsnok, mivanhe szavaival búcsúznék:
Nacil,
aki reméli, nem az utolsó kenetet adta...
Ajánlott, (még) MM nélküli lapok:
Xavinyo - Vitaindito
kohlerjsz - Sun, Moon and 3 Arrows
S. Timi - Wolf idea
Kodi07 - Zala Times
Attila14 - Gazdasagpolitika
Schelling - Vernunft und Freiheit
Comments
Hú mekkora vote...én kb egy évig mataszos voltam,ott értem generállá.
Szomorú ezt olvasni, tényleg elég inaktív lett...hajh, a régi szép időkben min 50en voltunk sorakozókor a szobában
ámen.
szomorú
mint minden ami most van, szomorú : (
repalaki bácsi is a mataszból szervezte össze kis_daviddal a ludovika javát 2009 szeptemberében
Jenkiz voltam
jogos, a ludovikát el is felejtettem...
Hát, most levegő után kaptam ex-mataszos kisegérként.
Basszus, még egy csepp ebben a pohárban:
http://www.erepublik.com/hu/article/mai-downgrade-1522457/1/20
Ezt muszáj beraknom: : D
nacil hallod
nem
mit?
rövidebb cikket nem tudsz írni?
tanulj meg olvasni, sokat segít 😃
Végre, sutyerák bunkók gyülekezete volt az a hely. Egyszer kickeltek is mert valamelyik baromnak nem tetszettek a kommentjeim.
Remélem tömegsírba temetik a sok gyökeret.
Viszont azok, akik ma is ott vannak MATASZ-ban, igazán segítőkészek és a chatszobában jó hangulatot biztosítanak.
Nem véletlenül tűnik fel időről-időre egy-egy régi MATASZos baráti beszélgetésre.🙂
Maki talán mert bunkó, sutyerák kommentjeid voltak?
És? Ezért kickelni kell? Nálad is vannak bajok ha a kommunikáció helyett az agressziót (kick) használod. Tudod kikre jellemző ez rl? A cigányokra. Na itt jár a MATASZ! Nem tudok sajnálkozni valahogy.
Maki: Te egy akkora tapló vagy!! A MATASZ rengeteg segítséget nyújtott a seregnek én és még sokan mások is rengeteget köszönhetnek a tiszteknek. Sokan ott ismerkedtek meg az alapokkal ennek is köszönhetően alakult meg idén márciusba a Turul század melynek én vagyok a parancsnoka és az onnan átvett rutinnal most is az egyik legjobb század vagyunk a seregben. Egy szó mint száz a MATASZ kell az országnak.
Sutyerák bunkók? Ember, tudod te milyen nagy játékosok jöttek a MATASZból ? Ilyen stílussal nem csodálom hogy kickeltek.
MATASZ forever o/
Maki libafosisten...fasza neked
A MATASZ a mostani "fiatalokat" is kész felkészíteni egy reguláris században való szolgálatra- a MATASZ és a Nemzetőrség nem konkurencia és nem is lehet az, aki erről mást gondol, az elfelejti a 2 szervezet megalakulásának okát. A Nemzetőrség a V1-ben lakossági ütésnek nevezett nem századhoz tartozó magányos harcosok összefogására alakult a V2-es harci modulhoz alkalmazkodva. A MATASZnak meg kellene maradnia annak, amire alakult: a regláris századokban elvárt "kötelezettségekre" való felkészítés kell, hogy a dolga legyen. A 2 szervezet NEM ugyan azt a célt szolgálja. A pillanatnyi állapotot a V2-es "kihalás" és a szükségszerű teljesítmény-kényszer okozza.
ForradalmiMaki, hát most gyönyörűen bemutattad a magad, remélem jó sokan elolvassák ezt a kommentet😒
Sose fogom megérteni a gondolatmenetedet, mert van mikor ésszel beszélgetsz, van mikor simán hülye vagy... Magánvélemény igaz, de sokan osztják : D
Amúgy meg egy égész szervezetet nevezel suttyónak, mikor nem mindenki kickelt csak 1 ember. Amit meg te kommentben sokszor művelsz az nem kommunikáció, hanem verbális agresszió, nyílt provokálás. A chates kick is csak verbális agresszió ebből a szempontból. Sokszor akarjátok a szemet szemért elvet, hát akkor lehet azt kaptad meg.
"Sokan ott ismerkedtek meg az alapokkal"
lol
Kösz hogy bizonyítod a kijelentésem. Annyira idióták, hogy egykétbites játékot nem tudnak segítség nélkül megismerni. 😃
És még ezek közül kerültek ki fontos felelős emberek, tisztek? Úristen. És még csodálkoztam, hogy katonailag itt járunk csak.
McCloude, remélem is hogy sokan olvassák. Általában ez a célom 😃😃
McLoude ugyanezt csinálta a MATASZ is régebben, még akkor is, ha nem az volt a fő profilja. Én tudom azért elég jól, hogy mit csináltunk, mit csináltak azért. Mehetett oda az is, aki hetente 1szer akart/ tudott harcolni, mert őket is összefogta, koordinálta, igaz főképp a V1-ben...
Speciel, ha te a wikit böngészve tanultad meg a csatanyitások etc pontos szabályait akkor vállalom, én is satu hülye vagyok, de mért szereted ennyire forgatni az emberek szavait? Csak megsúgom, ez is elég agresszív....
Próbálom dekódolni nacil mit is akarsz mondani. Szemet-szemért elv nálam? Mi van?
Te azt nem érted, hogy mentem volna a mataszba és csak mert valami balogparasztnak nem tetszettek a kommentjeim megpróbált osztani, szegény gyereket a porig aláztam verbálisan. Lekurvaanyázott és engem kickeltek ki. Üdv a seregben! Kb ezért nem erőltetem a dolgot. A személyeskedés fontosabb a matasznak mint a haza.
Maki: az alapok alatt mondjuk az osztást a vezénylést és a közös ütéskor való procedurákat mutatják meg tanítják. Látszik sosem voltál seregtag. Csak egy tapló politikus...
Ha jól dekódolom a te szavaidat: 1 ember= MATASZ......
ecsém, megint szájrakéta, várjatok bekészítem a kukoricát
motoros, maki volt seregtag.
Sokat tanultam a MATASZ-ban és még a mai napig feljárok chat-re.
Nagyon jó a társaság és köszönöm hogy Veletek lehetek.
Melyik századé? Mert akkor azt a századot minősíti (smiley)
Motoros voltam seregtag, sőt maszatalós is akartam lenni 😃😃
Meg nézd már meg a sebzésem. Utána lisztesét. Az egyik egy harcos lesz a másik tényleg egy politikus. Lehet megfogsz lepődni.
Nacil: 1ember volt aki elkezdte mondani, hogy mit keresek ott. Válaszoltam. Majd másik kettő megintrám rontott, hogy miért van miattam feszülrtség. Én csináltam is bármit? Nem és még én voltam a hibás. Aztán valamelyik tiszt meg kickelt. Ez önmagában 4 ember.
és tudom most azt kérdeze😛
4ember=matasz?
ha téged holnap 4 fradista agyonver akkor hogy gondolsz a fradira?
Maki: egy századot nem a vezetői hanem a teljesítménye minősíti.
Maki folytatja hadjáratát a világ ellen. Ha éppen feléd tart, állj ki előle és hagyd tovább menni...
Ha agyon ver akkor semmit, de ha életben hagynak, akkor azt a 4 barmot rühellni fogom, hívom a haverokat, majd lerendezzük alapon, de a többivel semmi bajom nem lesz, mert azok nem őrjöngtek jobbra meg balra, meg nem jöttek nekem. Szeretni nem fogom, mert a focit se szeretem. Viszont remélem rühelsz mindenkit, aki seregtag, mert kb mind mataszos volt és mondok valamit: büszke is rá.
Bazd meg heidar. Tudod milyen régóta várom hogy kibasszam a biztosítékot valahogy mint régen? Te meg itt csillapítasz engem.
De tanultam most sokat. Ha egyéneket szidok nincs semmi. Az emberek egocentrikusak, max a szidalmazott emberrel lehet vitatkozni.
A játékosok egojának kis részét kell megtalálni ami a közösséghez tartozik. Az egész erep közösséget szidni túl kicsinek bizonyul. Egy párt már jobb, nagyon faszán lehetett osztani őket, csak a játékosok már elidegenedtek teljesen tőlük.
És amivel talán a horthy sz. óta nem próbálkoztam az a századok baszogatása. És lám ez bejött. Van amihez még kötődnek az emberek.
Ja az UVVA is jó még 😃😃
Még dél-magyarországot lehetne tervbe venni. Ott is egész jó közösség alakult ki.
Legalább felvállalod, hogy csak trollkodni jöttél : )
"mert kb mind mataszos volt" - ez mekkora baromság. Tudok mondani lazán 10embert aki úgy seregtag, hogy semmi köze nem volt a mataszhoz. És akkor nem beszéltem arról akiket nem is ismerek.
Az érvrendszered itt megbukott. Vagy mond azt, hogy a fél sereget utálom e ezért? Ez már fogósabb kérdés lenne a valóságtartalma miatt.
Én sem voltam MATASZos. Maki Dél Afrikát ne bántsd!
Maki, én félreismertelek. Rájöttem NEM szeretlek... Mélységesen megdöbbentettél : (
Így jártam kulgi. Soha nem játszottam meg magam. Nem is tudom mit hittél?
maki én lájkollak : )
Képzeld, én is tudok mondani 10 embert, de az érvrendszerem nem bukott meg vele, mert több mint 3 század eleve onnan vált ki, és a többi is rendszeresen onnan vette az utánpótlást. Persze ez a reguláris részre igaz, a ZME-t nem vettem bele.
Habár most nyár végén kicsit hígult a dolog, mert többen jöttek a Nemzetőrségből is. Adatok nélkül vádolod az érvemet. Gondolom a "sereg fele" pont azért hülye, mert mataszos volt. A kettő egyértelműen következik egymásból....
Maki a sereg szegyene...
Pontosan. Van még ott remény nacil.
Én sosem lennék képes le "sutyerák bunkók gyülekezeté"zni senkit így. Igazából szerintem benned akkor űrt hagyott, hogy a mataszba nem vettek fel, hogy elfojtott agressziód most kiéled. Én csak gratulálni tudok neked.
Amúgy a témához: Én, ahogy a mentős & szoc.min , úgy a Nemzetőr & Matasz közt is párhuzamot vonnék. Vagyis egyesítsük erőink, vonjuk össze ezeket. Egy kézben hatékonyabb minden! : p
Ne veszekedjetek! Megfájdul a fejem...! 🙂
Hail Ernst, hail \o/
Csinálunk is valamit egyébként a következő egy évben a pénixel vagy megvárjuk, hogy rl bevezessék az eurót?
Kulgi látszik fiatal vagy még. Nem ismered a régi trollkodást, nem ismerted harcost sem fénykorában. Ezt inkább úgy hívnám mint individuális unaloműzés. Az utolsó lángnyelvek játéka a halál előtt, melyek emlékeztetnek a régi dicső (troll)múltra 😃😃
Maki, az utóbbi....
Kulgar, Maki most trollkodni jött, hogy fikázhasson valakit, vagy valamit. Úgy is övé lesz az utolsó szó, mert én egy hét múlva meg fogom unni a kommentelést ide....
😃😃
most van félórád, utána jövök 😃😃
Nézd maki, szolidaritást vállalok neke😛
ja és aki nem kapott még az kérhet
* Nacil nacil jelentkezik kajáért
kuss trollokat nem etetek
* You have been kicked from #hunyadi by Nacil (Nacil)