Pulzál a Föld?

Day 1,656, 02:02 Published in Hungary Hungary by Malwin Hun


A közelmúltban érdekes jelenséggel szembesültek a tudósok.
A Föld egy M6-os (közepes erősségű) napkitörés után azt észlelték, hogy a Föld válaszolt a Nap kitörésére… Pulzálni kezdett és neutronokat bocsátott ki.
A szakemberek többsége ezt eddig lehetetlennek tartotta, tehát most megindult az agyalás, hogy ez hogyan lehetséges. Valamiért van egy olyan érzésem, hogy lassan rádöbbennek, hogy közel se tudunk annyit még a saját bolygónkról sem, mint a környezetünkben megfigyelhető (állítólag már kellően ismert) égitestekről. A Föld neutron-kibocsátása (pláne ilyen körülmények között) a legtöbb tudós szerint lehetetlen, tehát most ezzel a természet feladta a leckét a szakembereknek…
Vagy egy olyan érzésem, hogy az elkövetkezendő pár évben fogunk még pár érdekes jelenséggel szembesülni, és gondban lesznek a hozzáértők, ha a ma általunk ismert fizikai törvények alapján akarják megmagyarázni őket. (Ilyenek például az olyan detektált gáz- és egyéb részecske-kiáramlások, melyek a mérések szerint sokszor többszörösen túllépik a fénysebességet, fittyet hányva Einstein közismert relativitás elméletére…
És akkor még nem is beszéltem a NASA és az amerikai hadsereg által közösen finanszírozott robotűrrepülőről, ami bizonyos feltételezések szerint (többek között én is így gondolom) többet tesz az űrben, mint amit a nagyközönséggel megosztanak… De erről majd legközelebb értekezek részletesen…

Update (Források közkívánatra):
http://www.pecsistop.hu/tudomany/visszaluktetett-a-napkitoresnek-a-fold-a-tudosok-sem-ertik/1046929/
http://www.dailymail.co.uk/sciencetech/article-2153200/Last-months-solar-flare-created-mysterious-pulse-Earth-answer-suns-blast.html

És akkor jöjjön a szokásos agyzsibbasztás:

alkohol.rar


Van elég bajuk...


Alice Csodaországban


A való élet...