Preview
0ncsaba
Az előző cikkemet így kezdtem:
"Az ország felszabadulásával patthelyzet alakult ki, amit egészen addig tudunk fenntartani, amíg pénzelni tudjuk a blokkolását a románoknak és a horvátoknak. Felmerül a kérdés, merre tovább főnix?"
Úgy látszik a patthelyzet ki is alakult. Egyik szövetség sem látja kifizetődőnek a támadást. Elvileg a rengeteg aktivált mpp-nek köszönhetően mi jöttünk ki jobban ebből a hirigből, csak a globális sakkjátszma keretében elvesztettük kittyt. 🙁
http://img686.imageshack.us/img686/4438/sakkb.jpg" />
Nagy ár volt ez, reméljük a v2 után alig fog valamit érni a vas. 🙂
Viszont a patthelyzet feltételei egészen biztos nem maradnak meg örökké. Csak ha abba belegondolunk, hogy ha az összes csata leáll a francia és a román blokkon kívül, akkor bajban lesznek a románok. Ugyanis az a 400K-s fal, amit fel bírnak húzni, az igencsak kevésnek tűnik, és ha a meglévő harcokból átirányítódnak a seregek, amik a felmentésünkkel voltak elfoglalva, akkor furcsa szitu kerekedik. Szépen kivérzik az egyik eden ország, tehát valamit tenniük kell. Szerintem most erőt gyűjtenek és szépen felsorakoznak valami izmosabb háborúra. Maradva a sakkos képeknél, kb így néznek most ki:
http://img576.imageshack.us/img576/6605/swsakk.jpg" />
Tippem szerint a szerbek az egyetlen olyan ország, ami a saját területein kívül elveszíthet bármit is. Esetleg brazília, de ő annyira stabil helyen van, hogy még egy jóízűt sem tudnak belerúgni, utána meg visszanyal a fagyi. A szerbek elkezdhetnek gyúrni lionkingre, és valszeg ugyanaz a séma lesz lemásolva, vagyis kapnak egy román, horvát harapófogót, és közben lionking rw és támadás, akár amcsik által is.
A terv igen kockázatos és több dolog is szükségeltetik hozzá. Először is egy román bolgár béke. Utána horvátországnak be kéne aktiválnia az mpp-ket a szerbeknél is. (ez talán a leginkább visszatartó erő.) A többi már megy magától is. Szerintem nem állunk rosszul, de a szerbeknek nagyon nehéz napjaik jönnek, ne felejtsük, mit tettek az ország felszabadítás érdekében!
APA KEZDŐDIK! Szóval tartsátok szárazon a puskaport. 🙂
Köszi hogy végigolvastad!
http://img7.imageshack.us/img7/3739/alrs.png" />
Comments
pont a tegnapról maradtam le, csak kapkodom a fejem🙂
Hehe
hát én ennyire nem látom fényesen a helyzetet
a nagy kérdés, hogy az eddig a csatákat távolról szemlélő USA merre lép, illetve hogy pár nap múlva a magukhoz térő dühös lengyelek és spanyolok kin akarják leverni a haragjukat
ellenfelet leírni egyenes út a vereséghez
Feherlofia Koppany
te átálltál az edenhez, nem? akkor elhiszem, hogy nem látod fényessen a helyzetet. 🙂
ott hogy kikezdett velünk😛
A mai 1400 új lengyelhez mit szóltok?🙂
ellenfelet leírni egyenes út a vereséghez
x2
MSW Projekt, szövegértésből egyes, leülhetsz 🙂
ne igyál előre a medve bőrére
Marha jó a cikk, még egy subot is bevállaltam, de szerintem a központozás/nagybetűk hiánya nagyon zavaró. Most ez nagyon szőrszálhasogatóan hangzik, tudom, de ezzel nekem az igénytelenséget sugallta. Pedig nem kerül sok energiába figyelni rá.
De a cikk király, jókora vote!
igaza van korai még ünnepelni
Összeesküvés-elméleti szemszögből csak annyi történt, hogy a másik oldal már tudja, hogy az új verzióban lényegesen csökken az MPP-k jelentősége.
A kerdes az hogy a romanok es a horvatok kifogynak e a penzbol mielott eltorolhetnenek. Realisan lathato hogy ha kittyt is tamadjak akkor 2 regiot, egyebkent pedig 1-et bukunk naponta. Igy 3 nap mulva oda juthatunk hogy sorsdonto harcot vivunk Budapestert es Hellokittyert. Szoval mindenki ugy szamoljon a penzevel hogy 3-4 napra elegendo fegyvert/giftet tudjon vasarolni.
"spanyolok magukra nyitottak egy raklap mpp-t."
raklap MPP lol
Ja, egyébként valaki el tudja magyarázni, miért nem adott még be a magyar elnök békejavaslatokat az oroszokkal, brazilokkal, szerbekkel sat.? Máskor idióta adómódosításokat lőnek fel, csak, hogy gyűljön az XP, most meg teljesen legálisan lehetne pluszpontokat szerezni, és láthatólag senkit sem érdekli a dolog. Közben meg szinte minden szövetségeshez csak két jeggyel lehet utazni, MPP-t kötni, újrakötni nem lehet, és minden olyan országgal embargó van, ahonnan a fa és a gyémánt érkezik a magyar piacra..
annyira nem ünneplek, de a túloldal konkrétan darabokra esett. az usa kilépett na nem a medréből, de az édenből igen, és a mostani csatákban is alul reprezentálták magukat. lehet erőfitogtatás, hogy nélkülünk ennyit tudtok, de szerintem most akkora szakadékba tolták az edent, ahonnan kikecmeregni nem egyszerű.
a lengyelek elmondom mit veszítettek. felnőtt az aranytermelő generációjuk, mostmár fake-ekkel "rajzanak" mert semmi goldjuk nincs. látszott az elitréteg hiánya, kiürült a q5 piacuk. nálunk azért ha drágán is, de volt mit venni. elvesztettek két bevételi forrást, grain és wood, most 1% kulccsal importálhatnak, ha enni akarnak, ergó itt sincs bevétel. amit külföldön termelnek meg, az income taxot ott fizetik. ha a landos szektoruk mondjuk 8-10K volt, azoknak nincs otthon értelmes munka! az emigrációt nem szívesen vállalja a nép egy része. szerintem szar a helyzet és a hangulat, minden drága, de alig van fizetés, jó sokáig nem érik el a 6 millát, miközben mi folyamatosan erősödünk.
G Teskayev
szerintem komoly pénzeik nem lehetnek tarcsiban. ráadásul az eltörlésünk rengeteg pénzért sem jár értelemmel. mármint kitty megmarad, onnantól meg mire mentek vele?
a másik ami miatt ez nem reális, hogy a lengyelek most szaladtak falnak, egyik mpp-ben sincsenek bent. a szövetségünknek meg most nem kell több high régió falának az ostromával megbirkóznia. szerintem esélyük sincs mégegy régiót megszerezni, ezek a blokkok is nagyon sokba kerülnek nekik, kíváncsi vagyok hány napig fizetik a tréningünket 🙂
Ha nincs kitty a kétkattosok megvédik az eredeti régiókat, igaz tényleg nem túl értékesek ezek.
"megtámadták kittyt. ez is kidobott pénz volt, a kétkattjainknak nem kellett tréning háborút nyitni. mivel a komplett támadássorozatból kimaradtunk volna a hiányzó mpp-k miatt szerintem ez többezer aranyas baklövés volt részükről. az utazó seregeink így is kint ütöttek javarészt, kb 0 sebzést vontak el"
Hülyeség több mint 1 milla sebzést vontak el, ráadásul a fegyverosztás nagy része is ide ment, dettó pocsékba.... Kitty az Achilles-ínja Magyarországnak, mert a fő bevételi forrása. Az a 1400g amit ráköltöttek, bőven megtérült nekik, ha sebzést akartak elvonni.
Ne írd le az ellenséget! Minket továbbra is baszogathatnak Ázsiában, USA-ról fingunk sincs mit akar, te se gondolod komolyan, hogy ellesznek Karnatakával, oszt jóság van. Mi is le vagyunk égve, jobban mint az eden.
"általunk fenyegetett románia, akik igazából már semmire sem jók, se pénzük, se lakosságuk, lecsúszott állam, kár is rá a szó."
Ha ilyen kis semmi ország, azt mond meg, miért nem töröltük még el és szántottuk fel az egészet? Horvátországot se lesz épp könnyed esti séta elfoglalni.