Poszterharc

Day 1,374, 12:56 • Published in Hungary Hungary • by Harcinyul

Azt mondjak, az az igazi hazafi, aki harcol a hazajaert, sot, ha kell, meg is hal erte. Ez persze nagyban megneheziti az ilyen tulajdonsagok orokleset, igy elobb-utobb csak majdnem hazafiak, vagy hangemberek maradnak. Igy valtozik a vilag.

Mar amelyik. Mert a harcok valahogy manapsag masok. Mondanam, hogy elballagtam a haboruba, de konnyen lehet, hogy megkerdeznek, melyikbe. Fura ez a vilag, az emberek annyit harcolnak, hogy tobbet jarnak haboruba, mint munkaba. Bizony, igy gyorsan elfogynanak a hazafiak. De itt ez nem ugy mukodik am, hogy odamegyek, es a villanyellel atformazom az ellenseg kevesbe szerencses katonait. Neeem, ez itt kerem a civilizacio.

Ugyanis odasetalunk egy falhoz, ahol ki van ragasztva a sok ellenseges katona kepe, kezeben a kedvenc fegyverevel, es addig utjuk a kepet, amig az cafatokban nem hullik a foldre. Aztan neha megallunk, valaki vegigsetal a fal mellett, oszeszamolja a kepeket, meg hogy melyik mennyit er (tisztara mint az autoskartya). A szerencsetlen ellenfel meg azt sem tudja, hogy az iment milyen csunyan elinteztem a fizimiskajat, alszik bekesen otthon.

Olyan ez, mint a pucer janyos nyulas ujsag az arnyekszeken; biztonsagos, kenyelmes, de valami megis hianyzik az egeszbol. Nem feltetlenul a beszelgetes.

De nincs mit tenni, utunk kepeket, addig sem utnek masok sem minket. Talan meg nem szoktam meg a dolgot igazan, de amig en csak ugy koppintgatok a kepekre, masok utnek akkorakat, hogy a fal ledol. Ok aztan sokat gyakorolhattak.

Aztan persze ha eleg szorgalmasak vagyunk, kapunk nyalokat. Akarom mondani, bazookat. Azaz RPG-t. Persze darabokban. Rakja ossze, aki tudja. En megprobaltam, azota a templomban az az orgona, mert annyi csove van. Haaat, eddig meg nem volt tuzijatek a misen, ugyhogy valami meg hianyozhat.

A mai csata utan hazafele csuda dolog tortent. Mar nem csak falakon vannak kepek, de az ut menti oszlopokon is. Na, tobb se kellett nekem, elokaptam egy botot, utottem is oket, ahol ertem. Egy ido utan feltunt, hogy hogy kisebb tomeg eljenez, de egy sem segitene. Kiderult, hogy ugyan ezek is csataznak, akik a kepeken vannak, megsem kell utni a kepuket, pedig igeny az lenne ra.

Merthogy ezeket politikusnak hijjak. A politikus az olyan, mint amikor a marhat elarverezik a vasaron. Mind iger valamit, egyik a masik utan. Amelyik a legtobbet igeri, az megkapja a szavazatodat. Es aki tobbet osszeigergetett, az kepviselo lesz. Igen, kepviselo. Viseli a kepet. A sajatjat. Nehez dolog az. Mert csuda vastag. Ugyanis mig a marhavasaron fizetni kell, a kepviselonek nem kell betartania, amit igert. A rutinosabbja persze nem iger semmit.

Akar igy, akar ugy, jo dolog ez a haboru. Megjelenik a kep a falon, es puff, jol oda kell csapni. Mar egesz belejottem. Neha eszre sem veszem, hogy az a kep igazi, epp egy jelolt dugta be az ajton, ablakon, hogy szavazzak ra. Es hat a reflex az reflex.

Aztan persze folebredtem. Eltartott egy negyedorat, amig fontolgattam, milyen szep alom volt. Oda is keszitettem egy husangot az ajto melle, hatha valakinek meg eszebe jut, hogy nekem bizony ra kene szavaznom.

Harcinyul.