Legendarium

Paradoxonok…

Az ellentétek vonzzák egymást. A fekete a fehéret, a jó a rosszat, a nő a férfit, a legkisebb a legnagyobbat. Egymás kiegészítői, mint a jin-yang kettős köre és összeölelkező ívei, színei. Egymást definiálják, meghatározzák, hiszen a jót csak úgy tudjuk értelmezni, ha a rosszhoz mérjük, az ég kékjét a föld feketéjéhez, a konzervativizmust az anarchiához – nem létezhetnek egymás segítsége nélkül. A szélsőségek mindig a közép felé nyúlnak, de ott sosem ragadnak meg – visszatáncolnak, mert a közép tunyaságában mindketten elvesznek, feloldódik lényegük, csak a kötődést kell megtartaniuk hozzá, s folyton összeérve, mégis széttartva mozoglyák bolygókörpályájukat…

A politika játékszínpadán mozognak ki-be az ideológiai bábuk, egyikük kora lejár s váltja az új, majd megint újabb, és hoz friss szeleket, kard vágja át a gordiuszi csomót, tiszta hangok hasítanak bele a tömeg morajába, új megoldások jönnek a régiek helyére. A fekete s fehér bábu egymással táncol a parketten, ellentétek, s mégis megférnek, ellenfelek lehetnének de érdekük közös, hát együtt dolgoznak, a régi és az új, a volt és a lesz, itt mind a jelenben, egymás mellett. S hívank, gyere velük, légy bátor te is átkelni az üveghegyen, merj belelépni a sötétségbe és alkosd meg azt a világot, ami neked kedves.

A paradoxonok várnak, kérdésük mosolyogva néz feléd. Elriadsz-e tőlük vagy kihúzva magad mersz-e újat s régit biztos kézzel vegyíteni?