Ambient on/off
Join eRepublik

Pályázat az Egyetem rektori székére!

22 Day 783, 22:24 Hungary
Kedves Olvasók!
Mint észrevehettétek, az Egyetem az elmúlt időben haldoklott. Néha volt előadás, de többnyire nem, néha sikerült összeszedni a szervezőket, többnyire nem.
Én szeretném azt hinni, hogy az Egyetem ötlete többre érdemes, mint hogy a fásult rutinnal megszervetett heti 1-2 előadás legyen a célja. Úgy gondolom, ebben az ötletben jóval több lehetőség van, amit ha némi fantáziával kihasználunk, ez az eEgyetem hasznos és szórakoztató színfoltja lehet e-országunknak.

Ennek érdekében pályázatot hirdetek meg:
Várom azoknak a jelentkezését, akinek ötlete, elképzelése van arról, hogyan kéne működnie, mivel is kellene foglalkoznia eMagyarország Egyetemének!
Ha csak apróbb ötleteid vannak, ami belefér egy PM-be, azt írd meg az eMagyar Egyetem címére!
Ha egész koncepciód van az Egyetem működtetéséről, írd le, és küldd el az erep.egyetem@gmail.com -ra! A legjobb anyag benyújtóját kinevezem az Egyetem Rektorává, és meg is valósíthatja a terveit!


A pályázaton bárki indulhat, olyan is, akinek már volt köze az egyetem szervezéséhez, és olyan is, aki még a közelében sem járt, de ötletei vannak.

Ha a rektori székre pályázol, előnyt jelentenek a következők:
- nem csak előadásokban, de teszem azt, vitákban, interaktív programokban is gondolkozol
- külön hangsúlyt fektetsz a gazdasági képzésre, arra, hogy a fiatalokat megtanítsuk céget vezetni
- áll mögötted egy kisebb csapat, akik segítenek a szervezésben, megvalósításban

A határidő péntek éjfél.
A pályázatokat az OM csapata fogja elbírálni.
(Persze azzal a kivétellel, ha közölük is indulna valaki.)

Tehát ha az eMagyar Egyetem megmozgatja a fantáziádat, ha több lehetőséget látsz benne a mostani pangásnál, jelentkezz!
PM az eMagyar Egyetem címére, vagy e-mail az erep.egyetem@gmail.com-ra!

Várjuk az ötleteket, tanácsokat, és persze legfőképp a vállalkozó kedvű rektor-jelölteket!


Köszönöm, hogy elolvastad, kérlek vótold, hogy mindenkihez eljusson!

drith
OM




Figyelem!
Az IGAZI eMagyar Közlönyt és a Hadügyi Közlönyt figyeljétek, ezeken a linkeken elérheztőek!
Ne dőljetek be a hamisítványoknak, mindig figyeljétek, valóban a minisztériumi org, ill. a kormányorg adta-e ki a lapot!

.

 
Report comments
 
Mensa HungarIQa
Or
Mensa HungarIQa Day 783, 22:53

2000 karakter mint apróbb ötletek...? Tipikus szolis szófosás. Az egyetemmel egyvalamit kell(ene) csinálni: CSINÁLNI.

 
harcos011
23
harcos011 Day 783, 22:53

"Ha a rektori székre pályázol, előnyt jelentenek a következők:"

frankó, tehát akkor a pályázó döntheti el mivel kéne foglalkozni az egyetemnek vagy már te eleve eldöntötted?

és ki fogja zsűrizni a pályázatokat?
olyanok akik ötlethiányban szenvednek és miniszterként nem képesek ellátni a feladatukat és megvalósítani az egyetemet?

újabb vicc drith-től

kösz, de nem

 
kopariadam
26
kopariadam Day 784, 23:25

A tervem: katonáskodok, és nem nézegetek az egyetem felé.

 
santa.zs
34
santa.zs Day 784, 23:58

ajánlom harcos011-et ő mindenhez ért

 
Fajd
32
Fajd Day 784, 00:04

hmmmm.... inkább nem kösz. Az eMagyar tudományos élet még nem készült fel rám.

 
TAR-GONCA
20
TAR-GONCA Day 784, 00:15

Én is harcos11-re szavazok!
Mutassa meg mit tud! A kritikát és a leszólásokat bölcsen osztogatja, de megoldásokat viszont nem láttunk tőle! Most szeretnénk!

 
Bosko Balaban
35
Bosko Balaban Day 784, 00:48

harcos011: Itt az idő hogy az egyetem rektora legyél.

 
Lordangel
24
Lordangel Day 784, 01:03

támogatom elöttem szólókat..nevetséges amit művel és a "legszebb", hogy észre sem veszi magát

 
oktatasugyi miniszterium
Or
oktatasugyi miniszterium Day 784, 02:44

Harcos11: olvasd el, miket írtam oda szempontként, és talán esetleg gondolj is bele, hogy miért írtam éppen azokat oda...

Úgy gondolom, mint miniszternek, az a dolgom, hogy megszervezzem a minisztérium működését. Ennek az egyik legfontosabb lépése, hogy megtaláljam a megfelelő embereket. Olyanokat, akik nem fásultan, cinikusan, unottan, valami félreértelmezett kötelességtudatból csinálnák, hanem lelkesen, és új ötletekkel tele.
Erre szolgálna ez a pályázat.
Akit nem érdekel az Egyetem, az ne pályázzon. Felesleges mindegyiküknek ideírni.

 
Mensa HungarIQa
Or
Mensa HungarIQa Day 784, 04:33

Engem érdekelne és tudnám is csinálni, de vesszek meg ha többezer szavas pályázatot írok egy online játékban. Aki ezt megteszi, az megérdemli - hogy még én is megszállottnak nézzem. Ez az üres szófosás főleg a szoliban szokásos.

 
harcos011
23
harcos011 Day 784, 05:54

Érdekes, eddig az összes oktatási miniszter tudta ezt csinálni, ki úgy ki úgy, ki sehogy. te úgylátszik az utóbbi kategóriába tartozol, a poszt meg a hatalom az kell, de a meló az már büdös

szép

 
Zo the First the Tittitwister
24
Zo the First the Tittitwister Day 784, 06:16

ezt az egyetem-dolgot akkor most eszik-e vagy isszák?!

 
Termetes Samu
32
Termetes Samu Day 784, 06:37

Ha pedig pályázat nélkül kineveznénk valakit, akkor jönne a cikk, arról hoyg a Szoli a csókosoknak juttatja az állást

Egyébként nem az van írva hogy mennyit muszáj írni, hanem az hogyha egy levélben elfér akkor küld el levélben az orghoz, ha meg nem akkor ott van egy mélcím, mit kell ezen pörögni.

 
NemBen
30
NemBen Day 784, 07:26

Jéééézusom, hogy rá vagytok szállva arra a 2000 szóra.. de ha kicsit is belegondoltok ennyi egy PM maximális hossza... továbbá rá kéne jönni hogy a normális oktatásügyhöz nem elég 1 ember és fel kéne fogni hogy ez ennek a pályázatnak az oka... Előző kormányokban volt ilyen? Nem! Na?

 
Silin
25
Silin Day 784, 11:06

Ez csak 2000 karakter, nem 2000 szó, ez fél oldal kb! Aki fél oldalnyit nem tud írni, hogy ő hogy képzeli el az egyetemet az ne is jelentkezzen..
Nini, egy beszélő org...(Mensa HungarIQa)

 
Mensa HungarIQa
Or
Mensa HungarIQa Day 784, 12:42

Nini, egy beszélő Sillin.

 
drith
25
drith Day 784, 14:55

Az utolsó 10 Quicksilver-cikk átlagos hossza 5000 karater, pedig van közte 1 egy mondatos is... A magányos katonákat nem számoltam ki. Úgylátszik, a szófosás elég realtív fogalom a szemedben.

Harcos, ha eddig nem esett volna le: a miniszter feladata nem az, hogy egymaga 20 ember munkáját végezze, hanem hogy megszervezze azt. A különbség csak az, hogy én nem szeretném az első szembejövőnek a nyakába sózni, mint az eddigi miniszterek, hanemazon vagyok, hogy akinek a legjobb ötletei vannak, azok kapják meg a lehetőséget a megvalósításra.

És igen, aki fél oldalban nem képes összeszedetten megfogalmazni a terveit, elképzeléseit, arra nem szívesen bíznám rá.
Azért remélem, ez a legtöbbünknek menne.

 
HUpakolas KFT
Or
HUpakolas KFT Day 784, 15:45

Ugat az org(k) megint...

 
HUpakolas KFT
Or
HUpakolas KFT Day 784, 15:46

Hopp, énis orgból írtam, mint tudjukkidenemmondjukianevét.

 
Mensa HungarIQa
Or
Mensa HungarIQa Day 785, 02:27

Umm, gondoltam összedobok valamit, de drith változatlanul rühell, szal tökmindegy.

 
Oktad
21
Oktad Day 785, 12:30

Köszönjük Quicksilver Látjátok? Én ki merem mondani a nevét 'tudodkinek'...

 
Miskolczy Rudolf
21
Miskolczy Rudolf Day 786, 11:00

Szerintem, mostmár tényleg kéne egy jó egyetem, ahol folyamatosan vannak előadások. Én egyszer voltam, és az nagyon jó volt. Kellenek még ilyenek:D