Nem egyedül [Not Alone]

Day 452, 21:36 • Published in Hungary Hungary • by Quicksilver

Nem egyedül már

A magányos katona nem magányos többé. Becsaltál a nagyok közé, be a társaságba, behúzták szinte, a magasságosak látni akarták azt aki változásokat hozott, hatalmat kapott, hírnevet kapott, medálokat kapott és barátokat szerzett... és felelősséget tudás nélkül. És most ott áll, idegenül a csillogó kompániában, a borospohárba kapaszkodva, mintha az menedéket jelentene, próbálja megválaszolni a millió kérdést, amelyeket feltesznek, de a válaszra már nem kíváncsi senki, terveket mutatnak neki amelyekhez sose lenne kedve, piszkálja aki a hatalmát kívánja, azt, amit oly boldogan levetne...

Mennyivel egyszerűbb volt az őrtoronyban állni, és nézni az ellenséges-távoli földeket, hallgatni a szelek szavát... a földek üresek voltak, parlagon hevertek, csak az összetaposott búza feküdt a fagyott földön. De most emberek jöttek. Hosszú sorokban, százak, ezrek, és a kiürített területek megint élettel telnek meg. De satnya ez az élet, erőtlen még, mert az uralkodó erők el akarják taposni. Csak teher neki a sok ember, nem akarja, nem az övé, csak a föld kell, az üres föld hogy büszke lehessen rá, de az nem ami ezzel jár. Amit elfoglaltunk az a miénk már, mondja a büszke-dagályos szólam. Akkor az emberek is legyenek azok! Ott élnek, és odatartoznak. Ha velük nem törődtök, akkor álszentek vagytok.

A katona dühös már, úgy szorítja a kristálypohár szárát, mintha fegyver tusa lenne, miért teszik ezt, tudja, és ez nem csitítja a dühöt, ez csak olyan érzelmeket szít fel benne, amiket sosem akart érezni, hisz mindig beszélni próbált, megérteni, hiszen a megértésből jön a barátság, a barátságból pedig a megoldások – de csak ha ez kétoldalú, mert ha nem, ott nem lesz semmi... a pohárban a bor tükrözi a hangulatát, mélysötét vöröse mint a vér amelyről nevét is kapta... bikavér, és ne provokáld a bikát mindig, mert egyszer a te véred lesz a kardon...

Az oly sokszor megharcolt határ remeg, rezeg a vihar szelében, tollal meghúzott vonala pattog a katona káprázó szeme előtt, rajta betűk, a fenevad nevei, vérrel mázolt, kézzel írt, kőbe rótt betűk jelzik, kik itt éltek, s haltak a földért, mi oly sokat, s mégis semmit se jelent… a katona nem tud békét kötni, amíg túl sokan akarnak egy békétől túl sokat, és lehetetlen kielégíteni mindet, mindkét oldalon...

A katona kiissza borát s falhoz csapja a poharát. Lássuk Uram, mire megyünk ketten!


Not Alone any more...

The lone soldier is not alone any more. He was allured into the company, he was dragged into it, all the high and mighty wanting to see the one who brought change, he was given power, he was given fame, and medals and friends...and responsibility without knowledge. He stands in the sparkling company, a glass of wine he holds onto, like it was the last resort, tries to answer the myriard questions, but nobody is really interested in the answers, he is approached by plans that he has no wish to make and he is goaded by some, who desire power or the fame he would gladly shed...

How simpler it was to stand lonely in the lookout-tower, watching the enemy lands and listen to the winds only... the lands were empty, only the trampled grain covered the frozen ground. But now people live there. Thousands of people came and now the once emptied lands fill again with life. But it is unhealthy life, scraggy, stunted, for the power that rules there wants to stomp it. It is a burden to it, it wants none of it, only the lands for glory, but not what comes with it. For people come with it! Lands that were conquered are yours now you say. Then care for the people too, who live there... or I will call you hypocrites.

The soldier is angry now, clenching his chrystal glass, like a weapon's handle, why are they doing it he knows but that will not stop the anger, it will fuel emotions he never wanted to have, he always tried to talk and understand because from understanding comes friendship and friendship can see the solutions for all, but it must be on both sides, or there will be none... the wine in the glass reflects his mood, its dark, deep red is like blood from which its name came... bull's blood, and do not provoke the bull forever, for it will be your blood on the sword.

The borderline, drawn with a sharp, hard pen in a bad mood is trembling in the winds of the storm, moving and shaking and crackling in the soldier’s dazzled eyes, letters appear there, the names of the beast, smeared with blood, written by hand, carved into runes, showing those who lived here, who died here for the land which now worth nothing – but still everything… the soldier cannot make a peace for too many has too many interests and it is impossible to satiate them all.

The soldier drinks his wine, and throws the glass to the wall. Let us see oh Lord what we can do together!