napi dolgokról
harangozo
Megy a huzavona, hogy ELIT így, ELIT úgy. A tények ellen is lehet beszélni, de felesleges. Egy-két hete még bónusszal termeltem, a román főváros is zöld volt, az rw-ket leütöttük simán és még a szövetségeseket is segítettük. Most, hogy elindult a hiszti, az ELIT ellenáll, az ország két régióját veszítettük el és még csak nem is szoros csatában. Igen, sokkal jobb így. Az ELIT nem kap pénzt, én meg már Romániában élek!
Ha már egy szimulátor amit játszunk, akkor nézzük az IRL dolgokat. Egy olyan ország tud-e erős hadsereget felállítani, ahol a legerősebb, legjobb katonák ugyanannyi pénzt kapnak, mint a parasztok, gazdasági emberek, politikusok? Vagy a modern társadalmakban rájöttek arra, hogy nem kell mindenkit kiképezni, elég ha van egy ütőképes, hatékony hadsereg? Igen ám, de azt a hadsereget nem a katonák tartják el, hanem az adófizetők. Hogy mit kapnak érte cserébe? Mondjuk új területeket, ami a saját gazdaságukat erősíti, több bevételük van, többet termelnek maguknak, piacra! (jóval többet ér ez nekik, mint amennyit adóba kifizettek) Persze, van olyan, hogy ez a profi hadsereg nem tudja ellátni a dolgát és ilyenkor mozgósítás indul be. Osztás, kaja, fegyver, stb. és mindenki védi együtt a közös értékeket. A harcból amúgy sincs senki kizárva, bárki fegyvert foghat, de érthető módon mindenkit nem tudnak tápolni adóból.
Én szeretnék a játékban is egy olyan országban élni, ahol mindenki tudja a feladatát! Ahol nem akar az politikával foglalkozni az, aki napi egyszer 10 percre ül a gép elé és amúgy is nyűg neki az egész. Egy olyan országban, ahol a katonák harcolnak és nem kell zsoldosként is élniük, hogy a fegyvereket, edzést meg tudják venni maguknak, ha a seggemet védik (és a cégem profitját). Lehet erre úgy is gondolni, hogy a hadsereg azért van, hogy engem védjen, lehet irigykedni is rájuk, hogy ők többet kapnak mint én. Az elmúlt egy hétben láthattuk, hogy mi a különbség. Bukarest zöld vagy Budapest sárga! Kinek melyik tetszik jobban? Én fizetnék érte magasabb adót is, csak legyen már Bukarest zöld! Sőt még többet, ha Peking is zöld lenne!
De hát vannak olyanok, akik akkor boldogok, ha nincs is zöld a térképen, adóbevétel sincs és így senki nem kap egy fillért sem! Valami érthetetlen oknál fogva nekik az jobb dolog. Valószínűleg az okozza ezt, hogy az orrukig sem látnak, kicsinyesek és szűk látókörűek!
Comments
vote, de:
az adóbevétel irreleváns (kiutalási limit)
itt mindenki katona, mindenki sebzése számít
az elit már régóta nem kap zsoldot, lemondott róla
cégfejlesztés lehetne cél, nem a tankosztás
Úgy tűnik egyeseknek agyára ment a katonásdi. Fel kellene már ébredni és tudomásul venni hogy ez a játék mér régóta megváltozott, az önellátás a fő cél mindenkinek, utána lehet harcolni. Akik csak az adóbevételből akarják elláttatni magukat pénzzel, fegyverrel azok menthetetlenül lemaradnak.
Én már akár nulla bónusszal, egy eltörölt országban is kitermelem a napi ellátmányomat, hány nagyokos katonásdit játszó mondhatja el ugyanezt magáról?
A katonák csak termeljék meg maguknak az ellátmányt ugyan úgy mint a "parasztok, gazdasági emberek, politikusok", az adóbevételt meg kapják teljes egészében cégesítésre azok akik még nem önellátóak.