Nagy-Magyarországot! Ésszel! I.

Day 662, 07:38 Published in Hungary Hungary by Feherlofia Koppany

Azt gondolom, elkerülhetetlenül sodródunk a játékon belül a revíziós stratégia felé. Jelen pillanatban rendelkezünk minden elérhető high nyersanyag régióval, egy korábbi „zseniális” taktikai döntés következményeként pedig elveszítettük az aktív MPP-inket az USA elleni háborúkból így kiestünk a jelenleg legaktívabb frontról. A háborúkat eldöntő magyar lakossági ütőerő így lényegében hetek óta kárba vész. Az eddigi céljainkat teljesítettük, sok játékos új irányokat keres, a revíziós elképzelések pedig kézenfekvő opciót ad ehhez.

Sokan sokféleképpen gondolják ennek a célnak megvalósítását és megvalósíthatóságát. Sok féle verziót hallottam már a fontolva haladástól a kanadai régiók azonnali feladásán és az azonnali támadásig. Ebben a cikkben összefoglalom, én hogyan tartom megvalósíthatónak a Nagy-Magyarország projektet.


Védelmi és stratégiai előkészületek

Biztosítani kell a high nyersanyag külterületeinket, ami legalább 1000 fős lakosságot és Q5 védelmi rendszert jelent, enélkül ezek a régiók állandó RW célpontok lesznek egy offenzív háború során. Nem értek egyet azzal az elképzeléssel, hogy a támadható kanadai régiókat fel kell adni, hiszen ezek jelentős gazdasági erővel bírnak. Az olaj, gyémánt és fa jelen pillanatban ugyan kisebb játéktechnikai jelentőséggel bír mint a vas, azonban ez a jövőben bármikor megváltozhat, így ezek birtoklása hosszútávú stratégiai érdek, dőreség lenne ezeket feladni.

Heilongjiang – high iron, 804 lakos, védelmi rendszer nincs
Alaska – high oil, 907 lakos, védelmi rendszer nincs
Nunavut – high diamond, 258 lakos, védelmi rendszer nincs
Manitoba – high wood, kórház nincs, védelmi rendszer nincs

Amint látható, a fontos külterületek egyike sem rendelkezik védelmi rendszerrel és csak két régió lakosság száma közelít egyáltalán a kívánatoshoz. Manitobába bármikor telepíthető kórház, az állam rendelkezik kész eü intézménnyel, de amíg a többi régió lakossága nem íri el a kívánatos szintet, nincs értelme lerakni.

Védelmi rendszerünk szintén van egy készen, de csak egy gyárral rendelkezünk ami nagyon lassú termelést eredményez. Amennyiben van külföldön eladó Q5 védelmi rendszer, meg kell fontolni a mihamarabbi beszerzését.

Az eredeti régióink közül csak Western Transdanubia rendelkezik védelmi rendszerrel. Egy komolyabb offenzíva esetén a visszatámadásokkal is számolni kell, így a saját régióinkra is indokolt lenne ezek telepítése, legalább Szegedre és Budapestre ahol az iparunk jelentős része található. Azért nem írom, hogy az összes régióra mindenképpen kell Def System, mert egy ilyen több irányú hadjárat esetén elképzelhetőnek tartok akár taktikai visszavonulást is eredeti régiónkról.

Amint látható még a védelmi szinten is komoly hiányosságaink vannak, amennyiben azonban a kormány erre kellő figyelmet és energiát fordít ezek másfél-két héten belül megoldhatóak.

Az összes olyan régiótól meg kell szabadulni, amelyeknek nincsen vagy gazdasági, vagy stratégiai jelentősége, RW indításokkal ezeken a területeken jelentős sebzésmennyiség mehet kárba, valamint olcsó blokkolási lehetőséget biztosítanak az ellenfeleink számára.

A német területek visszaadása folyamatban van (egy német régiót biztonsági okokból egyelőre megtartásra javaslok), de meg kell szabadulni fent említetteken kívüli észak-amerikai területektől is (Saskablabla, Washington, North-Dakota, Montana). Mihamarabb vissza kell adni Észak-Kaukázust az oroszoknak, Svájcot pedig fel kell szabadítani. Az ukrán régiók közül Siveria visszajuttatható, Dnipro-t azonban szintén egyelőre biztonsági okokból még megtartanám egy időre.


Diplomáciai előkészületek

Tudomásul kell venni, hogy Nagy-Magyarország csak nekünk fontos. Ezt sokan rögtön párhuzamosítják a PEACE-ből való kilépéssel, ez azonban nem járható út, azon egyszerű oknál kifolyólag, hogy ennek a projektnek a végrehajtásához, egész egyszerűen nem fogunk más partnereket találni, egyedül pedig akármennyire szeretnénk is nem fog menni.

Az általános nézet szerint a lengyelekkel kellene szövetséget kötnünk, ami azonban egész egyszerűen utópia. Egyszerűen nem látok semmilyen okot arra, hogy a mi Nagy-Magyarország törekvésünkért a lengyelek csak úgy hirtelen a két szép szemünkért hirtelen a románok és a horvátok ellen kezdjenek harcolni. Ezt az elképzelést csak a PEACE-en belül tudjuk megvalósítani, és csak úgy, hogy ha a mi motivációnkat összhangba hozzuk a PEACE más tagországainak érdekeivel és egy az észak-amerikai hadjárathoz hasonló kampány egyik elemeként visszük véghez. Ez biztosítja a morális és katonai támogatást, valamint az elengedhetetlen sebzés elosztást.

Elképzelhetőnek tartom egy tűzszüneti megállapodás kötését Kanadával, melynek egyik alapja lehet Saskatchewan régió visszaadása. A kanadaiak jelenpillanatban sűrűn blokkolnak minket, ez egyrészt kikerülhető ugyan a felesleges régiók visszaadásával és a többi régió támadási költségének drasztikus emelésével, azonban egy NAP lenne a legbiztosabb megoldás, nyilván a szövetségi célokkal összhangban.

Ugyan ez a helyzet az USA-val is. Horvátország beütésével megnyílik az USA - Magyarország háború, ami újabb gyenge pontot jelent. A nálunk lévő 3 USA régiót felajánlhatjuk egy NAP-ért. Épp most zajlik az elnök váltás, az új elnöknek nyilván jól jönne egy kis siker, az oroszok elleni háború megfordulásával, ezt ki lehetne használni.

Ugyanígy szükséges meg nem támadási egyezmény Lengyelországgal a szlovák régiók miatt. Itt most halkan jegyzem meg, de a lengyelek semlegesítésének általam egyetlen elképzelhető módja ha bevonjuk őket Ukrajna felosztásába. Nekünk NMo-hoz ugye csak Kárpátalja kell, de mernék rá fogadni, hogy a többi területre minden további nélkül betennék a lábukat a lengyelek és az oroszok, ha lehetőségük lenne rá.

Ha már Ukrajnánál tartunk, el kell érni, hogy Ukrajna embargót vessen ki Romániára és Horvátországra. Itt nyilván Siveria lehet tárgyalási alap.


Gazdasági előkészületek

Magyarország az egyik legerősebb gazdasággal rendelkezik a játékban a célországoknál jóval magasabb bevételekkel rendelkezünk, ugyanakkor mindenképpen szükséges a stratégiai készletfelhalmozás Q4, Q5 fegyverekből, valamint szükségesnek látom kórház és védelmi rendszer tartalékolását is, az arany és HUF tartalékokról nem is beszélve.


Baby-boom

Az elmúlt időszakbana toborzás sajnos nem olyan irányba haladt amerre kellett volna, a beregisztálók nagy része lényegében néhány játékos tehenei lettek, akikből etetéssel húzzák ki a goldot, az aktívan játékban maradók száma pedig nagyon lecsökkent. Egy NMo projekt sok játékost hozna és tartana a játékban, ennek azonban meg kell kezdeni az előkészítését. Szükséges lenne ismét feleleveníteni a toborzó csapatokat és megtenni a szükséges lépéseket a folyamatos játékos utánpótlás megteremtése érdekében.



Folyt. köv.



Üdv,


Feherlo