Néhány gondolat a liberalizmusról
LME Part
-nem lesz vicces, de talán azért érdemes elolvasni-
Az utóbbi ídőkben az LME körül kialakult -sajnálatos módon néha alpári stílusu- polémia miatt úgy gondoltam írok egy tisztázó, vitaindító cikket.
Liber=felszabadított (nem rabszolga)
(Libertas=szabadság)
A magyar liberális gondolkodók a reformkorban: Kossuth Lajos, Deák Ferenc, és bár a részletek tekintetében sok vitája volt Kossuth-al, tevékenysége alapján Széchenyi István is ide sorolható. Jelentős részben nekik köszönhető Magyarország kitörése a feudális állapotokból, az 1848-as szabadságharc, a kiegyezés, és ennek következménye a dualista monarchia létrejötte.
Az ország szinte hihetetlen fejlődésen ment át fél évszázad alatt. Megszűnt a jobbágy rendszer, kialakult a magyar ipar, kiépült a főváros, a milleniumra nagyjából utolértük a fejlett Európát.
Nyugodtan kijelenthetjük ez volt az ország aranykora.
A liberalizmus az emberi létet az emberi lények egyenlőségére és méltóságára (azaz szabadságjogaira) építő rend. Rend, és nem káosz, nem szabadosság, nem
öntörvényűség. A liberális gondolkodás az egyén, és a család elsődlegességét hangsúlyozza a nagyobb közösséggekkel szemben. A különbözőség erőt ad egy társadalomnak, nem pedig széthúzza, hiszen az egyéni ambicíók, teljesítmények viszik előre az ország szekerét is.
A liberális politikai gondolkodás szerint az állam feladata azon feltételek megteremtése, amelyek között az egyének megvalósíthatják céljaikat. Az állam van az emberek szolgálatában, nem az emberek szolgálják az államot. (miniszter=szolga) A liberális gondolkodású ember nem tekinti kisebbrendűnek a fogyatékkal élőket. A liberalizmus azt mondja, hogy vallási meggyőződése, vagy szexuális szokásai miatt nem lehet valakit büntetni, vagy kiközösíteni addig, amíg jogainak gyakorlásával más embereket nem akadályoz jogainak gyakorlásában.
Napjainkban a liberalizmus egyik legfontosabb feladatai: a polgárok jogait védeni az állam, és intézményeinek túlhatalmával szemben, biztosítani az élhető környezetet,
egyszóval az ember, és természet központú fejlődés oly módon, hogy ezzel ne a következő generációk lehetőségeit éljük fel. A politikai közéletben szembeszállni a túlfűtött érzelmeket, indulatokat gerjesztő populizmussal, rákényszeríteni a többi politikai szereplőt a párbeszédre, és a valódi problémák racionális megoldására.
A liberalizmus nem bal, vagy jobb oldali eszme, és nem is sorolható egyik politikai oldalhoz sem.
Az más kérdés, hogy a való világban a magyar közélet különböző politikai játszmák miatt megpróbálta -sajnos úgy néz ki elég sikeresen-összemosni a baloldallal, melyhez
elvtelen, pragmatikus magatartásával a hazai liberális párt is jelentős mértékben hozzájárult. Meg is lett az eredménye: ma már nem létezik ez a tömörülés.
Egyébként is változik a világ: már nem létezik a hagyományos értelemben vett bal-, és jobb- oldal, hisz az úgy nevezett jobb oldal hangoztat egyértelműen szocialista, sőt kommunista, paternalista elveket, a baloldal meg kapitalistább a kapitalistáknál, gyakorlatilag a minden kontroll nélküli piacgazdaság feltétlen híve,és ennek eredményeként teljesen kiszolgáltatottá tette a lakosságot, (bankok teljhatalma, közszolgáltatók privatizálása, stb.) kemény, kitartó "munkával" kialakította a XXI. századi rabszolgaságot.
Meg kell, hogy említsem, hogy nálunk normálisabb országokban a liberálisok legtöbb esetben a konzervatív jobb oldallal alkotnak koalíciót, (Németország, Skandínáv
államok, stb.) de ott emiatt senki nem gondolja, hogy jobb oldali, konzervatív párt.
Reményeim szerint ebben a virtuális világban be tudjuk bízonyítani, hogy képesek vagyunk együttműködni, tisztelni egymást a különböző beállítottságunk ellenére, és nem
képezzük le itt is az RV -ben minket körülvevő irracionális, őrült világot, mert abból elegem van, nem azért jöttem ide játszani.
Baráti Üdvözlettel:
-felvideky- az LME tagja
Kérdéseket kommentbe lehet feltenni.
Comments
VOTE!
Szabadság! 😁
Nagyon jó a cikk, ment a vote.
Már látom előre mik lesznek a kommentek:
"BEE! SZDSZ! BEEE!"
Remek cikk \o/
Remek cikk, gratulálok és köszönöm felvidekynek!!
tetszik a cikk.jó kis áttekintés.a liber szóról még beszélhetünk😛
én tudnék vele vitatkozni : D
Azért készült! Vitatkozz légyszí!!
Kossuth radikális volt, Széchenyi pedig konzervatív, fontolva haladó.
Tarsolytestvér az első téves. Kossuth külföldről preferálta a Deák által vezetett Szabadelvű Párt tevékenységét. Széchenyi talán konzervatív volt, de Kossuth semmiképpen sem volt radikális.
Mind ketten a szabadság, és a fejlődés jogáért harcoltak csak más-más úton. Széchenyi miniszterséget vállalt Batthyányi kormányban, nem az elveikben különböztek, csak a megvalósítás formájában.
A konzervatívok megpróbálták fenntartani a régi, számukra előnyös rendet, Széchenyi nem. Tehát ebben az értelemben nem volt konzervatív, fontolva haladó igen, de ugyanazért a célért küzdött, és tett nagyon sokat amiért Kossuth.
vote.
Inkább a táblatartókat szerezzetek kongresszusi választásokra a sok gondolkodás helyett.
"Meg kell, hogy említsem, hogy nálunk normálisabb országokban a liberálisok legtöbb esetben a konzervatív jobb oldallal alkotnak koalíciót, (Németország, Skandínáv
államok, stb.) de ott emiatt senki nem gondolja, hogy jobb oldali, konzervatív párt."
Itt egy kicsit összemosod a gazdasági és társadalmi liberalizmust. Németországban a gazdasági liberalizmust képvisel az FDP, ami sokszor ellentmondhat a társadalmi liberalizmusnak. Ausztriában pedig a fasizmust képviseli😁 Tehát nemcsak nálunk zavaros a helyzet...
Egyébként vót.
"a baloldal meg kapitalistább a kapitalistáknál, gyakorlatilag a minden kontroll nélküli piacgazdaság feltétlen híve,és ennek eredményeként teljesen kiszolgáltatottá tette a lakosságot": igen, ez a gazdasági liberalizmus.
Az USÁ-ban a gazdasági liberlizmust a Reublikánus párt, a társadalmi liberlizmust pedig a Demokraták képviselik, tehát az ellentmondás "világméretű", ne csodálkozzon senki, ha nálunk is "összekeverik": hiszen már eleve össze van keveredve.
Kár magyarázgatni, MA a liberalizmuson senki nem azt érti, amiket leírsz és sokak számára szitokszó lett, mert a megboldogult SZDSZ ugrik be erről azonnal. Egyébként meg nem totálisan tökmindegy itt a játékon belül, hogy a liberalizmus az mi a fittyfene? Vannak itt még kommunisták is mégis megférünk egymással. Ez nem hinném, hogy a megfelelő fórum volna a RL politikai és eszmei áramlatok kitárgyalására.
Amergin pont az a probléma hogy sokak nem kívánnak megférni velünk. IRL-ből adódóan, de SZDSZ-el összemosni minket ezek után hogy sokadszorra elutasítjuk, már hülyeség.
jó cikk, vote meg egyet is értek, itt sztereotípiák nélkül lehessen mindenki az ami lenni akar