MU verseny, 1 kis statisztika
szekely ostor
Kevesebb mint 20 óra van míg az MU verseny befejeződik.
Lássuk csak melyik ország hány MU-t juttat be jelen pillanatban:
Még 1 kis stat, a TOP 100 MU dmg-nek országonként, és az átlag dmg ami csak a TOP 100 MU-kat illeti.
A TOP 100 MU-k dmg / TOP 100-ban lévő MU-k számának átlaga. Látható, hogyha nagyon koordinálták volna ütéseiket, Magyarországnak az átlaga nem jutott volna be a TOP 50-be.
Ha a 4 magyar MU helyet 3 let volna, akkor 6913457305 dmg-el a törökök után foglahattunk volna helyet. Nagy vesztesek az olaszok akik 4 MU-ból egyetlen egyet sem tudtak bevinni a TOP50-be, a románokat is veszteseknek lehet nevezni mert 8 MU-ból csak 3-at. Sajnálatukról román sajtóban is lehet olvasni. Ott sem volt igazi összefogás, de lényegében nagyobb mint mifelénk. A nagy vesztesek közé sorolhatók az oroszok is, hisz 3 TOP 100-as MU-ból egyetlen egy sincs a Top 50-ben. Veszteseknek mondhatók a németek, litvánok, paraguályiak, moldávok és a perzsák kik 2 MU-t toltak be a Top100-ba de egyet sem a TOP50-be. Viszont ezen országokba ténylegesen úgy kellet volna, hogy a lakosság csak 1 MU-ba tömörűl. De ne oktassuk őköt, műk sem vagyunk jobbak a Deák-né vásznánál. Nem-e?
Műk magyarok sem tartozunk a sikerrel jártasok közé. Van esély 2 MU-t bent tartani Top 50-ben, de lényegében jobbat is tudtunk volna alkotni. Majd elvállik ha tanultunk valamit ebből vagy sem, ha még lesz ilyesfajta verseny.
Utolsó soraimmal jó nyaralást kívánok Plátó bának, gondolom most mán ki tudja fizetni a nyaralását. Last minute ajánlatokat is megtekintheti ha már megvan a keret. Mi erep játékosok meg eriggyünk dolgozni az istok lovát, hisz biztosítani kell a fehér szakállunak jövőre is a nyaralást.
A többi következtetést rátok bízom!
Comments
első jók a csajok a cikket még most kezdem olvasni vote 1 : D
Így fog mindenki a végére legatyásodni, mint ezek a muffok... 😃
v22 s1312
Ezt a helyet megkeresném szívesen.. 😃 A statisztikákból pedig jól látszik, hogy nem tudunk összefogni.. Mindenki sütögetné a saját pogácsáját, csak a többségnek hiányzik ez-az a hozzávalók közül, mégsem dobják össze, hogy mindenki ehessen.. Inkább éhezzen mindenki és legyünk büszkék rá, hogy a saját szemétdombunkon jól mutat a 4-5-...-100. hely, mert mennyi mindenkinél vagyunk kevésbé szarok..
ránézésre a Székely Légió volt az egyetlen, aki sajáterőből próbált top 50 lenni. a többiek összefogás címszó alatt arra vártak, hogy más bevigye őket. a legjobb példa erre a Magyar Légió, ahol a top 3 harcosból 2 "vendég". ez nem összefogás, hanem kizsákmányolás! 🙂
A Székely Légió is szívesen látta a vendégeket, akinek nem volt szimpi a másik két csapat, segíthette volna a székelyeket..
Persze, mindenki úgy játszik, ahogy akar, csak kis összefogással lehetett volna ügyesebbnek is lenni..
dark ogsa tőlem senki nem kérte,h. üssek ennyit, senki sem zsákmányolt ki. Szimplán jól éreztem magam 🙂
Vote + Sub , a vége nagyon a helyén van !
Makiföld kicsit sértő, Macik viszont cuki megnevezés.
fyrom gondolom sértő számukra. Amugy es münk értjük. Nem-e?
nah az már alja lenne tényleg, ha olyanok jelennének meg a magyar sajtóban: DD
Én nem siránkoznék, igaz az elején elgurultak azok a bizonyos gyógyszerek sokaknál, de aztán csak észbe kaptak sokan! Nekik köszönöm inkább a Légió nevében az eredményt🙂 Csak pozitívan🙂
Itt nem siránkozás folyik, hanem csak hasonlítgatás helyzetünkről másokhoz képest. Lényegében vannak akik jobban elkurták nálunk, lássadsza mán csak az oroszokot meg olaszokot. Ám de románok nagyobb sikert aratnak, a dmg-ükkel több Mu-t is vihettek volna a TOP 50-be.
Köszönjük a statisztikai elemzést.
Jól van az! Csak gratulálni tudok mindazoknak, akik ezeket az eredményeket összehozták. Döntse el mindenki, hogy milyen értelemben.
Elégedjünk meg vele, hogy ennyire tudunk összefogni!
Szegény tangóharmónikásokat sajnálom az 1 MU-juk miatt, lehet hogy többet érdemeltek volna? 😁
Majd ha lezárult a verseny, jöhetne még egy hasonló statisztikai elemzés a teljesség kedvéért.
[removed]
elfogadom. Köszönöm
Én azt gondolom, hogy a hiba ott volt, persze azon kívül, hogy sokan nem léptek át sehova (igen, én sem,.mielőtt jönne lacika és bekommentelné 🙂 ), túl sokáig lett propagálva az UHA, holott már az első egy-másfél nap után látható volt hogy betonbiztos a helyük. Csak legfeljebb nem 10.-ek lettek volna, hanem 20.-ak, de az mindegy. Akkor onnantól lehetett volna a légiót tolni és akkor az is betonbiztosan meglett volna. És akkor most izgulhatnánk a székelyekért.
.
Lesz még itt vita, úgy látom.
De az általánosítás botorság. Az, hogy túl sokáig volt propagálva az UHA, az mit jelent? A számomra e témában leginkább informatív újságban, Sky Warp cikkeiben már az első számban is ez állt:
- kicsi sebzésűek -> UHA
- közepes tankok, többen -> ML
- nagy tankok -> SZL
Az tény, hogy nem is egy UHA-ba átlépő erős tank kifejtette a véleményét, miszerint 1 db MU-ban kellene az egész lakosságnak tömörülnie, hogy maximálisan mindenki (!) megkapja az extra rewardot (csoki+bazooka) - és azt is javasolták nem is egy helyen, hogy a másik két századnak adjon az állam orgot.
1xűen ma sem értem meg, miért lett volna az káros, ha a teljes div1-2-3-as játékosállomány (legaláb fele egyértelműen kétkattos) ott üt az UHA-ban - miközben látjuk, hogy az utolsó napon a légióba átment komolyabb tankolások (nem tudom, mekkora százalékban) kiválóan meg tudták segíteni az ő bejutásukat. Ez koordináció kérdése, s ha valamiért a hadvezetést számon lehet kérni, akkor ennek elmaradása az. De ezt megítélni nem az én tisztem.
Én is azt gondolom, az UHA helyezése még top20 esetén is nagyon szép, elismerendő dolog lett volna, de mondjuk ki konkrétan: százmilliós tankok hiányában mi civilek top30-ba sem jutottunk volna.
Mindamellett, ICS, hiába jössz ezzel, hogy túl sokáig volt propagálva az UHA, ha közben olyan prominens személyekre sem volt semmilyen hatással, mint te (ezúttal te nem játszottál tisztán a logika mentén). Úgy tűnik, mégsem volt ez olyan óriási propaganda. Ha pedig valaki visszakeresné civilek (ja nem, bocs, UHA) és vendégek kommentjeit, minden "mindenki az UHA-ba" kommentre jutna 3 db "figyeljétek az állást, és segítsétek a másik két csapatot is" komment. Egyszerűen méltatlannak tartom azokat kárhoztatni bármiért, akik hozzánk jöttek segíteni, az meg egyenesen abszurd, hogy ők meg lettek manipulálva és túlpropagálás szerencsétlen áldozatai.
senki nem kárhoztat senkit. Engem nem érintett meg a propaganda, mert én az MU kérdésben követem annak az MU-nak az álláspontját, aminek tagja vagyok kezdetektől fogva. Megkérdeztem a századvezetést, hogy átmegyünk-e, vagy mi legyen. Azt mondták, hogy nem szeretnék, ha szétesne a közösség, hát maradtam. Egyébként az egész MU verseny nem hozott különösebben lázba. De valóban, nem cselekedtem a logika mentén, mert az azt diktálta volna, hogy már az első napon belépjek valahova.
Nem azt mondtam, hogy ne menjen senki az UHÁ-ba. Persze oda kellett menni az első napon, de én már mondtam aznap este, hogy simán megvan a bejutás, ha az első körösök maradnak, a többi megy máshova.
Egyébként még jópár napig ment utána is az ellentétes információáramlás. Székely ostor írt cikket arról, hogy ők is megpróbálják, de ugyanaznap volt még bandi cikke is, hogy mindenki az UHÁ-ba, mert presztízs.
Én egyébként nem fogom fel ezt tragikusan. Nem sikerült kihozni a maximumot a helyzetből, hát egyel-kettővel kevesebb orgot és pénzt kap a magyar közösség (közvetve). Történt már ilyen és még fog is.
Egyébként azzal nem értek egyet, hogy majd az állam ad orgot ennek és ennek. de ez megint más tészta, nem is térek ki rá.
Egyébként szerintem ez a téma a statisztikákon kívül nem érdemel túl sok szót. Megy tovább a játék, akárhány orgot kap is a közösség vagy akárhányan maradnak is ki a csokibizniszből.
.
Nehéz ügy.
A civilek (ezúttal nem a ja bocs, UHA) egy nagy massza, sokféle játékos, sokféle nézettel. Mégsem féltem, hogy szétesne, még akkor sem, ha végleg átlépnének bizonyos meghatározó hangok egy másik MU-ba. A barátságon nem változtatna, sőt, ha ott jobb közegre lel, jobban megtalálja a számítását, akkor ennek inkább örülni kell. Egy olyan neves század pedig, mint a tiétek, én külső szemlélőként ezt gondolom, alaptalanul fél az ilyesmitől. Most ebben a versenyben csak "látszólag" volt verseny a századok között, a valódi nagy megmérettetés nemzetek között zajlott, s még csak nem is az orgok vagy goldok tekintetében.
Én ezt vallom.
És, látod, a logika ilyen: sokféle metódus mentén leképezhető, ám ettől még nem ítélhető meg egyik vagy másik objektíven, s ezért - bár különbözőképp látjuk - voltaképp teljesen mindegy, hogy melyikünknek van igaza. : )
Az az érdekes, hogy mind Székely ostor, mind Bandi cikkével egyet tudtam érteni, mert a maga logikájában (inercia kérdése?) érvényes és helyes volt. Az még érdekesebb, hogy mivel mindkettő "csak" cikk volt, tökéletesen működhetett is volna a dolog. A nagy emagyar társadalom egyik része elfogadja Bandi álláspontját, a másik hisz a 3 MU-ban, és egyéni döntés alapján választ. Megállt a lábán mindkettő, s csak akkor ütötte volna egymást, ha kőkemény, diktatórikus jellegű parancsot fogalmaztak volna meg. De csak cikkek, mint a tieid szoktak lenni, így ahány olvasó, annyi értelmezés.
Tragikusan felfogni? Nos, inkább szomorúság. De tanulságos is: szép leirata a társadalmunknak.
Azt írtad 1x, hogy "ezzel a nemzettel nem lehet nagy célokat elérni" - nos, az én nézeteim szerint nagy cél lett volna, hogy lehetőség szerint mindenki megkapja a maximális extra rewardot. Köztük minden (!) div1-2-es, akik sajnos sorra vesztették el meccseiket pl. az ukránok ellen. Nagy célokhoz szilárd alapok kellenek: most úgy fest, nekünk nincs ilyen. Ez is szomorú.
Egyébként.
sunák miatt ment a vót
Szerintem vesztes az, aki annak érzi magát.
Játszottunk egy jót.
Lehetnének gyakrabban ilyesféle próbatételek!
Én pedig úgy gondolom ,hogy az ilyen MU versenyek idejére be kéne fagyasztani az átlépéseket ,hogy igazságos legyen.
Ezt Plátó bának kéne tudomásul adni ...
tl;dr
bal oldal tajan a barna lenne a kapitany nalam 🙂
vote (sub már régen) a Fabyzol All Stars külön tecc : D
ez megint a bankkártyák csatája volt, semmi több
"Makedónia", "Tájföld", ParaguáLY".... Téged ki tanított magyarra angyalom?
Magyarra?
az asszimilálodástól elfrohanó hunyad megyei székely vagyok. Törekszem de nem mindig jön essze, galambom
[removed]
rájöttem.. a győztes MU ezt a lány csapatot kapja erősítésnek. 🙂
hööö.. bundázzuk meg már, hogy mi győzzünk akkor.. 🙂