Join the new world

Az index-generáció lassan egy éve érkezett meg és változtatta meg gyökeresen a játék képét. Ha visszaemlékszünk, akkoriban közel sem volt ennyire megosztott hangulat Magyarországon. Azt próbálom boncolgatni alábbi cikkemben, hogy mi vezetett a mai mindennapokban jellemző szarrágáshoz és széthúzáshoz.

Az index-boom nem jöhetett volna létre a román megszállás nélkül. Mindannyiunknak szúrta a szemét hogy országunk 2 régió kivételével román fennhatóság alá került, így aztán több ezren regisztráltunk, hogy kiűzzük az elnyomókat. A lényeg a közös cél volt. Amikor az első training-csatánkat megvívtuk a románokkal, nagyon gyorsan kiderült, hogy egyetlen célunk lehet: régióink felszabadítása. Olyan különbség volt a két ország ütőereje között, hogy még a legvehemensebbek is belátták, hónapok munkájába kerül a felszabadítás. Álmodni sem mertünk Nagy-Magyarországról, high-vasról, távoli gyarmatokról.

A közös cél eléréséhez csak egyetlen eszközt tudtunk elképzelni: harccal visszaszerezni ami a miénk. Ezért nem tudtunk egy emberként felsorakozni Quicksilver mögé, aki békével is lezárta volna a háborút. A következő időszakban, a Morreau-egységkormány és a Ló-kormányok idején azonban azóta sem látott összefogás jellemzett minket, hiszen hatalmas többségnek volt ugyanaz a játékcélja, amihez ezen kormányok szolgáltatták az eszközt. Talán a legjobb időszak volt ittlétünk során.

Miután hatalmas csatákban sikerült felszabadítani az országot, még mindig megvolt a közös célunk. Meg akartuk bosszulni megszállást, indonéz testvéreink pedig szarban voltak. Így a feladat adott volt: legyőzni a román birodalmat. A hihetetlenül izgalmas hadjárat a WSR-PODOLIA csatában csúcsosodott ki, ahol győzelmünk után a Románia többé már nem szuperhatalom. Mindenki boldog volt. Egy darabig.

Lassan kezdődtek a gondok. Sokan abbahagyták a játékot, nem kerestek további kihívásokat. A többség azért maradt, de már nem volt meg a közös célunk, amit mindenki támogatott volna. Voltak akik Románia eltörlését szerették volna, mások Nagy-Magyarországot, valaki Amerikát támadta volna és még rengeteg ötlet született, mit kellene tennünk. Persze mindig volt valami dolgunk, (szerbek, németek, usákok, stb) de ezek az események korántsem mozgattak meg annyi embert mint azelőtt. Fokozódtak a belügyi viszályok, botrányoktól volt hangos a média, szép lassan megosztottá vált az ország.

Voltak még olyan csaták, ahol nagyon odatettük magunkat, de egyik sem nyújtott már olyan közösségi élményt mint a régiek. Az erdélyi csatánál is örültünk egy kicsit, utána meg szívtuk a fogunkat, hogy hogy állunk a többi fronton. Manapság nincs meg a közös célunk, egyedül abban ért mindenki egyet hogy Kittykét mindenáron megvédjük. Nemes feladat, de közel sem olyan izgalmas, mint egy hosszú hadjárat a románok ellen. Az emberek unatkoznak, egymást csesztetik, politikailag maszturbálnak, én meg próbálom a baromságaimmal elszórakoztatni magamat, meg azt az 50-60 bizonyára kiváló humorérzékű olvasómat (jut eszembe, ördögi tervem leközlése a napokban folytatódik😁.

Szándékosan nem mentem bele a személyes viszonyokba (bár nekem is megvan a magam véleménye), amik igen sokat rontanak az amúgy sem rózsás helyzeten. A fő ok a széthúzásra szerintem közösségi szinten az, hogy nincs közös célunk. Talán majd ha megint 2 régióban ülünk. Igazából el sem tudom dönteni, hogy rosszat vagy jót tenne nekünk egy újabb megszállás...

köszöntem a figyelmet
csuzliszem