Miért tartjátok béklyóban a kedvenc játékom?
ForradalmiMaki
Az insider megírta, hogy változtatnak az mpp használat szabályain. Ha ezután megkötik, használható lesz egyből a harcokban. Nem kell megvárni, hogy aktiválják őket egy eredeti terület betámadásával.
Erre elkezdtek kislány módjára nyafogni. A PHX összeáll és a szokásos Open letter megszületik (kéretik nem aláírni).
Igen, igaz, hogy főként a phxet érinti ez leginkább. Gondoljunk csak a Kanada-GB , vagy a Magyarország-Románia háborúra. De ez most az adminok hibája? Nekünk van ilyen elcseszett vezetésünk, hogy a játék helyett a punnyadást választja.
De azt sem értem, hogy miért hiszitek azt, hogy az adminok ki akarnak baszni veletek? Nekik is az érdekük, hogy a szabadidőd nagy részét itt töltsd. Igen, általában hibáznak, de most végre hoznának megint egy jó döntést. Felpörögne a játék és nem csak kis időszakokra. Lehet, hogy ti nem, de én szeretnék még Bukarest ostroma után ünnepelni. Eddig volt kifogása elnökeinknek a semmittevésre, most már nem lesz. Goldot meg santa.zs majd kunyerál nekik.
Comments
Egyetértek. Ha bevezetik a fun garantált lesz. RÁ leszünk kényszerítve, hogy támadjunk, mert legalább addig se minket támadnak. (:
Igazad van, nem kéne állandóan picsogni. Így legalább mernénk mi is támadni, nem félnénk az MPP beaktiválásától.
akkor nem lenne egyszerűbb inkább, hogyha egyszerűen kiszednék az mpp-ket a játékból? ugyan ott lennénk, csak több pínz maradna fegyverre, csataindításra, emberek ingyen utaztatására.
Szerintem is inkább vegyék ki. De akkor meg nem lenne mivel goldot elhappolni.. Vagy legyen az MPP-k költsége ország mérettől függő.
De ha mindenki mindenkit támadhat, kb. 3 nap alatt eltörölnék a Phoenixet.
1. Nekik van goldjuk (nem azért, mert veszik)
2. Náluk van 5 motivált erős ország. Nálunk van kettő
3. Sokkal jobb a vezetésük, miivel ők már együtt vannak az idők kezdete óta. Nekünk pedig jutott a maradék..
Igazat adok.
Azt nézem, mennyi g-t el lehet ebben a pörgős csataindításos időszakban vágni. Semmire nem elég. Éden részen pedig 1000-ével állnak halomban az aranyrudak : / Miért is lenne ez jó nekünk? Azt hiszed eljutnánk Bukarestig? : O
Miért jó nekünk? Mert történik majd valami azért. A játékélményt nézd egy játéknál kérlek. Kérdezd meg milyen volt a játék egy öregtől mikor 2régiós ország voltunk. Meg fogsz lepődni. A régióinktól nem lesz a játék élvezetesebb.
Ráadásul, ha végre eldőlne a parti az egyik irányba, muszáj lesz változtatni. Beszélhetnek phx reformról míg a játékszabályok védik a seggünket és nem mi a sajtáunkat.
Az biztos, hogy a támadási költségek több mint a felével estek, ráadásul a nagy halandóság miatt még olcsóbb a csatanyitás.
Ja és talit szervezünk Debrecenbe, érdeklődni nálam lehet!
Az éles harcokhoz kénz kell. A jelenlegi bérek mellett a kilenc ütéshez 1 fegyvert tudsz venni a többit kézzel nyomatod. Ha a fegyverszorzót is beszabályozzák akkor tömören élvezhetjük a csatákat 1-2 napig majd csóróként pisloghatunk, hogy bezúznak minket, mert mi nem tudunk dodoókat fizetni a goldra. Ebbe esetleg belegondoltál?::
Nacil belekötöttél egy rossz pédába. Grat a szövegértésért.
Értsd már meg, hogy itt két ideológia van:
az egyik amit te képviselsz, hogy maradjon minden a régiben, legyen a játék dögunalom, csak azért, hogy fenntartsuk a status quo-t.
A másik amit én képviselek, hogy ez egy játék. Ha kell pusztuljunk bele de ne punnyadjunk.
És vegyétek észre, hogy a szövetségek evolúciója, fejlődése, változása is emiatta hülye szabály miatt van pont. Fenntart egy állapotot ami senkinek nem rossz de senkineknem is jó. Én érzéseket akarok, ha épp szar akkor azt, ha jó akkor azt, de legyen végre valami.
Úgy látszik nálad befigyel az equilibrium.
Night-wishnél, kulgárnál ugyanaz a helyzet. Lassan úgy érzem magam mint John Preston aki fellázad az érzelemmentesség ellen.
Ui-ként meg leírom, hogy itt nem igazság kérdéséről van szó, hanem idológiáéról. Nem lehet igazad ahogy nekem se, vagy mindkettőnknek igaza van, értsd ahogy neked tetszik. Ja bocs neked, nem tetszhet semmi, hisz nincsenek érzéseid, neked a semmi a tökéletes forma.
Maki, ha jól értem, azt mondod, azért jó az MPP változtatás, mert felborítja az egyensúlyt és ezáltal izgalmassá teszi a játékot.
Viszont a kibillent közösségek jellemzően nagyon gyorsan az egyensúly irányába haladnak, egész egyszerűen azért, mert valszeg evolúciósan így fejlődtünk ki. Tehát az MPP változtatás kb. két hét izgalmat okozhat, és utána ugyanúgy beáll az egyensúly, azaz a te fogalmaid szerint az unalom.
Ha pedig így van, sztem erősen leegyszerűsítő, ha pusztán az izgalompotenciál alapján ítéljük meg ezt a változtatást. Ha tényleg így lesz, ahogy gondoljuk, az eRep egy héten belül az egyik végletből átlendül a másikba: a rizlingben a végtelen szabadidő számított, az új rendszerben pedig a végtelen játékpénzen lesz a hangsúly. Példába illő bénázásnak tartom, hogy a fejlesztők ennyire képtelenek átlátni, hogy az emberek többsége átlagember lévén alapvetően idegenkedik az effajta szélsőségektől, és nem is képes tartósan élvezni azt. Ha bevezetik az új szabályt, biztos vagyok benne, hogy néhány héten belül ugyanúgy unalomba fullad a játék, mint ahogy történt az a rizling első hete után.
Na látod, ez lehet 655321, de azért az 1-2hétért már megéri.
Egyébként azt nem vetted számításba, hogy nem a változtatás puszta ténye miatt hanem a változtatás hatása miatt lesz szerintem a játék érdekesebb. Ha beveztik, valamelyik szövetség tuti bukni fog.
Na emiatt mondom, hogy fenntartani a szart már majd nem lehet. Nyilván kialakul idővel az új "rend", de szerintem az nem 1 hét lesz, hanem tovább tart mint 1-2 hónap.
Megint egyet kell értenem Makival. Senki sem fog félni megtámadni a szomszédját, mivel nem lesz visszatartó erő. Ezért mindenki meg is fogja próbálni. Szerbeknek meg kell próbálni eltörölni Kínát, Oroszoknak meg kell próbálni visszafoglalni Szibériát, nekünk a románok és/vagy horvátok maradnak. Mindenkinek hozzá kell tennie a magáét. Ha nem sikerül, akkor valószínűleg mi leszünk az első áldozat. Aztán LK. Aztán szépen sorban az angolok, indonézek, brazilok, oroszok. Minket valószínűleg eltörölnek majd. De aztán majd megpróbálhatjuk RW-zni magunkat, aztán ismét támadni. Ha összetartó lesz az eden, akkor valószínűleg ismét dögunalom lesz, mert annyiból fog állni, hogy ők próbálnak megszállva tartani minket, vagy mi őket. De megvan az esélye, hogy új rendek alakulnak ki.
ennyi
Nem lenne vele semmi bajom, ha nem csak a létszámról, meg a pénzről szólna így a menet, de a kedves agyatlan adminok annyira leépítették ezt a szart, hogy az már félelmetes. Abban meg mi a poén, meg az izgalom, ha mindig az nyer, akinek több pénze van? Nekem az nem sok izgalmat adna.
Nacil ez igaz, de ez nem a szövetségkötés miatt van. Annak vajmi kevés köze van hozzá. Legfeljebb annyi, hogy ez mentette meg a seggünket eddig.
Maki én úgy vélem, hogy nem vetted be a mai proziumodat. Lehetséges ez? : O
Ez az MPP szabály sem eredeti ötlet: a mostani "fal"as ötlethez hasonlóan ez is ejahan-találmány. S ennek köszönhetően ott pár ország nem létezik, pár meg egy-két régión teng-leng, mert csak RWzni mer, a nyílt háborút nem meri megkockáztatni az őt körülvevő nagyhatalmak miatt. Ennek is köszönhetően van vagy 100 régió magyar kézen, a sajátokon kívül nem hiszem, hogy saját erőből szereztünk volna régiót (azért feltételes mód, mert az első 110 napról lemaradtam), szóval olyan itt azért korábban lehetséges epic 1vs10+ győzelmeket el lehet felejteni. A szövetségeknek jobb összehangolódásra van szüksége, belső vitákat minél hamarabb el kell símitani, mert különben a most tapasztalható egyensúly könnyen eldől valamely irányba...
Ez mind jó ötlet, betámadjuk ezt, betámadjuk azt, és leütjük...
Ébredjetek már fel... Az egyensúly kb az lesz hogy lesz Eden meg RW-k... sziasztok...
hülyeség
egyet kell értenem Makival ha rw-zünk hát rw-zünk de legalább lesznek majd babybummok újra
Thorongil: babyboom nem azért lesz mert ez vagy az megszáll minket.
Usába se hozott boomot.
Egy boomért tenni kell és lehetőségek. Ehhez képest a játékban lévő állás majdnem mindegy. A napiszar boom idején egyetlen régiónk se volt megszállva pl.
Maki: Az a baj az egésszel, hogy élménynek élmény de olyan mint amikor a Jackassban tekegolyót koccoltatnak az áldozat eredeti golyóival. Azoknak élmény akik nevetnek rajta, ay áldozatnak annyira nem csak ha mazoista az illető : D.
Jelen helyzetben hiába vagyunk erep egyik legaktívabb és legerősebb nemzete a társaink gyengébbek míg a másik szövetség erősebb összeségében. Ezért ki fogunk kapni akármilyen jól teljesítünk is. És nem a brazilok szégyene lesz az hogy eltűnik magyarország hanem a miénk. Nálunk fog 30 román cikk lenni napi szinten ami röhögni fog rajtunk.
Én az MPP rendszer eltörlése mellett vagyok inkább. az harcoljon csak aki adott 2 országban lakik és kész. Akkor is lenne felbojdulás de legalább egyenlő harcok lennének. Nem lenne az hogy Usából is minket ütnek meg kínából is.
Üssön csak a horvát a román meg a lengyel külön külön. De akkor mi is 1 vs 1-be mecseljünk a románokkal. Úgy tényleg buli lenne.