Miért ne harcolj most BH/CH medálért?

Day 1,653, 07:24 Published in Poland Hungary by hoperise

Nem szeretnélek titeket, az alacsony létszámú olvasóközönségemet, a már többször megfogalmazott szöveggel untatni, hanem csak arra a tényre szeretnélek ráébreszteni, hogy biztosan nem ez az első és utolsó alkalom, hogy rendelkezésünkre bocsátották a tömegpusztító fegyvereket a játékban (ahogyan a többi "Last chance" akcióval is volt), ezért azt javaslom, hogy mi, ONE tagok, tartalékoljunk a következő hasonló akcióra, így növelve a csokik és bazookák számát, s majd később mikor kétszer, vagy akár háromszor ennyi darabja lesz mindenkinek akkor, az akciót kihasználva jól odaüthetnénk az ellenségeinknek 😃

Persze, tudom, hogy a nagyobb, erősebb és tehetősebb játékosoknak nincs amiért várniuk, van miből üssenek 🙂
Rövidke cikkem inkább a kisebb játékosoknak szól, akiknek kockáztatniuk kéne, hogy megszerezzenek egy BH medált is, nem, hogy egy CH-t. A következő 1 hónapban soha nem tudhatjuk majd, hogy mikor ütnek le egy rakétával egy jelentéktelen csatában, még ha a fal 80%-on is áll.

Kérem ezért minden velem egy szintű, esetleg alattam levő játékost, hogy ne kockáztasson, legyen türelemmel, eljön még az idő amikor mi is ki tudjuk élvezni a játék adta kicsiny örömöket 🙂

Üdvözlettel,
hoperise


U.I.: Addig is lazítsunk, figyeljük a nagyobbnál nagyobb bevitt sebzéseket és az atombombák zuhanását. A fiúk a bukaresti főhadiszálláson már lazítanak 😃