MHP - Párttörténelem 1. rész

Day 1,074, 09:53 Published in Hungary Hungary by MHP - Magyar Hazafiak Partja

Tisztelt emagyarok! Az alábbiakban egy pár hónapja született írás aktualizált verzióját szeretnénk leközölni a pártújságban, 2 részletben. A cikk az oktatásügyi minisztériumnak íródott még Rhual első elnöksége idején, de sajnos ebből a pártokat az újaknak bemutató projektből végül nem lett semmi. Hogy ne vesszen kárba az írás, és mert úgy tűnt a párton belül igény van egy kis történelemre, kicsit átírtuk az akkori szöveget, és most megosszuk a nagyérdeművel. Remélhetőleg sok dolgot megtudtok, sok dologra választ kaptok. Eddig a friss bevezető, most pedig következzék a régi, majd a párt „régmúltja”. A következő cikk pedig a közelmúltról fog szólni.

Kedves újoncok! Azt a feladatot kaptam, hogy röviden foglaljam össze a Magyar Hazafiak Pártjáról (MHP) azokat az információkat, amiket egy párt-választás előtt álló kezdőnek tudni érdemes. Mindezt természetesen nem 30 oldalban kell megtennem, hanem röviden, a legfontosabb dolgokat kiemelve, ami előre bocsátom, hogy egy ilyen nagy múltú, meghatározó pártnál nem egyszerű feladat. Továbbá ennek az irománynak elméletileg az lenne a célja, hogy mézes-mázos szavakkal a pártba csalogassuk az embereket, én ennek ellenére megpróbálok objektíven írni a párt körüli jó, és rossz dolgokról, botrányokról egyaránt. De fontos leszögezni, a legtöbb botrány a múltban történt, az utóbbi hónapokban a párt jelentős átalakuláson ment át. Így akit a párt jelenlegi (2010-es) „arca” érdekel, javaslom, kezdje az olvasást a „Pár szóban a közelmúltról” résztől (amit a következő cikkben talál majd meg). Kérdéseitekkel megtaláltok minket a www.mibbit.com/chat/#mhp szobában. E sorokat Lisztes, 4x e😜ártelnök veti „papírra”.

Pár szóban a régmúltról:

2008. májusában alapította a pártot Pipec, rögtön fakeeléssel (fakeelés: egy ember több karakterrel játszik) gyanúsítják, mivel elég hamar nagy létszámú párt lesz (kb. 100 főssé duzzad, amikor az ország lakossága 500 környékén van). A párt napjainkig a legnépesebb párt hazánkban, így szinte mindig részt veszünk az ország irányításában. Az ún. V1 bevezetéséig (amiben jelen pillanatban játszunk) több, általam kevésbé ismert pártelnöke volt a pártnak, mígnem októberben Morreau vette át a pártelnökséget, és lett az MHP első „örökös pártelnöke”. A mostani játék 2008. novemberében került bevezetésre, és az MHP támogatásával egymás után kétszer Adam Zahovay lett országunk elnöke, majd következett Hekkat, aki már a pártunk tagjai közül került ki. Ebben az időben még román megszállás alatt éltünk, és Hekkat elnöksége idején két szlovákoktól elfoglalt régiónkat áldoztuk be egy eredeti magyar területért, Fehérvárért. Így, két régiós országként történt velünk a csoda.

Februárban pártunk jelöltje Shaok volt, aki akkor még párttagunk volt, de veszített Quicksilverrel, a KARD jelöltjével szemben. A csoda nem ez, hanem február 9-én az Index nevű portálon megjelent egy cikk a játékról, és sok ezer új játékos regisztrált a játékba, pártunk létszáma óriásira nőtt (ez 2 hónappal később megismétlődött). Márciusban Morreau lett országunk elnöke, a pártelnökséget pedig Erratának adta át egy hónapra. Ezt követően pártunk egymás után kétszer Feherlofia Koppanyt, a KARD jelöltjét támogatta. Az egy hónapos kitérő után ismét Morreau lett a pártelnök, majd a következő hónapban az indexesekkel érkező bekesjarokelo vette át a pártot, és ő lett a második „örökös pártelnöke” pártunknak, tisztségét pedig kisebb megszakításokkal novemberig megőrizte. Júniusban az akkor még párttag Shaok lett az elnök, majd júliusban ismét őt jelöltük, de veszített a KARD jelöltjével, Kampeccel szemben.

Júliusban már kezdett kettészakadni a párt: a pártelnökválasztáson indult (az azóta párszor multizás miatt bannolt) taltosok is bekesjarokelo mellett, ami szokatlan volt, hiszen a pártelnökség intézményét a pártunk komolyan veszi, az aktuális pártelnök jelöli ki mindig az utódját. Egy hónappal később Shaok is megpróbálkozott átvenni a pártot, de alulmaradt. Ezután kilépett több társával együtt, és megalapították a HHH-t, ami rövid időn belül TOP5 párt lett, és ami mostanra már eltűnt a süllyesztőben. Augusztusban az NRP jelöltjét, Falbant indította a párt: ez volt az első igazán komoly botrány. Mivel Falban megválasztása után az addig regnáló kormány nem volt hajlandó az államapparátushoz tartozó jelszavak átadni, Falban úgy döntött, hogy inkább elmegy nyaralni, mert további munkának nem látta értelmét. Ekkora eMagyarország világbirodalom, a Morreau kormány alatt országunk nagy része hozzánk került, a 2 Feherlofia Koppany kormány alatt országunk teljes, a Román Birodalmat eltöröltük, a Shaok kormány alatt pedig megépítettük az ugródeszkát Észak-Amerikába, és felszabadítottuk a szerbeket. A Kampec kormány alatt pedig előrenyomultunk Kanadába, és az USÁba a szövetségeseink segítségével.

Falbant leváltották, miután megadta a Nemzeti Aranytartalék jelszavát Prucsoknek, aki a pénzből svájci cégeket vásárolt (rlazol vette át az elnökséget), a világháború állása megfordult: Kanada újra a térképre került, és az USA kiűzte a megszállóit. Szeptemberben Imre Norbert lett országunk elnöke, aki szintén pártunk tagja (a sorok írásakor éppen a párt elnöke). A választás napján tört ki a burgenlandi polgárháború, amihez szerencsére a pártnak semmi köze 😃. Viszont a szeptember havi kongresszusi választások előtt területszám-manipulálással lett megvádolva a kormány (ugyanis a kongresszusi választásoknál nem mindegy, hogy hány régiós az ország). Ebből a botrányból végül nem lett semmi, mivel egy játékhiba miatt mégsem annyi területtel rendelkeztünk a választás napján, mint amennyire a vádak szerint játszottunk. Az MHP így is magabiztos fölénnyel nyerte meg a választásokat. Októberben Kolozs (MHP) indult színeinkben az elnökválasztáson, ami szintén botrányba torkollott. Hirtelen sok szavazatot kapott (amivel megfordult az addig vesztes állás), ami a gyanú szerint fakeektől származott. S bár ezt sosem tudták bizonyítani, pártunk sorsa megpecsételődött: a közvélemény ellenünk volt.

Novemberben raszta (CNRP) volt a párt által támogatott jelölt, de alulmaradt Termetes Samuval (SzP) szemben. A Termetes-kormány botrányos két hét és egy újabb burgenlandi incidens után lemondott, és raszta kényszerült átvenni az elnökséget. A novemberi pártelnökválasztáson ismét egy botrány robbant ki: az addig főleg a háttérben tevékenykedő Tesus szerette volna átvenni a pártot, de a szavazókkal nem lett jól lekommunikálva, ezért a tömeg egy ismeretlen játékost választott volna meg pártelnöknek, ha a kormány nem lép közbe. De a hadsereg végül Tesusra szavazva helyre tette a dolgokat. Decemberben Lisztes indult az elnökségért, de Feherlofia Koppany 1 soros kormányprogramjával (amiben ígéretet tett, hogy megtámadja a románokat) nyert ellene. A pártot visszavette bekesjarokelo, de egy napra rá bannolták, mivel a HHH-ban TO kísérletet hajtott végre Sanya18, és bekesjarokelo fake szavazókat küldött a segítségére. Újabb botrány tehát: az MHP pártelnöke fakeeket használt, méghozzá nem is keveset, a párt létszáma kitiltása után 130-cal csökkent. Ezt elegánsan 200-ra kerekítették aztán politikai ellenfeleink, akik azóta is gyakran emlegetik a történteket. A pártot Imre Norbert és Kolozs vette át decemberre, majd következett Lisztes, a párt 3. „örökös pártelnöke”. Miután januárban Charlie50-et (CNRP) támogatva a párt most sem tudott nyerni az elnökválasztáson, arculatváltáson esett át.