Mentalitás
Rodric
Könyörtelen szembesítés következik! A következő cikkemet tehát csak erős idegzetűeknek ajánlom, olyanoknak akik nem kapnak infarktust, ha belenéznek a tükörbe. Az ötletet egy háborgó-siránkozó írás adta, mely azon borongott, hogy az illető nem kap állami pénzt az ütéseiért cserébe. A két év alatt, amit itt töltöttem drasztikus változást érzékeltem a játékhoz és az országunkhoz való hozzáállásunkban. Nem elemezném az okokat, mert a kifogásokkal és magyarázatokkal Dunát lehetne rekeszteni, mindössze a folyamatról emlékszem meg, amit az alábbi fázisokra bontanék le (sügéreknek jelzem, hogy az időpontok hasracsapósan tájékoztató jellegűek):
Mentalitás
2 - 2.5 éve
- Komoly buli van! A Hadügyi Közlöny azt írja, hogy übermegagigamagas a prioritás. Ezt a csatát nyernünk kell mindenáron.
- Már harcoltam és le is ütöttem magam, szóval a holnapi is belement. Az összes HUFomat elköltöttem, így Q3 fegyóval tudtam ütni. Az aranyaimat meg átutaltam a tankalapba, hadd zúzhassanak az Elites srácok.
- Király vagy! Ilyen hozzáállással nem veszíthetünk. Chaten megtalállak majd?
- Alap. Bármeddig tartson, kivárom a hosszabbítás végét is.
1 – 1.5 éve
- Epic csata készül. A HK-ban arra buzdítanak, hogy minél nagyobb fegyverrel harcoljunk.
- Vettem pár Q1-st, hogy ne karatézzak, de a nem verhetjük el mindenünket, hisz holnap is lesz nap. Gondolni kell a jövőre is!
- Jól mondod. Bízom benne, hogy elég lesz ez is a győzelemhez. Chaten leszel?
- Mindenképpen felugrok, de a végét nem várom meg.
Pár hónapja
- Most lecsapunk az EDENre! A Közlöny szerint ebben az ütközetben kivéreztethetjük az ellenfelet.
- Ja, jó kis meccs lesz, de a hadvezetés kissé szűklátókörű. Ott van észak-bitangiai csata, ahol szintén nagy szükség lenne ránk. A tirpákok már régen megérdemlik, hogy pofáncsapjuk őket, úgyhogy én oda tolom a sebzésem.
- Van benne valami. Chatre jössz?
- Aha. Bekukkantok, hátha van osztás. Felmarkolom a cuccost, de aztán lépek is.
Néhány hete
- Fontos RW van, hallottad? A hadügy azt kéri…
- Ki nem szarja le? Szétnézek inkább, hogy van-e valami jó kis BH szerzési lehetőség. Valamiből fenn kell tartanom magam. Persze csakis a szövetségesek oldalán ütnék. Nem vagyok én Fekete!
- Hát megértelek. Mostanában marha sokat kell melózni, hogy csurranjon cseppenjen valami ebből a nyamvadt UFR-ből. Chat?
- Asszem most kihagyom.
Az elmúlt napokban
- A Hadügyi Közlöny…
- Ne is folytasd! Majd akkor ütök ennek az országnak az oldalán, ha fizetnek érte. Mégis mit képzelnek? Majd a saját keresetemet baszom el a csatáikra? Noooormáális?
- Hát elég elcseszett elképzeléseik vannak, az tuti. Látom, te is lengyel vagy már. Nincs honvágyad?
- Az mi?
- Gondolom chaten nem leszel.
- Buzi, aki felmegy. Ez nem chat alapú játék, ha nem vennék észre.
by Rodric
2011-06-30
Comments
első Rodric cikkem \o/
monnyonle
jogos : )
hát igen, nagyot változott a játék és nagyot változott a közösség is
😃D
Ez bizony így van.
egyébként lehet nem direkt csináltad és a tudatalattidból jött a dolog, hogy régen a közlöny nem csak "írt", "kért", hanem mint írtad "buzdított". Lehet hogy ez is a folyamat része lenne? : )
GÁTmaxxx
Amúgy még van HK?
jobban elunk mind 4 éve! mwuhahaha
Hogy mennyire igaz.
Van: http://www.erepublik.com/en/newspaper/az-igazi-hadugyi-kozlony-196635/1 : )
Igaz cikk... sajnos
Amúgy én visszahoznám a század alapú előfinanszírozást és vezérlést. Lehet nem lehet olyan ügyesen koordinálni, lehet nem lehet olyan alaposan sebzést elhelyezni, de minden esetre közösség-barátabb megoldás. Szerintem ezért megérné a pénzét.
Most robotok vagyunk. Akkor lelkes emberek voltunk.
zsenialis cikk
kovats007 +1
v+s
Hát én voltam aki irta a cikket. Kiváncsi voltam a reagálásokra.
Itt a cikk:
http://www.erepublik.com/en/article/ufr-minek-is--1811028/1/20
Akkor fejlődök, ha segit az állam. Nem akkor, ha nekem kell megvenni a tankot, amiből csak az állami védelem profitál. A gazdaság attól nem fog nőni. Mindkettőnknek egyszerre kell nőnie. Ezt hoztam fel a cikkemben. De nem nagyon akarják egyesek megérteni. Én befektetem a pénzemet a magyar gazdaságban és megpróbálok magas szintre feljönni erőben. Cserébe kérem az állam támogatását ehhez fegyver formájában. A kaját ugyebár nem számoljuk már.
Persze lehet úgyis érteni ezt a játékot. Vannak a parasztok akik megpróbálnak profitot csinálni és majd valamikor egyszer ha játékkészítők is úgy akarják erővel is fognak rendelkezni. És vannak a hősök, akik megdöglenek minden nap az országért. ÉLJENEK!!!! Csak kinek az adója tartja el őket????
@Shooter73
Nem a te cikkedre írtam. : ) Egyébként több helyen lehetett már látni ilyesmit, kommentekben pedig végképp nem könnyű rábukkanni hasonlókra.
Amúgy neked is csak azt tudom mondani, amit már egyszer másutt megjegyeztem.
Nekünk régen egy árva kanyit nem adott az állam, mégis itt vagyunk, és az országot is elég szépen felfuttattuk.
De félre ne érts, teljesen átérzem a te problémádat is.
A cikkem, meg amúgy sem pusztán erről szól, csak mindössze az alapötletet szolgáltatta.
Elnézést ha félreértettem. Teljesen úgy gondoltam nekem szól a dolog.
Tisztelem azokat akik elinditották az országot és sokat invesztáltak bele. De amikor már sokan vagyunk, akkor sok emberre kell gondolni. Hogy mindenki megtalálja a számítását, játékélményét és az ország is profitáljon belőle. Én abban látom a megoldást ha párhuzamosan tudom fejleszteni magamat és a gazdaságot erősíteni. De ez egyedül nem megy. Pláne ilyen szabályok szerint. Amikor minden képlékeny.
Shooter73: szerintem az allamnak nem kotelezo biztositania, hogy minden jatekos a maximalis napi 2400w-t le tudja utni felszerelekezve. Adott esetben be tud segiteni (ha van forras, vagy ha van akarat), de ha nincs, akkor is 1000x tobb lehetoseged van onmagadtol fejlodni, mint nekunk volt annak idejen a V1-ben. Annak idejen egy hetet kellet dolgoznom azert, hogy hetvegen q1, esetleg ha nagyon habzsi-dozsi volt, akkor q2 fegyverrel tudjak utni. Ha eppen volt csata es eppen korhazas regioban voltam, tudtam utni. Ha nem volt csata, vagy valami miatt egy korhaz nelkuli regioban maradtam penz nelkul, akkor eloszor ki kellett termelnem egy repjegy arat, hogy a megfelelo helyre tudjak utazni. Addig a napi fejlodes egy munka es egy edzes volt aztan kesz.
Te sajat magad megtermelhetsz 1800w kajat naponta, ami olyan oriasi kulonbseg a V1-el osszehasonlitva mind jatekelmenyben, mind fejlodesi lehetosegben, hogy szinte felfoghatatlan lenne egy akkori jatekos fejevel belegondolva. Ha aktivan jatszol, akkor allami tamogatas nelkul is dinamikusabban fejlodhetsz, mint egy regi matuzsalem tank, akinek a munkaja miatt napi 1 lehetosege van felnezni. Szerintem a turelem az, ami hianyzik az emberekbol. Mind az egyszeri jatekosokbol, mind az aktualis iranyito csapatbol.
Birthday neke😛 Jul 28, 2009
Birthday nekem: Apr 08, 2009
Szóval majdnem egy generáció vagyunk. Ne mondd nekem mi volt. Tudom.
De kábé olyan vagy mint öregapám, amikor azt mondja a mi időnkben...
Látom a te cégeid biztosítják a fejlődést. A többség képlékeny helyzetben van és elég idegesítőek a fent leírtak.
A tobbseg azzal osszehasonlitva, ahogy te meg en kezdtuk, nem hogy keplekeny helyzetben nincs, de egyenesen kananban elnek. Minden kezdo kap annyi ceget indulashoz es osszegyujt egy csomo aranyat mire eleri a 20-as szintet, hogy ha akarja egesz nap elnyomogathatja az erepet. Ha tenyleg jol visszaemlekszel, az elso hetekben szamunkra a felulet jatektechnikailag kb napi 10 perc aktivitast biztositott, ha nagyon elnyujtotta az ember.
A mostani allapothoz ha az allam akar, hozzatehet valamit, de a kulonbseg eg es fold, a mostani javara. Hogy ennek ellenere megszuletett ez a cikk, az azt mutatja, a baj nem magaban a jatekban van, ahogy altalaban szeretjuk beallitani.
Amúgy én visszahoznám a század alapú előfinanszírozást és vezérlést. Lehet nem lehet olyan ügyesen koordinálni, lehet nem lehet olyan alaposan sebzést elhelyezni, de minden esetre közösség-barátabb megoldás. Szerintem ezért megérné a pénzét.
Most robotok vagyunk. Akkor lelkes emberek voltunk. X100
A HM pofátlansága miatt az UFR megérett a törlésre.
cootyra szavazok az elnökválasztáson.
vote.
Érdekes cikk, még érdekesebb kommentek, viszont tényleg a századok közösségépítő erejét kéne támogatni.
Ha nem lenne a rákóczi már rég nem lennék itt. 🙂
Az Óperenciás-tengeren túl,az üveghegyeken is túl van egy város, Ontario. Réges-régen, mikor még öregapám is volt, a két nagy szövetség itt csapott össze. De nem bírtak egymással, a csata már hat órája hosszabbításban volt. És akkor a több mint 200, cseten lógó magyar...
most + van ez a fo....
voted
sajnos igencsak aktuális cikk
Mostani mentalitás vezetőség részéről: Minél több embert elüldözni, Régen nem így volt minél többet itt tartani. Nagy változás kétség sem fér hozzá.
Hát ez jó lett 🙂 jól összeraktad, grat.
vote,
ha látjuk a problémát az már jó, ez az alapvető feltétele, hogy tegyünk ellene.
igen önzőbb lett a játék, de rajtunk is múlik hogy mennyire az.
..van azért még borona, ludovika, osztások (szocmin, kp stb).
kevesebben játsszák az önzetlen verziót mint régebben, de ez önmagában még nem akadály. a játék valóban lehetőséget ad rá, és ez akkor is így van, ha egyre kevesebben nyomják ezt a verziót.
remélhetőleg nem kell "baj" ahhoz, hogy megforduljon a trend.
ez egy termeszetes folyamat Romaniaban 1 evvel hamarabb ment vegbe, lengyeleknek meg van 1 evuk ra
Ez egy bitangul jól eltalált cikk. Remélem mindenki ráismer valahol magára.
nem élek állami pénzzel, nem is éltem. buzzancs aki ezt teszi. de az is, aki csetelni jár ide játék helyett és összekeveri a kettőt.
ernst jól mondja, ez nem magyar, hanem világjelenség, az az érdekes, hogy a játék változtatásainak jellege, iránya egyre inkább előtérbe tolja az egyéni érdekek szem előtt tartását, miközben a háborút az nyeri, aki több önzetlen játékossal rendelkezik.
Nagyon igaz.
Über fasza! Azért még vagyunk egypáran 2009-ből!
Bevallom azért tetszik az önellátás 🙂
és emlékeztek amikor még menő volt bemásolni a
You have successfully donated XX GOLD. This amount will appear shortly in the citizen/organization account.
és ezek gyűltek egymás alatt
de rég is volt
"a játék változtatásainak jellege, iránya egyre inkább előtérbe tolja az egyéni érdekek szem előtt tartását, miközben a háborút az nyeri, aki több önzetlen játékossal rendelkezik"
x2
Nagyon jó cikk, reméljük nem lesz ez a valóság sokáig!
Szerintem nem az a baj, hogy az egyén számára is élvezetessé próbálták tenni a játékot, hanem az, hogy a "vezetés" nem reagál erre megfelelően. A játékpénz gyűjtögetése egy darabig vicces lehet, de aztán csak jobb azt elkölteni. Amíg Ernst arról makog, hogy az mocskos önző alak, aki kiment a bónuszokért, bezzeg aki otthon maradt az mekkora jócsávó, addig sok mindenről nincs beszélni való. Érdekes lenne egy összehasonlítás, vajon a "magánzók" mekkora sebzést tolnak bele önzetlenül a nagy közös buliba.
jo cikk
jogos
B︀ ︀e︀ ︀s︀ ︀t︀ ︀ ︀S︀ ︀e︀ ︀x︀ ︀ ︀D︀ ︀a︀ ︀t︀ ︀i︀ ︀n︀ ︀g︀.︀ ︀O︀p︀e︀n︀ ︀t︀h︀e︀ ︀l︀i︀n︀k︀ https://www.youtube.com/redirect?q=%6e%61%6b%65%64%2d%67%69%72%6c%73%2e%6f%6e%6c%69%6e%65%2f%6b%6b%2f%78%6b%44%57%43%39%3f%73%6f%75%72%63%65%3d%65%72%65%70%75%62%6c%69%6b%26%61%64%5f%63%61%6d%70%61%69%67%6e%5f%69%64%3d1811209