Menni tudni kell [Going takes doing]

Day 462, 09:39 • Published in Hungary Hungary • by Quicksilver

Menni tudni kell

Óvatosan gázolok a posványos vízben, a fenék iszapja sikamlós és mély, a léptek erőfeszítést igényelnek, s mikor a másik lábamat elkapja valami hínár, kezemet kinyújtva keresem egyensúlyomat, nem akarok beleesni a zöldes, iszapos vízbe. Dolgok mozognak a sötét vízben, az árnyékuk rosszindulatú ómen, szűkülő körökben mozognak körülöttem, csendben és hallgatagon fenyegetőek határozott mozdulataik, csak a szemem sarkában jelennek meg, csak érezhetőek, nem láthatóak vagy hallhatóak, a múlt tetteinek árnyékai ők s a jövő elkövetett cselekedeteinek előrevetített képei, a múlt és a jövő köröz körülöttem, vadászik rám s idővel elpusztít…

Makacsul megyek tovább, nem adom fel soha, a múlt megtörtént, megváltoztathatatlan, a jövő számomra nem tartogat fenyegetést, hiszen én alakítom ki, én valósítom meg, nekem fog engedelmeskedni – árnyékok tűnjetek el, nem nyeltek el. Vagyok aki vagyok, és csak ennyi vagyok. A víz emelkedik, a léptek lehetetlenné válnak, úszok már, előre, mindig csak előre, az egyetlen irány, amely felé érdemes haladni, sose nézz hátra, de vigyázz a hátadra, a tegnap barátai a holnap ellenségei, a dolgok változnak, az emberek változnak, a világ változik, csak a változás állandó és a mozgás ami meghatározza…

A víz alatt vagyok már, nem látok semmit, érzem csak a környezetemet, uszonyt növesztek és kopoltyút, mint angolna siklok már a vízben, többet hallok mint látok és többet érzek mint gondolok, a koherens gondolatok lassan eltűnnek, ahogy a világot mint ízeket és színeket érzékelem, és gomolygó érzések járnak táncot bennem, elfelejtem az irányt és a célt, a lendület visz előre, idegen motiváció már, mennem kell mert mennem kell, a gondolat-ösztön-érzés megy körbe az agyamban, automatává válok, elveszítem az énemet, és a gondolataimat…

A föld alatt vagyok már és megint változok, a környezet hideg földsége bezárul körülöttem, beszorít, felébreszti az ősi ösztönöket, az atavisztikus félelmeket az elevenen eltemetettségtől, felébreszti az énemet, újra tűzzel árasztja el, harcra, küzdelemre bírja, a vizek langyos elfogadását a kemény kő rideg ellenségességére cseréli. Már küzdök a környezetemmel, küzdök, hogy kijuthassak, küzdök, hogy a láng ki ne aludjon, harcolok mert a harc az egyetlen lehetőség, és harcolva hozzászokok, megszeretem, és a kör elölről kezdődhet már…

Továbbmegyek, tudom hogy körbe megyek, tudom, hogy ezúttal magasabb szintre léphetek, hogy ezúttal felívelt a spirál a körből, és a bukást magam mögött hagytam végre.

Továbbmehetek.

Tehát továbbmegyek.


Going takes doing

I wade carefully in the muddy waters, the bottom is slick and the soft mud is yielding under my steps, it takes effort to lift a feet, and then the other is caught by some kelp, I try to regain my balance not wanting to fall into the greenish, foul waters. Things move in the dark water, their shadow is an ominous warning, they move in tightening circles, they are quietly and silently menacing in their purposeful movements, every time I see them from the corner of my eyes the disappear, they can be felt but not seen or heard, they are ghosts of deeds done and foreshadows of acts that will be committed, they are the past and the future moving in circles around me, enclosing me, slowly hunting me down and eventually destroying me…

I doggedly step forward, I never give up, past is what I cannot do anything about, future holds me no fear for I shape it, I create it, my will makes it come and be real - shadows begone, you will not swallow me, I will not let you, I am who I am and that’s all I am. Waters rise, and steps impossible now, I swim forward, forever forward, the only direction worth going to. Don’t look back, but do guard your back, yesterday’s friends are tomorrow’s enemies, things change, I change, the world change, only the change is immutable, and movement that defines it.

Under water now, I can see nothing, I feel my way around, I grow gills and fins, I swim now like an eel, my vision changes, I hear more than I see and I feel more than I can think, coherent thoughts start to disappear as I perceive the world in tastes and sounds, wreathing feelings dance around in my mind and I start to forget goal and purpose, momentum makes me go, a strange, alien feeling that is propelling me still, I must go because I must go, the thought-instinct-feeling is going round in my head, I become an automaton, losing self and loosening coherency…

Underground now, and I transform once more, the cold earthness closing in on me, confines me, awakening an ancient instinct, an atavistic fear of being buried alive, it rouses the self again, it makes me alive and fighting again, it makes the soothing acceptance of the waters become the brusque hostility of hard rock. I fight now with my surroundings, I fight to get out, I fight because I will not let the light go, I fight because fighting is the only option now and as I fight I got used to it, getting to like it, and the circle starts once more…

I go on, knowing it for a circle, but knowing that this time I can reach the next level – I walk now once again on the upward spiral – that fall is never forgotten, but it is behind now.

I can go on.

So I do.

Quicksilver

.