MDMP, hogyan tovább?
tujul
Tisztelt MDMP tagok!
A tegnapi választások óta én vagyok a párt elnöke, mint azt nyilván észrevettétek. Sajnos nem volt másik jelölt, így nem tudom, mennyien támogattok, de az öt szavazónak azért köszönöm.
Pártunk jelenleg a negyedik legnagyobb párt eMagyarországon, a kongresszusban pedig 6 tagunk található. Úgy gondolom, hogy a párt eddigi passzivitásához képest ez nem rossz szám, de a jövőben szeretném ha több tagunk lenne.
Most néhány konkrétum, hogyan tervezem a párt jövőjét.
Adam Zahovay programjával többnyire egyetértek, fontosnak tartom az ország helyreállításához a támogatását. De kérem a képviselőinket, hogy azért gondolják át a javaslatokat, ne vakon nyomjanak az igenre.
Végezetül egy kérdést tennék fel nektek, beleegyeztek-e, hogy a párt nevét módosítsuk Magyar Demokratikus Párt-ra. Ez nyilván csak formalitás, de a nevünkhöz legyünk hűek, döntsön a többség.
Kérem a tagokat, azzal jelezzék aktivitásukat, hogy hozzászólásban leírják az álláspontjukat ezzel kapcsolatban. Így azt is megtudjuk, hogy a 37 tagból hányan vagyunk aktívak.
Üdv,
tujul.
Comments
Sok sikert az mdp-nek, bár én szeretem a tisza istváni utalást.
Egy jelen. Adam programja eddig engem is meggyőzött eddig. A névváltás azért nem támogatom, mert akkor még egy eTörténelmi pártnév elveszne a múlt homályába.
en se ertek egyet a nev valtoztatassal ha beleszolhatok a dolgokba ez a nev mar februar vege ota jo volt most miert zavaro?
Hogyan lehet valaki Kongresszusi tag, ill. pártelnök?🙂
Ha vki csinál pártot, megszavaztathatja magát😃?
@djozike: nem zavaró a név, nem is írtam. A toborzáshoz jönne jól, hogy akik eddig nem csatlakoztak, azok most újra megfontolják, mert látják, hogy valami változott.
@tekisszaa: ha alapítasz egy pártot, akkor te leszel az elnöke automatikusan. Ha meg belépsz egybe, akkor jelöltetheted magad elnöknenk. A kongresszusi választások jelöltjeit pedig a pártelnök határozza meg.
@tujul: a változást nem a névben kell mutatni. Pl. egy programot kiadni, vagy etc.
Bár már egy ideje kiléptem a pártból, azért elmondom a véleményem: egyrészt tényleg nem névváltoztatással kell új tagokat toborozni, másrészt nagyon nehéz dolgod lesz, erre jobb, ha már most felkészülsz.
Anno, mikor átadtam az elnöki széket Erasmusnak, előtte csináltam egy accountot a pártnak, hogy lehessen újsága, organisation-je, stb. Ha érdekel, megadom majd a jelszavát. (bár nem tudom, él-e még)
Nem is arra gondoltam, hogy azért jönnek a pártba, mert más a neve. Hanem felkelti a figyelmüket, hogy "hopp, a neve megváltozott, talán a programja, céljai is". Úgy néz ki, ez elvetve, nem gond.
Baluro, PM ment.
tujul engem csak az zavar hogy megszavaztattad magad MHP-ben kongressusi tagnak aztán úriasan továbbálltál..
Hidd el, nem ez volt a tervem, akkor még nem tudtam, hogy itt fogok kikötni.