Macskák

Day 1,865, 15:19 • Published in Hungary Hungary • by TankAranka

Tudom, hogy mi a cím. De most ilyen hangulatban vagyok és valóban kedvelem a fehér galambokat. Mintha egyre kevesebben lennének. Nem olyanok, mint a klasszikus városi galambok. Sokkal kevésbé agresszív madarak, nem igazán nekik való ez a durva városi lét. Most is láttam egyet, egydül esetlenkedett a tetőn, aztán úgy döntött, hogy kint tölti az éjszakát. Ami már csak azért sem túl jó ötlet, mert a bádogon egyedül valószínúleg meglehetősen hideg lehet. És a fehér toll világít. Még az én vaksi szemem is látja. Egy bagolynak meg végképp nem gond, különösen egy ilyen teliholdas éjszakán. De sajna beszélni nem tudok vele, utána nem röpülhetek, pedig mondanám, hogy aludjon az erkélyen. Vagy be is röpülhetne, elég gyakran nyitva hagyják az ablakokat, most is úgy van hagyva. Sajnálom szegényt, de ez az ő döntése. Csak drukkolhatok neki, hátha sikerül. Ja, több a galamb, mint a bagoly. A bagoly nagyobb érték, hasznosabb is, szóval ….
Macskák, hát igen. Lassan betöltöm az igen tiszteletre méltó negyed évszázados kort, amióta a macskák jelentős szerepet foglalnak el az életemben. Előtte bevallom nem igazán kedveltem a macskát, mert én is beleestem abba a hibába, hogy általánosítottam. Önzö, csakakajamiattkedves meg sötöbö. De ez egyáltalán nem igaz. Tény, hogy teljesen más, mint a kutya. Más. Én a lóhoz tudnám hasonlítani, egyik sem könnyen adja a barátságát, bizalmát. Nem is véletlen, hogy milyen meglepően jól ki tudnak jönni egymással a méretbeli különbségek ellenére. Ma akaratlanul is hallottam valamit. Horrorisztikus történet volt állítólag, karmolás meg minden olyasmi. A macsek ment utána valahová, vagyis el. Én, mint nagy macskás elmondom, hogy az esetek túlnyomó többségében nem az állat a hibás. A mostani cicám például soha nem karmol bele az arcomba. A kezemet, lábamat időnként megkarmolja, megharapja, de azt sem erőből és csak akkor, ha túlságosan felbosszantom, az arcomat soha nem bántja. Soha, még akkor sem, ha felbosszantom. Hátrasunyja a füleit, a szemeit befeketíti és olyan halkan dünnyög, de akkor sem. Igaz, 8 hetes kora óta velem van, azt hiszem megbízik bennem. Az előző durvább volt, de egy éves korára a harmadik és utolsó gazdáját gyűrte, állati sok türelem kellett hozzá. Megérte, mert 16 évig eléldegélt még. Egyszer rúgott meg durván, de azt is csak azért, mert imádott a szekrényemben kotozni, felugrott és a fejem tetejéről, a hajamról lecsúszott a hátsó lába és biza elég csúnyán szétrúgta az arcomat. De a szemem megmaradt, alig látszik a heg, most ezért ki kellett volna végeznem? Nem szándékosan tette.
Ej de jól elkanyarodtam. Van egy, sőt kettő macsek itten. Az első számú fajtája legokosabbja, igazi túlélő, ritka értelmes jószág. Szép cirmos, ilyenkor meg különösen az. A téli bundájában. Elsötétedik a kis képe, olyan fekete lesz a cirmossága. Hiába, a lakásban tartott macskák nem tudják ezt produkálni. Na de valamit valamiért, ugye. A másik is jó túlélő. Nem igazán szoktak velem foglalkozni, amikor nem éhesek. A kandúr pölö tegnap úgy csinált, mintha nem is látna. De megismernek. Még mennyire, hogy igen. És úgy gondolom, hogy meg is bíznak bennem. Ma sikerült végigsímitanom a kandúr hátát, mert ottan tekergett a lábaim körül, amit még soha nem csinált, pedig máskor is adtam neki enni. Mondtam is a macsekomnak, hogy nem semmi, milyen izmos háta van. De azt is mondtam, hogy ne aggódjon, nem cserélem el. 🙂 Nem volt begyulladva egyáltalán. 🙂 A másiknak még csak a fülét érintettem meg. Huhú, azt a tekintetet. Szóval a lényeg, én egyáltalán nem szoktam mindenáron erőltetni az érintést. Ha jól meggondolom, én sem igazán kedvelem, ha egy idegen azonnal meg akar fogdosni. Kimondottan zavar, ha túl közel áll hozzám. Utálom, ha tapogat, még ha nem is úgy, akkor sem szeretem, nehéz szó nélkül elviselni. Ahogy a túlzottan mézesmázos modorú embereket sem. Nekem nincs olyan, elég rossz a természetem.
Ahogy elnézem, még meg van.
Ajánlom ezt a cikket az Uralkodónak.

TankAranka