Lovagrend

Day 523, 12:24 Published in Hungary Hungary by BB

Bejelentés

Magyarok!

Tegnap éjjel, hosszú tervezőmunka után, végre létrejött egy org. Hogy érthetővé váljon miért annyira érdekes ez, elmondom, hogy az org neve: Szent László Lovagrend.

A Szent László Lovagrend egy merőben új kezdeményezés. Ez nem egy újabb szabadcsapat, ez valami egészen más.

A lovagrend célja, hogy egy olyan pártoskodástól, politikai ambícióktól mentes közösség jöjjön létre, ami szervezett keretek között biztosít minden lehetőséget, amit ez a játék nyújthat. Közös harc, katonai fejlődés, mint a hadsereg vagy egy szabadcsapat kötelékében, cégek irányítása, publikáció, egyszóval minden.

A közösségünk célja, hogy amint lehetséges önellátóvá váljunk, ennek érdekében a jövőben cégeket fogunk alapítani, melyeket egy regionális központunk, vagyis rendházunk (org) fog irányítani. Ezek a cégek mind termékekkel, mind munkával fogják ellátni a rend tagjait. A lovagrend nevéből adódóan, harcosokat is tömörít, célunk, hogy egy ütőképes harci egységet hozzunk létre a jövőben.

A lovagrend arra törekszik, hogy minél több rendházat építsen ki szerte az e-világban. Elsősorban olyan helyeken, ahol magyar közösségek élnek, mivel a rend magyar alapítású és soraink közé elsősorban magyarokat várunk.

Természetesen ez még nem minden, további információkat közlünk majd cikkeinkben, melyek egyelőre ebben az újságban jelennek meg.

Ha meguntad a pártoskodást, a vég nélküli vitákat, ha harcolnál, ha csak két kattintós vagy, ha szeretnél egy lovagrend tagja lenni, Jelentkezz!

Kérdésekkel illetve jelentkezési szándékkal a chat lovagrend szobájában (www.mibbit.com/chat/ #lovagrend) tartózkodó rendtagokhoz lehet fordulni. Illetve PM-ben az alábbi helyeken:

BB
Lovagrend

A Szent László Lovagrend Nagytanácsa nevében íródott BB által, az Új Világ 523. napján