Levente mozgalom!(Kezdőknek!)
Majoros96
Kedves kezdő játékostársaink!
Pártunk a Nemzeti Front és századunk a Kuruc Sereg nevében a következő felhívással fordulunk felétek!
Vezetőségünk úgy határozott, hogy kiemelt figyelmet fordítunk a játékot most, vagy nemrég elkezdett társaink fejlődésére, ezért az utánpótlás nevelésére levente mozgalmat indítunk.
Amennyiben századosi, hadnagyi, vagy tiszthelyettesi rangban szolgálod a hazát, elfogadod a szervezetünk által képviselt nemzeti értékrendszert, és eleget teszel néhány további feltételnek, úgy lehetővé tesszük számodra, hogy a századunk keretében meghirdetett levente mozgalom soraiban erőnkhöz mérten, maximális tempóban fejlődhess.
Valljuk, hogy stabil alapok, a folyamatos utánpótlás és az értékek átadása nélkül egyik szervezet sem képes huzamosabb ideig fent maradni, erejét, befolyását növelni.
Ha tagjaink közé lépsz, akkor nemcsak személyes karaktered fejlődését segíted, hanem emellett intenzívebb játékélményt is kapsz: összeforrott bajtársi közösségünkben lehetőséget adunk Neked arra, hogy rövid időn belül felelős katonai beosztásban kipróbálhasd, milyen érzés társaidért dolgozva, őket irányítva harcolni a hazádért.
Ha a katonai élet helyett az újságírás jobban érdekel, akkor pártunk újságaiban kifejtheted elveidet, illetve segíthetsz minket a toborzásaink során.
Századunk cégeit irányítva tapasztalt gazdasági szakembereink mellett elsajátíthatod azokat a szakmai fogásokat, amelyek segítségével esetleg később önálló cégbirodalmat alapíthatsz!
Mindezen lehetőségek legfontosabb feltétele, hogy vállalni tudd, hogy századparancsnokunk irányítása alatt minden nap a megadott hadszinttéren harcolsz a hazánkért!
Tekintsd meg toborzó videónkat!
http://www.youtube.com/watch?v=bCBb4lAnIy0&feature=player_embedded
Amit kínálunk:
- katonai fejlődésetek felgyorsítása
- Hazafias közösség, remek hangulat.
- Nemzeti Front párttagság.
- Saját chatszoba a mibbiten : #Nemzeti_Front vagy #kuruc szobákban
Aki úgy érzi hogy tenni akar a hazájáért ,de több információra lenne szüksége az kérem jöjjön a
csevegőnkre (#Nemzeti_Front vagy #kuruc) és ott közöljük a részleteket. (Ha a cikk alá irtok az sem baj)
A toborzás addig tart, amíg kiválasztásra nem kerül 10 lelkes kezdő játékos.
Amennyiben ismerősi körötökben van olyan játékos, aki szerintetek megfelelne az általunk támasztott kritériumoknak, és tagja lenne közösségünknek, úgy kérünk, add tovább részére a fenti információkat!
Bajtársi tisztelettel:
Majoros96
A levente mozgalom leendő parancsnoka
Ui. Elkészült a levente mozgalom hivatalos csetszobája is : chat.mibbit.com/#levente
Comments
Helyes!
hajrá
Köszi! : D
Hajrá! \o/
1 dolgot azert javasolnek: amennyiben tenyleg fiatalokat toboroznatok, akkor keressetek meg oket szemelyesen, mert egy ilyen cikkel nem sokukat eritek el.
Az API-val eleg jol utana lehet jarni annak, hogy kik jonnek szamitasba, szpemmeljetek keresztbe a postaladajukat!
V+S
Hajrá fiatalok!
Sok sikert Majoros!
Szorítok a sikeretekért!
🙂
Prae
gyika: Köszi! 🙂 Rajta vagyunk.
Hajrá Majoros!
[removed]
valaki egy kommentet lvl 20 alatt?
az utolsó kezdő, akinek hangját hallottam, asszem pont te voltál, STimi...
Hajrá Majoros!
Lvl 20 alatt 😛😃