Levél Alaszkábúl Vacsárcsiba (2.)

Day 669, 07:17 • Published in Hungary Hungary • by gyika
Kedves edesapám, kedves edesanyám, Matilka, Kicsi Gyika!

Hallom, a zédes fijjam jól van, akkorákot szarik, mint egy rendes embör, súgy ordít, hogy a menyétek elfutnak a csürkepajta mellöl. Ajjó, hogy ilyen rendesen vonyít, majd ha haza esz a fene, elviszem hokimeccsre duda helyibe. Aztán Mogyinak es lett egy gyermeke, Márk, ejsze azt es meglehet nyivogtatni, sakkor mehetünk majdan ketten es a Steaua-Sportklubra.

(Márk)

No, nagy hírem van magiknak: a tennap hivataloson kineveztek tábori fotográfiusnak. Az úgy történt, hogy sorba állítanak, s megkérdezék, hogy ki ért a fotoaparáthoz. Kérdtük, ammi, s erre, hogy az egy fényelkapó gépezet, van egy bong rajta, aztot köll bizgenyálni. Mondom, Matilkán két gomb es van, méges tudom hogyan kő bánni vele, a fotoaparátval is ebódogulok. Bizonyisten, így történt.

(Első képem: A tábori pottyantós. Ejsze mégis eccerűbb Matilka gombjajit matatni. De mindenképpen élvezetesebb, az eccer szent.)

Sok mindent azétt nincs mit fotografálni, a magyar sereg nem tüsténkedik mostanság, ebbehelybe elmesélem, méttis.
Az úgy vót, hogy ketten Vadembervel elhatározánk, béállunk elitnek. Vademberről aztot kő tudni, hogy nem heába híjják így, s mondjuk nem Mutujkának. A zelitről meg aztot, hogy az egy ezred ehelyt a hadseregbe, de olyanok ezek a zelitek, mint a szeredai hokisok, a szájuk mint a csűrkapu, de azval annyi. De eztet mi akkó még nem ösmertük. No, émenénk, hogy ájjunk bé elitnek, erre aszongyák, nem lehet, túl gyengék vagyunk mi ahhoz. - Miféliii?!! - vonyított fel Vadember, s már tüstenkedett is megkujakolni az esszes nagypofájút, alig bírtuk levájni róluk, úgy felidegelt, még a fődön is dürüszkölte őköt. Másodnap es csak mondtunk neki, hogy elit, s már futhattunk es, met ződütt el a képe mérgibe. Szóval, ellett.
Osztán később vittem a zelites legéneknek csokoládét a reánimáléra, meg es köszönék, de kértek, ha még gyüvök, inkább szukkot hezzak, met aztot szipókával könnyebb fogyajsztani.

Még azonnap meglett a böjtje a dolognak, a marsallok esszedugták a fejiket, hogy mi legyen a penitenciánk. Elsőre aszonták, hogy immár két álló hónapig ketten fogjuk a hájszkik szarát esszeszedni. (Tudják edesapámék, a hájszki az olyan, mint a csobánkutya, csak a szeme se áll jól, nem a johokat kergesse, hanem a szánkót hújza, s nem ugat, de vonyít eszeveszetten). Én szóttam, sakkor ki fog tábori fotografálni. Ére esment esszedugták a fejiket, mórgolódtak, aztán Rhual ödasirütt hezzánk saszonta, ha megígérjük, hogy nem báncsuk többet a fijjait, akkó megússzuk egy nap áresztvel. Hát így lett, megígértük.
A zelitnek viszont elkélne egy kis segítség, úgy hírlik felvételt hírdettek. Én mán nem megyek, az eccer fiksz.

(Hájszki. Montam, a szeme se áll jól.)

Tudják, ilyetén, hogy nem sokat kő a falat somni, vót üdőm mívelődni. Hallgajsa édesapám, mit okosodék: Alaszka nem es kanadai vót, mielőtt magyar lett vóna, hanem ámerikai. A zistennek sem értem ezt a csudát. Ecceris, ez olyan, mintha Csíkország nem a rományoké lenne, hanem a magyaroké, de úgy hogy Erdélyország viszont csak maradna ahogy van, s Pestre menet kétszer kéne mutatni a pasaportot.
Osztán meg, ha Alaszkába nem kanadaiak vannak, akkor mit keresett itt ez a fejérnép a minap a szomszédba, kanadai ászlóba őtözködve?

(Matilka ne nezz, nem én csináltam a képet!)
Ejsze csak gyüttment lehetett, met az itteni kisajszonok inkább Matilkához hasonlatosok, nem ilyen pipaszár deszkák, hogy bökje ki a bordája a bőrit. Szegén, bettos nemigen futta neki jó kis szalonnára veresshagymával.

No, búcsúzkodok, menyek butonálni, meglátogat valami nagy generális, saztot kő fényképezni. Isten tarccsa meg magikat jó egésségben. A pityókára lessenek rea, ejsze lassan ki kéne kapni a fődből. Én ugyan nem leszek, de Lajost kérjék föl, ő megüli a pityókavettetőt.

Fijjuk, Gyika.

(Hadi Propg. & Cenz. Csop.: továbbításra alkalmas, strat. inf. nem észlelhető, további megfigyelés: SUB javallott)