Kongresszusi jelöltjeink- Kampec

Day 460, 04:44 Published in Hungary Hungary by szolidaritas alapitvany

Lassan 4 hónapja, hogy beregisztráltam a játékba. Teljesen tudatlanul,
meghívó nélkül érkeztem. Pécsi régióba születtem meg
lokálpatriótizmusomnál fogva, de hamarosan román kézre került a
terület, annak ellenére, hogy lelkesen vettem részt a harcban magam
is, kis sebzésekkel hozzájárulva a fal növeléséhez. Ekkor szembesültem
először azzal, hogy kezdőként mennyire tehetetlen az ember még
harcászatilag, valamint azzal, hogy a román hadsereg mennyivel
erősebb, mint a mienk. Több ismerősömet is beszerveztem a játékba,
együtt fedeztük fel a lehetőségeket és éltük át ezt a harcot. Mivel
nem kívántunk román területen élni, azonnal elköltöztünk, egyenesen
külföldre, eleinte különösebb cél nélkül, csak azt néztük hol fizetik
a legtöbbet és hol lehet ezen a pénzen a legtöbb mindent vásárolni.

Később nálam ez átalakult, elhatároztam, hogy én harcos akarok lenni
ezért a harcokat kezdtem el üldözni. A keresetem erre költöttem el a
játék elejétől fogva utolsó fillérig, de mivelez nem volt valami sok,
még a pénzpiacon is elkezdtem megtanulni, hogy kiegészítsem vele
jövedelmem, ami ebből származott bevételem szintén fegyverre, utazásra
költöttem. Időközben gyűltek a goldok is (mivel az egyéb módon
szerzett 5 goldokhoz nem nyúltam). Hosszas gondolkodás után
alapítottam meg első cégem, Ausztráliában egy másik magyar vállalkozó
sugallatára, akivel üzleti kapcsolatot alakítottunk ki (Baradlay
Holding). Az ausztrál cég sajnos nem bizonyult olyan jó befektetésnek,
mint gondoltuk, bár a konkurencia nem volt erős, de az ország
gazdasága finoman szólva sem volt ideális a nyereséges
cégüzemeltetéshez. Mindenesetre nagyon jó tanulási lehetőséget
biztosított, hogy cégekkel kapcsolatban is képben legyek. Eközben
kezdtem el feljárni chatre is és fokozatosan ismerkedtem meg az
országot irányító emberekkel, olvastam értekezéseiket, megfigyeltem
országgyűlés működését (avagy NEM működését).

Egyre több kapcsolatra és ismerősre tettem szert, megalapítottam újabb
cégem Kriszke-vel együtt aki új vállalkozótársam lett (azóta már több
céget irányítunk és folyamatosan keressük az újabb befektetési
lehetőségeket is). Résztvevője lettem a mentor programnak is.
Ezidőtájt érdeklődött nálam először Weisz Manfréd Huba, hogy lennék-e
hadügyminiszter jelölt a következő választásnál, pártjuk színében
indulva. Visszautasítottam a felkérést, mivel a közben beindult Elit
hadtest tagjaként szerettem volna még katonai pályámat egyengetni és
nem is éreztem úgy, hogy készen állnék ilyen feladatra. Azóta ez
megváltozott, ráadásul közbe úgy alakult, hogy egy itt és most helyzet
kínálkozott. Megtiszteltetésként ért, hogy az aktuális kormány tagjai
rám gondoltak, hogy átvegyem a feladatot Sanya18-tól, aki külső
körülmények miatt nem tudja tovább vállalni a hadügyminiszteri
posztot.

A hadsereg működésének feljavításával kapcsolatban több tervvel és
ötlettel is rendelkezem, mivel már a felkérés előtt gondolkodtam sokat
a magyar haderővel kapcsolatban. Feltett szándékom, hogy a frissen
érkezettek közül minél hamarabb kinevelésre kerüljön egy ütőképes
hadtest, ehhez szeretnék minél ideálisabb körülményeket teremteni
számukra. Részletesebben a hadüggyel kapcsolatos elképzeléseimről
külön cikkben olvashattok majd, illetve remélhetőleg megvalósulva
tapasztalhatjátok meg rögtön.