Join the new world

Hiaba, no, ellustul az emberfia.
Mindennap dolgozni, harcolni, gyujtogetni....az ilyesmiben el lehet am konnyen kenyelmesedni, aztan elmaradnak a fontos dolgok.

Mert ugye hogy telik az ember napja? Reggel folkel, de nem am a nappal, mint telen, hanem jo keson, mint az urak, ugy kilenc fele. Aztan kiballag, ellatja a sok-sok tehenet, lapatol egy kis saletromot, sut egy kis hamuba sult pogacsat, neha paprika, szalonna is kerul melle, aztan irany a csatater, persze kisse faradtan. Ott elkalimpal kicsit, bever egy-ket orrot, borotval egyet-kettot, vagy epp legazol azokkal a lanctalpas traktorfelekkel nehany okvetetlenkedot, aztan pihen egyet a nagy faradtsagra. Aztan delben, delutan, este - kinek hogy hozza kedve - megy meg egy-ket kort a csatateren, aztan mint egy pesti halmozottan hatranyos helyzetu, osszeszed egy raketavetore valo ocskavasat, meg kikotor a szemetbol valami csokimaradekot - doboz nelkul - es kesz is a nap.

Csak az ad valtozatossagot, amikor az ember folpakolja a csokit, raketakat, es csinal valami igazan nagy ramazurit egy-egy csataban.
Regen az ilyesmihez valami csendes csatat kerestek, ahol csak maroknyian utottek egymast, igazabol csak egyszeru kocsmai bicskazasok voltak. Nem is igen foglalkoztam ilyesmivel.

De most valtozott a helyzet. Mar nem egy hose van a csatanak, hanem kulon kituntetes van a gyerekeknek, kamaszoknak, felnotteknek, de meg a sok szemetrevalo matuzsalemnek is, akik nem kepesek tisztesseggel nyugdijba menni, inkabb itt rontjak a levegot.
No, minap beballagtam a hivatalba, es kiderult, hamarosan en is ilyen matuzsalem leszek.

Nohiszen, itt a vilagvege... Merthogy aki egesz eleteben szteroidokon - ugye, milyen szavakat tudok? - elt, az lett olyan nyugdijas, hogy ha megsuhintja az etelhordojat vagy a jarokeretet, ugy szakitja at annak a bohom tanknak a panceljat, mintha legalabbis kinaban raktak volna ossze. Egy tisztesseges szilvale melletti baratsagos pofozkodasra sem lehet veluk kiallni, mert regesz deak legyen a talpan, aki megmondja a csontszilankokbol, mifele joszag maradvanyai epultek be a sontes hatso falaba.

Szo mi szo, ha nyugdijas leszek, engem aztan nem tuntetnek ki tobbet. Igy aztan fogtam magam, es mig meg nem kapom a hivatal pecsetjet arrol, hogy tul sokat eltem mar, gyorsan osszekaptam magam, kerestem valami szakadt zaszlot, es kivonultam a csatainkba, hogy tegyek valamit, amire folfigyelnek.

Nem am valami idegen csataba, ahova senki sem jar, dehogy. Mentem szepen abba, amit a parancsnokur kijelolt.
De hogyan is figyelnek fel az emberre? Mert manapsag mar van, aki ket raketat tomkod a csobe egyszerre, hogy nagyobbat szoljon, de muvelt ember tudja, hogy az ilyesmi csak azokon a huncutkodos nepnevelo filmeken okoz am oromot, es ottsem tul meggyozot. A kazal oldalaban mas a helyzet, egy cso, egy raketa, aztan lesz ott orom meg kacagas.

Meg hat olyan is van, aki valami veszett nagy raketakat lodoz, hogy arrol a nuklearisos bombarol ne is beszeljek, amit olyan anyagbol csinalnak, hogy menten masik anyag lesz belole, amitol a kornyezo vilag tisztesseges anyagai ugy elcsodalkoznak, hogy azon nyomban elparolognak, vagy porra zuzodnak. Aztan az ember evekig csak gumikopenyben maszkalhat arrafele, annyira, hogy meg zuhanyozni is abban kell eloszor.

Szoval latszik, a figyelmet nehez felkelteni. De van, hogy kisebb a buli, es egy kis tuzijatek egyszeru raketakkal is megteszi, ha eleg sokat lodozunk eleg rovid ido alatt.
Hat, mit mondjak, csodaszep latvany volt, akarki csinalta. Meg is kaptam erte a plecsnit. Igy aztan masodszorra mast kellett kitalalnom. Fogtam egy rakas nemkinai tankot (made by LL felirattal), es csinaltam olyan felvonulast, hogy barmelyik nepi diktator megnyalta volna tole a tankja csovit, ha o ilyet tudott volna csinalni. Konfettinek szortam a csokipapirt. Ha eljenzes nem is volt, plecsni azert jott, sot, azt is menten kijelentettek, hogy en aztan igazi fia vagyok ennek a hazanak.
Sot, en lettem a Nemzet Ereje, ezt meg irasba is adtak.

Ugyhogy most varom a nyugdijas eveket, a bekes semmittevest; tehenek, saletrom, kenyer, harc.
Az idot meg kartyajatekkal utjuk el. Hogy ez hogy mukodik? Minden honap otodiken az egesz orszag, huszonotodiken meg csak egy-egy megye - akarom mondani, regijo - osszeul, es osztanak ot lapot. Huszonotodiken otszor nehanyat.

Ezek a lapok tobbnyre figuras lapok, van rajtuk dama, lovag, de sokszor csak egy-egy bohoc. Meg idonkent szamok, hogy ki mekkorat igert. De olyasmit, amit sokszor senki nem ert. Igerik peldaul, hogy tobben leszunk sokszazzal. Egy honap alatt. Persze, mint a nyulak...

No, a jatek meg ugy megy, hogy kivalasztanak egy lapot az emberek. Az unatkozoak meg a magukat viccesnek gondoloak tobbnyire egy bohocot, masok meg izles szerint. Neha csak bohoc van.
Aztan amit sokan valasztottak, az a nyero. Egy darabig. Aztan a kovetkezo.

A legjobb az egeszben, hogy teljesen mindegy, az a figura mire jo, letezik-e egyaltalan, es mi lesz, ha nyert. Ez a jatekban semmit sem szamit. A jatek nem errol szol, csak a lapok tologatasarol. Ez olyan okos jatek, ugye? Unalomuzo?

De hogy masrol is szot ejtsek, par hete kezembe akadt egy ujsag. Nem am valaki firkasz irta, hanem egy olyan katona - mit katona, olyan fogeneralis, akinek a cimet a magamfajta meg vegiggondolni sem tudja telefonos segitseg, vagy gyumolcsparlat nelkul - aki meg tudja, mi az, embernek lenni. Es azt parancsolta, hogy irjak cikket, ne csak a csatateren logjak. Hat, nagy szegyen, ha lustalkodason kapjak az embert. De kerdem en, hogyan irjak manapsag cikket, amikor az ujsagos ugy eldugja az aznapi ujsagot, hogy csak akkor kerul elo, ha az emberek mar reg rongyosra olvastak?

Szoval cikket kene irnom. Csak tudnam, mirol...

Harcinyul.