Join the new world

Az alábbi kis történet az én szemszögömből meséli el a Rodric bajtársam által elmesélt történetet. Előbb mindenképpen azt olvassátok el!! 🙂

Rodric: Karácsony a fronton


Hó. Mindenütt csak hó. Az embert teljesen elvakítja a fehérség. Itt dekkoltunk a századommal a Máramarosi hegyeknél. Még újonc voltam, csak néhány napja kerültem be a bandába, de már az első napon összeakaszkodtam egy Rodric nevezetű katonával. Azt hitte, hogy csak mert friss hús vagyok packázhat velem, de rossz lóra tett. Bár a rangom alacsonyabb az övénél, de az előző századomnál a Csontbrigádnál ilyen Coloneleket ettünk reggelire. Utána persze megbeszéltük a dolgokat, és úgy néz ki jól kijövünk majd egymással. Szóval a bemutatkozásom viharosra sikeredett az új helyemen.

Ahogy ültem a táborban, és lassan majszoltam az aznapi ellátmányomat visszagondoltam a jó melegben zajló NoB csatára, vagy a Rhone Alps-nál történt kemény ütközetekre. De jó is volt akkor. Gondolatban visszasírtam mikor térdig gázoltunk a susnyásban, meg a mocsárban. Most meg itt fagyoskodhatunk a hegyekben, és úgy néz ki még sokáig itt leszünk.
A merengésemet a századparancsnok hangja szakította félbe.
- Kérek két önkéntest felderítésre!
Rodric felált éppen, nehogy bekerüljön a szórásba, pechjére Levi_Kay odanézett éppen.
- Rodric! Te leszel az egyik. Remek, hogy önként vállalod!
Erre hangosan felvihogtam:
- MUHAHAHA – Vesztemre.
- Smach, te leszel a másik! Ellátmány megvan, indulás futólépésben!
No ezt megszívtam. Tudtam, hogy én leszek az aki majd elől fog utat taposni, de le kellett nyelnem a békát.

Ha már felderítettünk, megpróbáltuk összevegyíteni a kellemetlent a hasznossal, és állítottunk néhány csapdát. A többiek a táborban ínycsiklandó szarvashúsról álmodoztak, amit magamban csak megmosolyogtam. Na nem mintha én nem szeretném a vadhúst, de ezen a vidéken emberemlékezet óta nem láttak szarvast. Medvéből annál többet viszont. Ami viszont köztudott, hogy nem játék. Szóval lepakoltunk néhány csapdát. (Az egyikbe Rodric úgy belegabalyodott, hogy nekem kellett kiszedni belőle).

A felderítés során alig beszélgettünk. Én el voltam foglalva az előrehaladásunkkal, míg Rodric úgy tett mintha az ellenséges nyomokat figyelné, ami hasznos is lett volna, ha nem szakad úgy a hó. Ebben az átok időjárásban, ha 20 méterre előttünk kolbászolt volna egy Jeti, annak is eltemetné pillanatok alatt a nyomait a hó. Nem szóltam neki, hiszen egyszer van Karácsony egy évben.
Párszor azért megszívattam, amikor elfelejtettem említést tenni egy-egy kiálló faágról. Ilyenkor arra gondoltam, ha már én szopok, neked se legyen jó 🙂

Ezen a vidéken úgy éreztük, hogy szinte rohan az idő. Villámgyorsan sötétedett.
Már alig vártam, hogy levehessem a bakancsomat, és megmelengessem a lábaimat a tábortűznél, amikor kiáltást hallottunk nem messze előttünk. Na ekkora barom, gondoltam magamban. Ha így ordibál valaki, az előbb-utóbb belenéz egy q5-ös csövébe.
Ahogy kiléptünk a tisztásra, ahol a csapdákat hagytuk, megláttuk a kétségbeesett alakot beleakadva az egyik drótba.
Elégedetlenül felhorkantottam:
- Egy prémenjárót fogtunk baszki. – Ezt mondtam, bár magamban azt gondoltam, hogy nem hiszem el, hogy ember belesétálhat abba a csapdába, amit Rodric állított fel. Még az állatok is messze elkerülték a helyet, nemhogy valaki csak úgy belemenjen. De mégis így történt. Aztán ahogy közelebb értünk láttam ám, hogy ez nem is román ellenség, hanem Levi_Kay az románnak álcázva. Előbb akart húshoz jutni gondoltam, és szépen belesétált a csapdába, amitől úgy pofára esett, hogy az állkapcsa is eltörött. Ettől meg a beszéde olyan érthetetlen motyogássá vált, amit Rodric román karattyolásnak értett. A szürkületben nem vette észre, hogy a századparancsnok vergődik ott.
-…. Akkor vágd el a torkát, aztán menjünk – mondta Rodric. Huh azt hiszem meg kéne nézetnie a szemét a felcserrel. Először azt hittem viccel, aztán láttam az arcán, hogy komolyan mondja.
- Mi? Én? – Kérdeztem, aztán elgondolkodtam. Nem is rossz ötlet végső soron. Ha elpateroljuk az szpk-t, több jut nekünk. Meg amúgy is, ha szarul sül el a dolog, majd Rodric-ra fogok mindent, hiszen ő a rangidős kettőnk közül.
Egyszer csak egy légvédelmi lövedék süvített el az égen. Rodric olyan áhitattal bámulta, mitha hullócsillagot látott volna. Még jó, hogy nem nézett Levi_Kay felé a fényvillanáskor, mert a végén még felismeri, és akkor fuccs a tervemnek.
Egyszer csak odafordult Rodric és így szólt:
- Tudod mit? Engedd el!
- He? – lepődtem meg hirtelen. Erre elkezdett hadoválni valamit a Karácsonyról és a szent estéről. Én persze megpróbáltam négyszemközt meggyőzni, hogy ez hülyeség és végezzünk a romulánnal, de nem hallgatott rám.
Végül odafordultam a „fogoly” felé és ezt mondtam:
- Igazad van. Ő is csak egy ember. Nézd, még könnyezni is tud. Ő is csak a hazájáért küzd, és talán ő is szívesebben ülne otthon a családjával a karácsonyfa előtt. – a szemem sarkából egy könnycsepp gördült le, mert alig bírtam tartani a röhögésemet. Levi_Kay erre elájult. Jól betakargattuk, aztán otthagytuk, majd a következő őrjárat felveszi, ha nem nézik romulánnak ismét… 🙂

Vége.

Én ezzel a kis poénos történettel kívánok Kellemes Karácsonyi Ünnepeket Mindenkinek!
Elnézést kérek a történetben szereplő Levi_Kay szpk-tól és Rodric-tól is. Természetesen nem állt szándékomban megsérteni őket. A jellemábrázolás csak a képzeletem szüleménye.

Smach.