53
Közösségi Élet Pártjának születése, alapelvek felvezetése
Örömmel jelenthetem be, hogy a Közösségi Élet Pártja újult lendülettel folytatja azt, amit a 481-es mozgalom megkezdett, a LUFI pedig továbbvitt.
SzeretnĂ©m bemutatni, a párt ideolĂłgiáját, alapelveit, amiket követni fog, s amikĂ©rt harcolni fog. KissĂ© hosszĂşra sikerĂĽlt talán, az olvasni kevĂ©sbĂ© szeretĹ‘knek ajánlom csak a vastagĂtott rĂ©szt.
Ideológiánk:
A liberalizmus, más néven szabadelvűség, gondolatok széles spektrumán alapuló eszmerendszer, amelyek közös vonása, hogy az egyén szabadságát jelölik meg mint legfontosabb politikai célt.
A fent emlĂtett eszme legfontosabb tulajdonsága az egyĂ©n központĂşság, az egyĂ©n Ă©rdekeinek maximális figyelembe vĂ©tele. Pártunk ezt hivatott átvezetni, s közvetĂteni az erepublik világába. Az aktuális helyzetben, mikor egyre többen hagyják itt a játĂ©kot, akár rĂ©giek közĂĽl, akár Ăşj, pár hetes regisztrálok közĂĽl, mikor alig regisztrál Ăşj játĂ©kos eMagyarország földjĂ©re, kiĂ©lezetten fontossá vált, hogy az egyĂ©n nagyobb szerepet kapjon ebben a játĂ©kban, nagyobb belelátása legyen a körĂĽlötte zajlĂł esemĂ©nyekbe. Ez az egyetlen mĂłdja, hogy kiöljĂĽk a játĂ©kosbĂłl az unalom, Ă©s közöny faktort mikor fellĂ©p a játĂ©kba.
Jelenleg két problematikát látunk eMagyarországon ami határt szabhat az egyén kiteljesedésének.
Az elsĹ‘, az országban kialakult “elit” rĂ©teg, amely hol ilyen hol olyan eredmĂ©nnyel irányĂtja országunkat. De ez eredmĂ©nytĹ‘l fĂĽggetlenĂĽl a következĹ‘ elnöki ciklus alatt ugyanazok az emberek fogják irányĂtani országunkat. Mondhatják sokan, hogy ez azĂ©rt van mert Ĺ‘k Ă©rtenek ehhez, vagyis jobb ha rájuk bĂzzuk a kormány pozĂciĂłk elfoglalását, a döntĂ©sek hozatalát. NyilvánvalĂłan ez az országra is rossz hatással lehet, hiszen elnyomja az elitista rendszer, a társadalom kevĂ©sbĂ© ismert, ám de lehet jobb gondolatokkal, elkĂ©pzelĂ©sekkel, tenni akarással telt embereket, akik valamilyen tĂ©ren elĹ‘rĂ©bb mozdĂthatnák országunkat. Pártunk cĂ©lja, hogy a kevĂ©sbĂ© ismert egyĂ©nek lehetĹ‘sĂ©ghez jussanak, s kiprĂłbálhassák magukat a miniszteri feladatokban. A tĂ©ma kapcsán elkĂ©pzelĂ©sĂĽnket a kĂ©sĹ‘bbiekben ismertetjĂĽk.
A problĂ©ma másik forrása a gyenge kommunikáciĂł a lakosság felĂ©. Ha az egyĂ©n nem jut informáciĂłhoz csupán annyihoz, hogy ĂĽss ide vagy ide, egy idĹ‘ után Ă©rthetĹ‘ okokbĂłl elmegy a kedve a játĂ©ktĂłl, s abbahagyja. HisszĂĽk, hogy a folyamatos kommunikáciĂł a kormány rĂ©szĂ©rĹ‘l minden esetben morál, s játĂ©kĂ©lmĂ©ny javĂtĂł hatással lehet, ami az ország ĂĽtĂ©s potenciáljának is jĂłt tesz, hiszen nyilván többször fellĂ©p a játĂ©kos, sűrűbben ha jobban kĂ©pben van a törtĂ©ntekrĹ‘l. Fontosnak tartjuk továbbá, hogy a minisztĂ©riumok is hallassák hangukat, pĂ©ldául kĂĽlĂĽgyi hĂrekrĹ‘l, szövetsĂ©gen belĂĽli elhelyezkedĂ©sĂĽnkrĹ‘l állandĂł tájĂ©koztatás legyen.
Az egyĂ©n szabadsága mindaddig nem korlátozhatĂł, amĂg az mások hasonlĂł szabadságát nem veszĂ©lyezteti.
Bár a játĂ©kban a kĂĽlönbözĹ‘ cselekvĂ©sek, viselkedĂ©si formák nem bĂĽntethetĹ‘ek, de ettĹ‘l fĂĽggetlenĂĽl minden cselekedetĂĽnk, mely hatással van másokra, morális tartalommal rendelkezik. Pártunk elĂtĂ©li azokat az egyĂ©ni viselkedĂ©s formákat amelyek során kárt okoz valamilyen formában más játĂ©kosokban, csoportokban, tehát morálisan negatĂv cselekedet követ el. Egy mĂşltbĂłl vett pĂ©ldán ezt remekĂĽl lehet illusztrálni. Az eKP párt, egy közössĂ©get jelentett sok ember számára, nem ártottak senkinek, senki szabadságát nem korlátozták, ám egyes emberek mĂ©gis Ăşgy Ă©reztĂ©k, hogy IRL alapokra helyezve a dolgot bosszĂşt állnak a párton, s kicsinyes mĂłdon elvettĂ©k azt a kis közössĂ©gtĹ‘l, attĂłl a közössĂ©gtĹ‘l amelyet ez a párt szorosabban kötötte Ĺ‘ket a játĂ©khoz. A foglalĂł emberek cselekedete egyĂ©rtelműen morálisan negatĂvnak tekinthetĹ‘, a közössĂ©g szimbĂłlumát elvettĂ©k egy csoporttĂłl Ăgy okozva nekik kárt. Egy másik pár napos esemĂ©ny szintĂ©n Ă©rdekes. A Nemzeti Front katonái elkezdtek támogatni egy felkelĂ©st a szövetsĂ©ges Szlovákiában. Ez a viselkedĂ©s forma morálisan negatĂvnak tekinthetĹ‘, hiszen kárt tettek ezzel országunkban, annak megĂtĂ©lĂ©sĂ©ben, diplomáciai kapcsolataiban. Pártunk az ilyen Ă©s ezekhez hasonlĂł cselekedetek, viselkedĂ©s formák ellen kĂĽzd, hisszĂĽk, hogy játĂ©kos társainkat ilyen formában nem lehet megfosztani a játĂ©k Ă©s közössĂ©g Ă©lmĂ©nyĂ©tĹ‘l, illetve nem elfogadhatĂł az önmegvalĂłsĂtás országunk vagy társaink rovására. Ezzel szemben, hogy megint egy aktuális kĂ©rdĂ©st vessek fel, ha egy magyar játĂ©kos lengyel állampolgárságot vesz fel, hogy ezzel gazdasági helyzetĂ©t erĹ‘sĂtse, az egyĂ©n nem korlátozza ezzel mások szabadságát, morálisan semlegesnek tekinthetĹ‘ a viselkedĂ©se.
Pártunk további álláspontjai:
-Egyén morálját, játékélményét növelő lépés előrébb való, bármilyen technikai jellegű, gazdaságosabb, reálisabb elgondolásnál
-Társadalom az egyénre épül, fontos az egyén minél előbbi integrálása katonai politikai életbe
-Pártok együttmüködése adott esetben az ország érdekében
-Népszavazások: A népszavazások további eszköz arra, hogy a játékosokat ösztönözzük a játékra, élményt adjunk nekik
-Folyamatos kommunikáció fontossága
-Új játékosok bevezetése a politikai életbe
Ennyi lenne röviden az elképzelésünk, remélem sokan vannak akik hasonlóképpen gondolkoznak, és remélem közülük is sokan gondolják úgy, hogy megéri ezekért a dolgokért harcolni. Ha szimpatikusak elképzeléseink csatlakozz hozzánk, a Közösségi Élet Pártjához: http://www.erepublik.com/en/party/kozossegi-elet-partja-3415/1.
Változtassunk együtt, a közösségünk érdekében!
Üdvözlettel,
KÉP csapata

o7
erről beszélt mobra, hogy történik valami? mert ebből inkább nem kérnénk ha lehet : )
nem kötelező
Maki nem Ă©rtem teljesen, hogy most mit szeretnĂ©l, de gyanĂtom el se olvastad...jĂł, mentsĂ©gedre szĂłljon, hogy hosszĂş
Közösségi Élet Pártja
"az egyĂ©n központĂşság, az egyĂ©n Ă©rdekeinek maximális figyelembe vĂ©tele. Pártunk ezt hivatott átvezetni, s közvetĂteni az erepublik világába."
Hát ez elég viccesre sikeredett.
Erre Ă©n most nem is tudom mit Ărjak komolyan.
Nagyon jót röhögtem rajta. : D
Ha arra gondolsz Tankred, hogy hogyan egyeztethető össze a közösségi élet és az egyén központúság, akkor a válaszom, hogy ez nem mint a társadalommal szemben álló egyénnek a központúsága, hanem a társdalomba integrálódott egyén központósága az állam érdekekhez képest.
Hail IRAN
HAIL ONE
v
Aki az államban az egyén központúságát hirdeti, azt ki kéne rakni a Szerengetire egy hétre, hogy meg nézze mit csinál az oroszlánok ellene egyénként.
Ezen a heten tanultatok allampolgari ismeretekbol a tarsadalamom es az egyen szerepet meg integracio szot?Ez a cikk gaz.Nem csak azert mert felet sem erted amit leirtal, hanem mert meghazudtolja magat.
A KP kozossege nyugodtan csinalhat amit akar mert nekik az jelenti a jatekbeli elmenyt, harcolhatnak az rwkben rossz oldalon, harcolhatnak eden oldalon nem szabad bantani oket.Ha az NF kozossege tesz olyat ami az o kozosseguknek elmeny az viszont nem jo?
Aki egy az RL emberek milliárdjainak Ă©letĂ©t megkeserĂtĹ‘ Ă©s százmilliĂłkat legyilkolĂł terrort idĂ©zĹ‘ pártot Ă©s tömeggyilkos cĂ©gĂ©res gazemberek neveit viselĹ‘ karaktereket vĂ©d, annak semmi köze nincs semmifĂ©le szabadsághoz Ă©s semmifĂ©le morálhoz, legyen az jetibĂ©ren tobzĂłdĂł cenzor, vagy magát liberálisnak hazudĂł elmegyenge, aki nem tanult a törtĂ©nelembĹ‘l semmit sem.
Elbuktatok, mielőtt elindultatok.
Javasolom a náci Ă©s fasiszta jelkĂ©pekkel vicceskedĹ‘k iránti hasonlĂłan mĂ©ly megĂ©rtĂ©s kinyilvánĂtását is, akkor vĂ©gleg a helyetekre kerĂĽltök minden oldalrĂłl.
Ja bocsi.
Ilyenek nincsenek.
Éljen és virágozzék a liberális kettős mérce az jetibérenc cenzorok aranyat érő támogatásával!
Igazából 2 dologgal van problémám.
1.
Ennek a játĂ©knak az ereje a közössĂ©gben volt rĂ©gen Ă©s most kerĂĽltek elĹ‘ az Ăşj változtatással egyre jobban az egyĂ©ni Ă©rdekek. A játĂ©kot pont azĂ©rt hagyták ott az emberek mert mindent leegyszerűsĂtettek. Elsorvasztották az ĂşjságĂrĂłi modult Ă©s a gazdasági modult is. A harci modulban meg Ă©vek mĂşlva sem juthatnak fiataljaink a csĂşcsra, mivel nincs erĹ‘limit. Tehát nem az egyĂ©nben ,hanem a közössĂ©gben hiszek Ă©s a közössĂ©g tudja kinevelni azokat az egyĂ©nisĂ©geket akik több idĹ‘t Ă©s energiát fognak áldozni a játĂ©kra Ă©s a vezetĹ‘inkkĂ© válnak.
2. A hatalmi elit rĂ©gen nem olyan bebetonozott mint annak idejĂ©n volt. SzomorĂş hogy egyik párt sem tudja kinevelni azokat az embereket akik átvehetnĂ©k a kormányzati pozĂciĂłkat. Akik meg megprĂłbálnak tenni az országĂ©rt csak folyamatos trollkodást Ă©s fikázást kapnak csak bárki is legyen a miniszter vagy az elnök. És az magyar mentalitás hogy soha nem fogjuk elfogadni egymás nĂ©zeteit. Mindenki más családi gyökerekkel Ă©s anyagiakkal rendelkezik RL is Ăgy soha nem lehet egysĂ©ges nemzetet lĂ©trehozni e-magyar honban.
AT az egyĂ©n központĂşság nem Ăşgy Ă©rtelmezendĹ‘ itt, mint ahogy te azt leĂrod. A lĂ©nyege, az egyĂ©nek által lĂ©trejövĹ‘ közössĂ©g, amiben az egyĂ©n Ă©s ezáltal a közössĂ©g Ă©rdeke fontosabb az állam bármely akaratánál, cĂ©ljánál.
Ernst fejtsd ki, miben látsz önhazudtolást, ne csak a levegőbe vagdalkozz. És olvasd újra a cikket mert nem értetted meg hogy az amit az nf csinált, káros volt másokra nézve. A KP-t az adott szituációban védtem, nem általánosan, ne forgasd ki a szavam.
HuhĂş..
ErrĹ‘l Ărni fogok egy szövegelemzĂ©st.
Az állam egy közösség, azoké akik nem akartak kint megfagyni a barlang előtt. Éppen amiatt alakult ki, mert az egyének alárendelték az érdekeiket a közösségének, hogy együtt nagyobb sikereket érjenek el, és mert különben egyáltalán nem értek volna el.
Az állam amiről te beszélsz meg az elvont állam fogalom, ami eRepen nem igazán értelmezhető.
Ami ebben a cikkben le van Ărva az az EgyĂ©ni Élet Pártja, Ă©s ahhoz eleget ad a játĂ©k maga.
Cimbalar:
1. A közössĂ©g megszervezĂ©sĂ©hez, az egyĂ©n megfogása szĂĽksĂ©ges, a miután a közössĂ©g tagjává válik, Ă©s innen már az egyĂ©nt, mint a közössĂ©get kell Ă©rtelmezni, ugyanarrĂłl beszĂ©lĂĽnk, de mivel nem te vagy az elsĹ‘ aki ezt felvezeti, lehet fĂ©lreĂ©rthetĹ‘en Ărtam le.
2. Épp ez lenne a cél, hogy ne azt nézzük, hogy a másik közösség miylen ideológiát képvisel, mit tart előbbre valónak, hanem azt nézzük, hogy mit tud hozzáadni a közösség jobbulásához, kormányzás szintjén is, és próbáljuk megtalálni azokat az embereket akik kellően ellátják a feladatot, és előre viszik az országot, attól függetlenül, hogy milyen közösségből érkezett az illető.
MMateo olvasd el megint a kommentet leirtam hogy ugyanazert a tettert az egyik partot veded a masikat pedig eliteled
Te kifejetem bovebben.
Walla Walla EDEN oldalon utott, lattam horvat oldalon WTD csataban.
Gregus TERRA katona folyamatosan Magyarorszag es a magyar kozosseg ellen harcol.
Alexa akinek te adtal APt itthon ki is adott egy antiMagyarorszag propagandat valamint tobb alkalommal rossz szinben tuntette fel az orszagot es lakoit.
Soma che david eszak koreai katonakent tobbszor utott ellenunk.
Szoval ez mind olyan cselekedet amivel artottak az orszagnak.
AZ NF szlovak szovetseges ellen utott ok is artottak szoval ahelyett hogy a KPt veded oket meg szidod mindkettot el kellene itelned, de mivel a KPs csavok haverok ezert veluk kivetelezel innentol kezdve minden megnyilvalusod oszintetlen.
AT mĂ©g mindig nem Ăşgy Ă©rtelmezed a leĂrtakat ahogy Ă©n gondolom, lehet a hiba abban van, hogy nem egyĂ©rtelműen Ărtam le, de ha megnĂ©zed az utána jövĹ‘ rĂ©szeket akkor abbĂłl egyĂ©rtelműen látszik, hogy az egyĂ©nt nem mint, magába burkolĂłzott, vmik kĂ©pzeljĂĽk el, aki single mode-ba tolja a gamet., hanem pont, mint valakit, aki a közössĂ©g Ă©pĂtĹ‘ köve, Ă©s ezáltal az országĂ©.
Nem Ernst, félreérted vagyis direkt félreértelmezed, én nem közösségeket védtem illetve szóltam le a cikkben, hanem a közösség egy adott szituációban mutatott viselkedését, azért kicsit más a kettő. A kp-sok nyilván szimpatikusabbak nekem, mint az nf, de ettől függetlenül nem magát a két közösséget értékeltem.
Na akkor elmondom én is lehet röhögni, csodálkozni, elemezni és félni is, nagy pártok vége, lehet helyért könyörögni a KÉP-nél a konga választásokon :]
Kipukkadt a lufi. hehe
megdöbbent hogy van, aki elolvasta
libsi fertő
a valĂłs társadalom már nullára Ărta ezt a mocskot
itt miért kisértitek a múltat?
A cikk KÉPet ad az emagyar politikának nevezett szemĂ©lyeskedĹ‘ sárdobálás mintapĂ©ldányairĂłl, akiknek tevĂ©kenysĂ©ge olyanná tette az emagyar közössĂ©gnek nevezett valamit, amilyen. Ezáltal a szerzĹ‘ elĂ©rte a cĂ©lját, Ăgy jogosan ment a vote.
Akkor ti most már KÉPben vagytok.
Amúgy szerintem többségében helyesen látjátok a problémákat. De ez a könnyebbik része a dolgoknak. Megoldani már nehezebb lesz. Az a fent nevezett "elit" ragaszkodik amihez ragaszkodhat.
Amit rosszul láttok az a szlovák helyzet. Nem az tesz kárt az országnak, aki az aprĂł, Magyarországot gĂşzsba kötĹ‘ "szövetsĂ©gesekkel" szemben fellĂ©p, hanem azok, akik ilyen, Magyarországra nĂ©zve inkább elĹ‘nytelen "szövetsĂ©geket" kĂ©nyszerĂtenek rá országunkra.
Ebben a játékban a helyes stratégia összefogni az erősekkel és felosztani a gyengéket, és nem az ország alárendelése apró bábállamoknak.
A "lengyel" játékosok viselkedése pedig nem semleges. Mert nem csupán elhagyják Magyarországot és élnek "lengyelként", hanem továbbra is megpróbálnak beleszólni a magyar belügyekbe, amihez nekik már semmi közük nincs.
Szóval rossz az értékrendetek szerintem.
A nĂ©pszavazás jĂł lenne, ha lenne, ebben a játĂ©kban. De nincsen. És ti sem tudtok belevarázsolni. JátĂ©kon kĂvĂĽli "játĂ©k" pedig lehet unaloműzĹ‘, azok számára, akik sajnos hiába várják, hogy az erepublik tartalmasabb játĂ©k legyen, de egyĂ©b haszna nem sok van.
SemmifĂ©le játĂ©kon kĂvĂĽli szavazgatáson szĂĽletett eredmĂ©nyt nem lehet a játĂ©kon belĂĽl kikĂ©nyszerĂteni, betartatni, játĂ©kon belĂĽli eszközök hiányában.
Horthy ellátónak és Cimbalarnak igaza van, az erre adott válasz ellentmond a párt meghirdetett programjának. Szóval nem áll össze. Ha ez a párt tesz amit akar, az helyes, hiszen az egyént képviselik és tartják előbbre az államnál.
Ha a Nemzeti Front tesz a KÉP értékrendje szerint hasonlót - nem azt tették, de ez most mellékes - akkor az baj, mert "kárt tesznek" annak az országnak, amelynek érdekeit ez a párt eleve az egyén érdekei alá rendeli.
Ilyen ez a liberalizmus. Egy merő hatalmas kettős mérce.
praet legalább Te lehetnĂ©l intelligens abban a csapatban ha már Radarosnak sem sikerĂĽl... amit kommenteltek az mindent elmond rĂłlatok, intelligencia hiányában, ordenálĂ© mĂłdon vagytok kĂ©pesek fröcsögni, gratulálok. Ez a viselkedĂ©s nem csak morálisan negatĂv de mĂ©g primitĂv is: )
Nem Akitlosz, ez arrĂłl szĂłl, hogy a közössĂ©g addig tehet valamit amĂg az nincs káros hatással másra, az indĂtott rw egy felĹ‘l az Ĺ‘ közössĂ©gĂĽket szolgálta, viszont közben káros hatása volt másokra nĂ©zve. A párt tesz amit akar addig a határig maximum amĂg azzal másokat nem károsĂt.
tudod, ha egy párt az alapszabályában pellengĂ©rre vesz minket anĂ©lkĂĽl, hogy megprĂłbálná helyesen megitĂ©lni a tettĂĽnket, vagy legalább felvenni velĂĽnk a kapcsolatot, Ă©s megkĂ©rdezni, miĂ©rt tettĂĽk, akkor szerintem az ember lemegy kutyába, Ă©s igen, tĂ©nyleg elĂtĂ©lendĹ‘, de jelen cikk után helyĂ©nvalĂł stĂlusban kommentel.
Ha egy kormány puhapöcs, akkor a 200 kuruc harcos megmutatja, hogy van más alternatĂva.
Rendben igazad van valamelyest, valĂłszĂnűleg mi is Ăgy reagáltunk volna hasonlĂł fordĂtott esetben. A pellengĂ©re állĂtásrĂłl csak annyit, hogy akármennyire is nem szimpatikus amit kĂ©pviseltek számomra, a cikkben azĂ©rt szerepeltek csupán mert ez aktuális esemĂ©ny volt, Ă©s adta magát, hogy ezt is felhozzam pĂ©ldának. Ahogy Ernstnek is leĂrtam, nem a pártotokat szerettem volna leĂrni, hanem az adott viselkedĂ©sformát abban a szituáciĂłban, ami nektek elfogadhatĂł volt, nekĂĽnk nem, ennyi.
Már megszoktuk, hogy megpróbálnak lejáratni minket, de ez tesz minket népszerűvé. Erre még nem gondoltál?
Radaros amĂg ilyen stĂlusba kezded a beszĂ©lgetĂ©st mint az elsĹ‘ kommented, addig ne prĂłbálj kommunikálni velem, köszi.
azt amúgy lehet már tudni h ki tért vissza?
Mi a bajod a stĂlussal? Csak beállĂtalak Ă©n is Ăşgy titeket, mint ahogy ti a Nemzeti Frontot. Hát ha nem, akkor nem beszĂ©lĂĽnk, majd beszĂ©lnek a tettek. Köszi a rejtett NF kampányt.
Thorongil Ĺ‘szintĂ©n? Senki, csak unatkoztam, kĂváncsi voltam ki mit tippel.
Már megint ez a tök fölösleges hormonpocsékolás srácok. Igyatok pár kört és fektessetek meg egy csajt. Sokkal jobb esti program. A személyeskedő hozzászólásokat meg hanyagoljátok, csak foglalja a helyet.
szerencsétlen Szolit hányszor nevezitek még át? : )
Nekem tetszik!