Jó időben, rossz ínségben ezt a hazát szolgálom!
ZME Kommunikacios Alosztaly
Zrínyi Miklós Ezred Toborzó
Toborzást hirdet a Magyar Hadsereg egyik méltán híres alakulata. Bár nincsenek itt a törökök, sem a habsburgok, de Zrínyi hadainak újból erősnek kell lenni, hogy nevéhez méltón szolgálhassa eMagyarországot.
Itt essen egy két szó az Ezred múltjáról. A Zrinyi Miklós Ezred (ZME) kicsivel több mint egy éve alakult meg azzal a céllal, hogy összefogja azokat a játékosokat, akik szeretnének harcolni, de nincs lehetőségük minden nap aktívan harcolni. A tagok napiparancs script útján kapták az utasításokat és csak riadók alkalmával volt kötelező a mibbites aktivitás.
Volt időszak, amikor az Ezred 400 katonával büszkélkedhetett és harcolhatott eMagyarország előrejutásáért. Az Ezred ekkor két részből állt. A Rhual irányítása alatt álló ZME mellett szorosan létezett a ZME Junior is, melynek LTZOLE volt a parancsnoka és az utánpótlás képzése, valamint a kisebb erővel rendelkező játékosok összefogása volt a feladata. Később ez a két alakulat egyesült a ZME név alatt.
De essen egy-két szó az Ezred jelenéről is. A mai napig aktívan részt veszünk a csatákban eMagyarország és a Phoenix szövetség oldalán. Utazunk és harcolunk vállt vállnak vetve. A ZME jelenleg rendelkezik egy Q5-ös tankgyárral, egy Q5-ös helikopter gyárral, valamint egy titán (Oroszország) és egy vas (Szerbia) bányával. Ezeknek az üzemeknek köszönhetően állandó munkát tudunk biztosítani katonáink számára. Tagjaink naprakész utasítást kapnak a napiparancs scriptből és a chatszobánk (#zme) topicjából.
Az Ezred parancsnoka LTZOLE, aki Rhualtól vette át a marshall botot nemrégiben. A tiszti állomány tagjai pedig: gbarni, l2oli, Creative997, Beldric és zero cool.
Rövidesen újra felállításra kerül a ZME Elit, mely az Ezred azon katonáit tömöríti akik vállalni tudják a gyakoribb aktivitást. Ők különböző gyors reagálású, vagy titkos műveletekben vesznek részt. Természetesen bárki csatlakozhat, aki szeretne és tudja vállalni.
Sajnos a V2 változásai miatt nagyon sok tagunk távozott az örök vadászmezőkre, ezért nekünk is szükségünk van az utánpótlásra. Szükségünk van Rád, hogy az ország hadereje és ezen belül a ZME erős maradhasson. Ezért kérünk, hogy csatlakozz hozzánk, hogy együtt üthessük az ellent a harcmezőkön.
Amit az Ezred kér a tagoktól:
- Az egység kimutatása érdekében a közös avatar felvétele, vagy valamilyen formában való megjelenítése.
- 6-os skill feletti tank, vagy helikopter képzettség. Persze jöhet más is, de egyelőre csak őket tudjuk ellátni fegyverrel
🙂
- Legalább captain rang
- Riadókkor mibbiten és közös harcokon való aktivitás
És mi mindent kínálunk ezért:
- Jó társaság az unalmas csata nélküli időkben és a harcok alatt.
- Q5 tank és Q5 helikopter fegyverellátás, hogy legyen mivel ütni az ellent.
- Fontos csatákban kenyér osztása a megfáradt katonáknak.
- Az utazós csaták keretében megismerkedés a világ különböző tájaival.
- Jól felkészült tisztek, akik irányítanak és segítenek, ha bármi kell. Jótanácsok a harcok különböző fortélyainak elsajátításához.
- Munkalehetőség az Ezred gyáraiban.
- Írási és olvasási kényszer kielégítése az Ezred hivatalos lapjában.
Reméljük ezek után Te is késztetést érzel, hogy ennek a méltán híres alakulatnak a tagja legyél és együtt harcoljunk eMagyarország előrejutásáért. Gyerünk, csatlakozz hozzánk!
A kapcsolatot fel tudod venni velünk mibbiten (http://mibbit.com/chat) a #zme szobában, vagy a Zrinyi Ellato orgra írt PM keretében.
Kedvcsinálónak fogadjatok egy videót Hello Kitty ostromáról, melyben a ZME is bizonyította helytállását: http://indavideo.hu/video/eRepublik_-_Heilongjiang_-_ZME/ (a dátum természetesen 2010.01.02
😉)
Valamint itt egy képregényt is Andy Miller tollából. Köszönjük.
Hajrá eMagyarország!
Hajrá ZME!!!
Tisztelettel:
zero cool, a ZME tisztje
Comments
Elsőőő Vote
Vote drága volt századom😛
Gyertek minél többen 🙂
Köszi. Hajrá nektek is Czygler.
Hajrá ZME \o
Vote ! 😃
Hajrá ZME !🙂
megvote
Előre ZME!
Vote!
Hajrá!
derék ZME!
Király.
És 3 bugot is felfedeztem rajta (nyelves smile).
vote!
Vote!
vote!
Ha csak negyedannyian lennénk mint hajdanán.. 🙂
basszer....óriási ez a video, én emiatt regisztráltam még év elején.
Nem halhat meg úgy a karim, hogy egyszer ne legyen ZME-s 🙂
Hajrá ZME!
Szívem szerint belépnék, de teljesen random tudok gép előtt lenni...
rettenetesen sajnálom, hogy már nem nyújtja azt a játék, amit eddig... A ZME elkötelezettje vagyok, de sajnos a "játék" változtatása óta messze sem érdekel annyira, hogy aktív részese legyek, ezért az ezredből kiléptem/kiraktak. Azért az avatart nem vagyok hajlandó lecserélni! Szép emlékek, és egyszer még biztosan visszatérek, és nem csak kétkattozok!
HAJRÁ ZME!!!
vityu
\o/
Visszatértem és új erővel megyünk tovább!
Éljen a ZME!
Vote