Itt az idő, indulás!

Day 803, 06:41 Published in Hungary Hungary by Count Adyn

Üdv mindenkinek!

Rohamosan közeledik az évfordulója két rendkívüli eseménynek, tavaly március elején Szeged felszabadult a román megszállás alól, én pedig regisztráltam a játékba. Emlékszem kicsit bosszankodtam hogy még pont nem tudtam ütni ott, de később bőven volt lehetőség osztani a pofot az ország teljes felszabadítása, majd a román birodalom felszámolása alatt. Végül is indonéz barátaink tették a nyakukra a kötelet, de mi rúgtuk ám ki alóluk a sámlit. Aztán eljött a nyár, és az egyszerű katonáskodásnál kicsit már izgalmasabb dologra vágytam, így keveredtem a hadügyminisztériumi munka közelébe, eleinte államtitkárként, majd hadügyminiszteri posztot betöltve. Első napomon máris benne voltam a tutiba, az Ontario-i csata befejezése várt rám egy viharos, áramszünetekkel tarkított éjszakán, de valahogy végül csak nyertünk, hatalmas lakossági erőfeszítések árán. Az USA-t egyetlen régióra sikerült visszaszorítani, ám ekkor jött a békekötés körüli politikai kavarás, és a darabjaira hulló hadjárat vitte magával a PEACE-t is idővel.

A kormánymunka eléggé ki tudja készíteni az embert, a rengeteg napóleon meg az egybites beszólogatók pedig nem növelik az ember életkedvét sose, úgyhogy ezután egy csendesebb e-életmódot folytattam, a kongresszusi munka épp elég szórakozást, közügyekbe való belelátást tett lehetővé számomra anélkül, hogy éjjel nappal a cseten kelljen tartózkodjak. Aki idáig eljutott most biztos arra gondol, hogy mi értelme ennek a nosztalgiázásnak, nem egy öregek otthonába ülök hogy meséljek az életemről.

Sokan mondogatták nekem sokáig, hogy a hadügyminiszterekből gyakran lesz elnök. Ennek az elméletnek szeretnék most utána járni, magyarul elindulok az elnöki választásokon. Ezzel a bejelentéssel együtt szoktak járni a több ezer karakteres vagy az egymondatos programok, én inkább az arany(=31,9 HUF) középutat választom. A kormányzati munkát leginkább a már bizonyított, jó szakemberekkel képzelem el, de fontos hogy minél több játékost belevonjunk államtitkári szinten akár az egyes minisztériumok működésébe, hiszen jól tudom milyen könnyen ki tud fáradni egy egy vezető beosztású ember, nem árt ha van utánpótlás. A leginkább szem előtt lévő terület a hadügy, rövid távon eMagyarország háborúban való közvetlen részvétele nem valószínűsíthető, ám tudjuk hogy ez egy pillanat alatt megváltozhat. De semmiképpen nem kell félni, van elég hely ahol szembeszállhatunk az EDEN-el mind katonai, mind propaganda eszközökkel gyengítve a Románia közelmúltbeli bejelentésétől megrendülni látszó szövetségüket. Alapvetően az a célom, hogy megválasztásom esetén a jó helyzetben lévő országot még jobb helyzetben adhassam majd át a ciklus végén.

Egy kormánylistával még adós maradok egyelőre, de ami késik nem múlik, meg nincs más hátra mint előre🙂