Ambient on/off
Join eRepublik

IRL tali a Vaskapuban

10 Day 523, 04:24 Hungary
IRL tali a Vaskapuban

Tegnap ismét sikeres és jóhangulatú találkozót tartottunk a Vaskapuban - ismét csak köszönet DyrKisty-nek a csodálatos helyért és hangulatért - az egész este-éjszaka folyamán végig élvezhettük a Vajdaságért zajló csata folyását, kivetítőn, élőben, nagyban, valamint a chatet, szavazásokat, mindent, ami csak zajlott.

Ugyan kevesebben voltunk az előző talinál, sőt a jelentkezők közül is sokat hiába vártunk, mégis, akik ott voltunk mind nagyon jól éreztük magunkat, megismertük egymást sokakkal, elmélyítettük az ismeretséget másokkal, és még látszólag kibékíthetetlen ellenfelek is tudtak egymással beszélni. Én pl. sose gondoltam volna, hogy a hajnal óráit Feherlóval és Shaokkal dumálva fogom tölteni a jéghideg pesti éjszakában - amúgy el kell, hogy mondjam, alig párszor intettem be neki az este folyamán, és a végére már egész normálisan tudtunk beszélgetni.

Egyetértettünk abban, hogy Magyarország érdekében, ha nem is értünk egyet, hiszen megoldásokat sokan, sokfélét tartunk jónak, mégis, ami elkezdődött, azt nem szabad személyes érdekes, sértések és frusztrációk miatt felrúgni és megtagadni az együttműködést. Ha ez így is lesz, akkor Magyarországnak még nagyobb esélye van bárrmiféle sikerre, amit el akar érni...

A hangulat szerintem tökéletes volt, a Vaskapu a szokásos magas színvonalon látott vendégül minket, és a gyűjteményem újabb, a jelenlévők által szignált molinóval gazdagodott - ezeket vagy elárverezzük a nyári táborban, vagy tovább gyűjtögetem őket a jövő nemzedékének mementóul.

képek a taliról: http://good-times.webshots.com/album/571459878axVSjE

Quicksilver

[the article is about our IRL meeting yesterday, where not only friends, but previously opposing sides, or even enemies could talk to each other, and agree that for the country we must put aside personal aggrievements and hurts and work together. May it be so, and Hunagry will be even more successful.]

.

 
Report comments
 
Ludrew
27
Ludrew Day 523, 04:43

Hurrá, biztos jól szórakoztatok. Jöttök ti még délebbre is, remélem

 
Manitou
45
Manitou Day 523, 04:55

URL or it didn't happen.

Képek nincsenek?

 
Pete_VIDI
32
Pete_VIDI Day 523, 05:16

Jaja, én is képeket akartam kérni. Legalább a nyári tali előtt már ismerkedjünk az arcokkal...

 
SoonDead
26
SoonDead Day 523, 05:52

Hát mi ugyan csak kb 5 percre ugrottunk be, de azért bekergettünk a szék mögé határtalan imádatunkkal

A kutynak le volt felejtve a névtáblája sajnos így nem igazán lehetett fölismerni.

 
Mokamester Janos
26
Mokamester Janos Day 523, 05:54

szegény kerekes band logoból giannit csináltál...
a talit legközelebb már tényleg nem hagyom ki..

 
hatasu
22
hatasu Day 523, 07:04

jó, volt, köszönöm hogy résztvehettem

képek és videó is készült, szívesen kiraknám őket az oldalra is

csak máskor ne szavazás napján legyen a tali

 
Pete_VIDI
32
Pete_VIDI Day 523, 07:46

hatasu, elérhetőek lesznek valahol a képek? persze feliratozva...

 
JackChurchill
24
JackChurchill Day 523, 12:26

Na egyszer én is elmegyek.

 
Pavianus
24
Pavianus Day 523, 14:18

Éljen a II. Internacionálé!

 
drith
25
drith Day 524, 01:04

De szar hogy nem voltam... ((
Mért nem lehet egyszerre két helyen lenni?!

Túl nagy kérés lenne némi képaláírás, hogy ki kicsoda?