Interjú VandelHosMannal, aki komoly pályafutást tervez befejezni
Bosko Balaban
Mielőtt az aktuális ügyekről kérdeznélek, kezdjük a múltaddal. Hogyan lettél ilyen erős katona? A cégezés, a Mastercard vagy más kellett ehhez?
Indexes cikk folytán regisztráltam, igaz csak pár hónappal később,amikor épp két projekt közötti laza időszak volt a cégnél ahol dolgoztam először csak benti időtöltésként játszottam.
Ekkor írtam meg az első kis sebzés kalkulátort, amelyre Stadler City is felfigyelt és ő hívott hogy csatlakozzak a Magyar Légióhoz, amelynek ettől kezdve tagja voltam. Itt nagyon gyorsan fejlődni tudtam, és cirka év végére elértem az FM szintet. Sokat segítettek elindulni a cégezés és monetary világában, nagyrészt ennek volt köszönhető a gyors fejlődés.
Közben folyamatosan fejlesztgettem scripteket a játékhoz, sebzés kalkulátort, profit számolót, stb. ez kb az erep advanced megjelenésig tartott. Később jött a napi statisztika ötlete, először csak magam részére aztán publikáltam és a pozitív kommentek hatására napi szinten kezdtem csinálni, persze az API kiesése ennek végét jelentette.
Bogdan_l és Tall Niki voltak nemzetközi szinten a legjobb statisztikával foglalkozó tagok, a te statisztikáid viszont a hazai szinten tartozott a legjobbak közé. Mennyire érdekeltek mások munkái és a saját statisztikáid hogyan dolgoztad fel?
A statisztikában először csak a század tagjai szerepeltek, mert érdekelt hogyan fejlődünk egymáshoz képeset. Később ezt kiterjesztettem azokra akik kérték hogy szerepeljenek benne egyedi regisztráció alapján. Én mindenkinek egyesével kértem le a napi adatait. Ekkortájt hívták fel figyelmem Tall Niki statisztikájára, keresgélés és levelezés útján megtudtam nagyjából ők hogyan csinálják és én is valami hasonló rendszerre álltam. Az volt a lényege hogy nem egyesével kellett mindenkinek lenézni a statisztikáját, hanem nagyon kis eltéréssel lehet az össze játékos adatát lekérni, kb. napi 1GB nyers adatot jelentet. Az adatok feldolgozása 20-30 perc volt. Persze biztos gyorsabban is meglehetett volna csinálni, de ez messze állt attól amivel melóhelyen foglalkoztam.
A Magyar Légiós tagság mit jelentett a számodra, milyen meghatározó élmények fűződnek hozzá?
Itt kezdtem el először csetre járni, előtte csak egyszer kétszer próbáltam, a légiós szobában mindig jó volt a hangulat, nagyon sokat dumáltunk, akkoriban nagyon pörgött a csetes élet.
Az egyik legemlékezetesebb talán az volt mikor a Hellokitti felé mentünk Kanada utolsó régiója volt és hajnali 1-2 óra körül arra vártunk hogy végre üthessünk közösen. Sokat vadásztunk Stadler City-vel a román fegyver csempészekre, amit másnap szétosztottuk a század tagja között.
Kétszer kongresszusi képviselő is voltál. Emlékszel még ezekre? Csetes kongák, érdekes törvények, harci helyzet kongaszempontból?
Nagyon régen volt, azt még az MHP színében szereztem, Lisztes kérésére csináltam pártról taglistát, stb amivel tudtam segíteni a pártnak a választásokon viszonzásképpen indítottak konga választáson.
Hogyan vezetett az út számodra az amerikai állampolgársághoz, amely ország a Terra vezető hatalma?
Már előtte is sokáig Szerb ÁP-m volt a bónuszok miatt, a században felmerült a lehetőség a USA áp-ra, így éltem vele, ami a full bonusz miatt jól jött, persze a melós pörgetés megszűnése miatt már nem tudtam annyira kihasználni. Elnézést a szerbektől a piaci árak leverésért.
😃
Az amerikai állampolgárság megszerzése után milyen csatákban harcoltál? A True Patriot medál bevezetése változtatott-e valamit? Ugyanis szemmel látható, 5 ilyen medált szereztél eddig.
Kb 1 hónapja van USA áp, a TP bevezetéséig általában magyar csatákban ütöttem ahogy kijött a lépés a BH-hoz, ujságokat HK- már fél éve nem olvasok, nem nagyon érdekélt már az egész.
Amióta Szenti átadta nekem a ML vezetését, megpróbáltam követni és a DO-t oda rakni ahova kell, és én is ott próbáltam a napi bh-t megszerezi. A TP bevezetése után már nem látom tarthatónak, azzal együtt hogy egyre kevesebb idő jut erepezésre, igy a lehető legkönnyebben próbálom a napi DO-t megcsinálni. A TP medáljaimat nagyrészt USA-Mexikó rw-kben szedtem össze.
Playerp mostanság a bh-d elvételén dolgozott, kijelentette, hogy akár a teljes vagyonát is hajlandó elkölteni erre, kétszer alulmaradt veled szemben. Milyen csatákban ütöttél mostanság, mit vettél észre az akciójából?
Az egész tegnap este kezdődött, egyszerre kezdtük el ütni, nekem nem jött ki teljesen jól a kör, így vártam hogy elhúzódik-e a kör ami bejött és a végén még én ütöttem ő nem. A mai bh-mat próbáltam megszerezni, amikor 1 óra után megpróbált lecsapni, nem sikerült neki. Annyit irt “nem fogom elfeledni...” én visszaírtam, hogy “én sem feledtem el...”, nem ez volt az első alkalom. Volt már korábban is ilyen hogy végén lecsapott Légióst, neki is meg kellett egyszer tapasztalni milyen.
Az ilyen ehhez hasonló kemény bh csatákat korábban hogyan élted át? Kerülted őket vagy élvezted?
Az utóbbi pár hónapban, már csak az ilyen izgalmas bh meccsek tartottak itt, amihez sajnos már csak a játékból nem lehet fedezni a szükséges csoki mennyiséget, ezért is gondolkodtam már hogy abbahagyom, meg persze jött az új munkahely is.
Azt tapasztaltam hogy mindenki megpróbálja kerülni az ilyen csatákat, kivéve a bazuka huszárokat, azokkal meg nem igazán akarok versenyezni, mert nincs benne kihívás, tőlem erősebb játékost megverni mindig kihívás. Ha nem sikerül az sem baj, legalább volt egy kis izgalom.
A Légió parancsnoka voltál, ma lemondtál róla sorihun javára. Mennyire voltál aktív vezető és milyen szereped volt a század tagságának számának elsőségéhez?
Csak nem olyan rég lettem a század parancsnoka, miután Szenti lemondott, megértem hogy ő is belefáradt, az ő érdeme volt hogy mind a MU és párt előre tört. Amennyire lehet, megpróbáltam aktív lenni, készítettem a század számára saját irc-erep toolt, amivel magam és a többiek számára gördülékenyebben letudjuk vezetni a napi osztásokat a kezdő ifjoncoknak.
A pályafutásod befejezésének közlése után milyen reakciók érkeztek, mennyire váltott ki érdeklődést a döntésed?
A századtagok biztattak a maradásra, annyit ígértem nekik napi pár kattintást még csinálok. Ha pár hét után sem lesz kedvem a folytatásra, felajánlom valakinek és végleg abbahagyom.
Kik voltak azok a játékosok, akik munkásságát a legtöbbre becsülted és mivel érdemelték ki a tiszteleted?
Becsülöm azokat akik rengeteg munkát fektettek a saját idejükből külső oldalak és toolok fejlesztésébe, tudom milyen sok munka van vele, gondolok itt Tall Nikire, Roktaal-ra vagy aVie-ra, mint játékfejlesztő és programozó ebbe látok bele. Az utóbbi pár hétben volt szerencsém megtapasztalni, hogy egy század vezetése sem egyszerű, és mennyi munkával és idővel jár, grat Szenti a kitartásért.
Comments
A magyar céglista, meg főleg a napi ranglista nagyon hasznos volt annak idején.
"A magyar Légió vezetője közölte velem hogy számára az egyetlen szórakozás az ország érdekei ellen harcolni."
neeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeee
o7
The end is near...
The end is near... x2
The end is here.
Ernst az egy félreértés volt, azóta már kiderült. Majd írok róla cikket, és tisztázom.
Wahaha... utolso 10 percre pont lett 1M sebzes, egy olyan csataban amiben 0 a priotitas, ahol addig 200k-n uldogeltel. Ez neked ferfi a munka, dicsertes ...
Az elmult nehany honapban hanyszor utottel te oda ahova kene, ott a pulsedben minden, 1-2x mikorben BH-ra beallitottad a puffert TE MAGYAR LEGIO COMMANDER, nekem ott van a napi 2M sebzes..
Josz es leversz ott egy utolso RWben... Na, persze hogy ez kihivas, gyere te ferfi, kuzdjunk, es utogess sunyi alattamos modon az ember hata mogott
Tobbet utottel a bonuszert valasztott uj hazadert nehany nap alatt TE TRUE PATRIOT, mint a PULSEben az a hazadert 3 honap alatt, es velem akarsz bajszot osszeakasztani... Gyere... nagyfiu, mutasd meg hogyan kell jatszani
PlayerP!
Te győztél, Te vagy a Férfi, Te vagy a True Patriot, Te vagy a Nagyfiú.
Csak remélni tudom, hogy a későbbiekben ezek szerint fogsz viselkedni és megnyilvánulni.
Nem kell az ironia MC mert layernek igaza van ilyenkor inkabb kussolni kene.
Van a faszt van igaza Ernst-!!! Engem is levert már sunyi módon már layer egyszer.. Hagyjuk ezt... Érdekes Layer tegnap reggel ugyanabban a csatában éppen Bulgar-t okította 2 milla sebzéssel.. 1 nap 2x konfliktus?? Érdekes... nekem 1 év alatt volt max 2..
layer ne zavarjon ,hogy nincs neki fent a pulse..
En viszont lattam Vendelt BHzni rengetegszer EDEN oldalon.
Ernst!
Ha kussolni szeretnél, akkor kussolj nyugodtan. Én ahhoz itt még fiatal vagyok, hogy kussolnom kelljen.
Én szurkolok, hogy ne hagyja abba, remélem pár 2kattolással töltött hét után visszatér.
Layertől el kellene kérni az államtól kapott cégeket. Van egy csomó lelkes csapat, ahol tudnák okosan hasznosítani, nem csak farokméricskére.
A GATnal meg a Gorgeinel 3szor annyi ceg van.
MC pont azert mert fiatal vagy kene neha kussolj, es nem belepofazni az oregek dolgaba.
Ernst az hogy hol bhzik , meg hogy layert ütötte le sunyin állitolag msá. de nem hinném, sok edenes oldalon bhzott ,meg nem is kiemelkedö csatába.
Ernst nem korra mérik.. van itt sok 2+ éves taplo..
Akkor itt kussoljatok mind, én Lgabornál is öregebb vagyok, csak v2ben és előtte sokat kétkattoltam, így katonailag nagyon nem vagyok toppon, de akkor is Nagyon Nagy Arc vagyok!!!
Én csak köszönni tudom a napi és heti statisztikákat. Ha az nem lett volna nem alapítottam volna meg a Magyar Flottát! A harci dolgokba nem szólok bele, azt majd a nagyok lerendezik 😃
Ernst!
Nekem nem szokásom belepofázni az öregek dolgába.
Most sem szeretnék, ezért inkább kikérem a Te véleményed.
Szerinted PlayerP fenti két kommentje egy Férfi, egy True Patriot, egy Nagyfiú kommentje?
@PlayerP
Te győztél, Te vagy a Férfi, Te vagy a True Patriot, Te vagy a Nagyfiú.!!!!
ROFL
@VHM o7
faszméregető hülyegyerekek.
A század - statisztikákat imádtam.
A playerp-medál meg szép dolog, többet ér egy bh+bh+ch+rh+hw+ss+tp sorozatnál is 😃. Amikor elit-vadászatot hirdetett playerp, akkor jött divatba a században a playerp medál, sokan meg is szerezték már.
"A század - statisztikákat imádtam." No, ezeket én is.
Irány az öregotthon nyuggerek, ott kell veszekedni.
Ez tetszik amikor a BH-gatást meg jó helyre ütést egy szintre hozzuk.(kredit is szarik rá)
Érdekes ernst kétszer fiatal légiósba köt bele és a Légiót minősíti.
Legalább mobra tudta mit kell tenni.
Viszont PlayerP csalódás számomra, többet gondoltam róla.
Vandel sok sikert!
a kurva élet be már, hogy velem sose fejezed be az interjut : ))