Interjú sorihun elnökkel Darth Atheel vádjaira reagálva

Day 1,366, 10:20 Published in Hungary United Kingdom by Bosko Balaban
Sorihun megkeresett engemet, hogy az őt ért vádakat megcáfolhassa. Először a magyar kormányt ért vádakra reagált, aztán a kérdéseimre válaszolt. A vádakat a marzsan újságában megjelenő Darth Atheel polgártársunk írásában olvashattuk.


“Impeachmentet akkor szokás beadni, amikor a kormány láthatóan nem áll a helyzet magaslatán, feladatát nem tudja elvégezni, és az országnak nagyságrendekkel többet árt, mint használ. Ez a kormány ilyen, ezért beadom az Impeachmentet!

Konga fórum impícs http://y0.hu/pY8
Indokaim a következőek:

Már a választás napján sejteni lehetett, hogy nem lesz minden rendben, privát beszélgetések során kiderült Sorihun egyértelmű célja, hogy rámenjen a Horvátokra. Ezt a kezdetektől fogva elleneztem, és megpróbáltam meggyőzni róla, hogy az Uránokat támadjuk inkább: NE mindenképpen kellett, nyersanyagbónuszok is, illetve akkor még nem, de egy nappal később már élt az NE-s küldetés is, ami 25 erőt adott 100 leütött Natural Enemy után is. Ennek ellenére a kormány nem lépett, húzta az időt, és erről semmilyen tájékoztatást nem adott. Ez természetesen általános negatív közhangulatot kellett, amit a kormány nem tudott megfelelően kezelni. Érthetetlen okokból (szövetségeseink megvárására hivatkozva) halogattuk az NE beadását egyre nagyobb károkat okozva ezzel a hadseregünknek, rontva a morált és a potenciált, holott ugyanúgy, mint szövetségeseink, ez idő alatt mi is elmehettünk volna kalandozni (Pl Ukrajna felé) hogy a szükséges dolgokat megszerezhessük.


sorihun: Tudomásom szerint a cikket Darth Atheel közöltette marzsan újságában, egyes részek tegező stílusa így neki szól.

Igen, mint minden más jelöltnek is ez volt a célja. Másik része a dolognak, neked lehet véleményed, de egyik elnökjelölt sem hozzád fogja majd igazítani.Egyre nagyobb károkat okozva a hadseregnek.. -- igen...mikor megvertük a horvátokat 0-4-ről 8-4 re, majd ezek után még a románokat is. Amennyiben te ezt morálrombolónak tartod, akkor szerintem más játékot játszunk. Én ezt összefogásnak és játékélménynek tartom, mely összekovácsolta a lakosságot is. Rég kellett ez már.

Később valaki türelmét vesztve beadta a horvát NE-t, ami, bár egyezett a kormány eredeti szándékaival, idő előtt érkezett, de Sorihun egyértelmű kérésére a Kongresszus megszavazta. Ekkor a kormány az áldozat szerepét próbálta eljátszani, holott valójában minden úgy történt ahogyan azt elképzelte. Már a beadás előtt látható volt hogy a Horvátokkal nem bírunk el, azok megtámadása nem a bónuszok megszerzéséhez hanem egy mindkét országot kimerítő állóháborúhoz vezet, ám minden figyelmeztetés ellenére belementek.


sorihun: Előbb adták be 1 nappal igen az NE-t. Nem tudom miről írod azt, hogy a kormány eljátszani próbálta az áldozati szerepet. Kérem szépen, ez pontosan úgy történt, hogy miután megtudtam, hogy beadták, bementem a kongresszus szobába és megemlítettem, bírjon már úgy működni a dolog, hogy ha ilyen volumenű dolgot adnak be, akkor legyenek oly kedvesek előtte egyeztetni az illetékesekkel, hogy felkészültek-e az adott helyzetre. Majd elmentem a One-ba, de mivel kormányváltáskor csirkézett egész délután az erep, mindenki el volt maradva az orgátadásokkal meg a szövetségi dolgokkal, tehát érdemi dolgot nem tudtunk beszélni. Mire visszaértem, 9-0- ás állásnál mondtam, akkor már szavazzák meg. Nem akartam, hogy a népnek az NE küldetés még 1 nap emiatt kimaradjon. Azon kívül latba vettem mit veszthetünk, de amit tervbe vettünk, úgy is alakult. Ennyi a története az NE beadványnak, nem pedig ahogyan te leírtad. Ezt is alátámaszthatja a kongresszus logja akár, vagy a szobában lévők.Személy szerint nem értem.. illetve értem mi a célod a ferdítésekkel, csak megérteni ne m tudom.


Most hogy számukra is egyértelművé vált rossz döntésük, menekülni próbálnak a helyzetből, de mindezt úgy, hogy nem békeszerződést, hanem kapitulációt írtak alá a horvátokkal, ami számomra -- És sok más Magyar számára! -- teljességgel elfogadhatatlan, a becsületünkbe tiportak ezzel a titkos (bár állítólag időben a tudomásunkra hozott) megállapodással.

Egy ilyen aljas, hazaáruló döntés után ezt a kormányt egyszerűen nem tekinthetem legitim kormánynak, és mindent elkövetek, hogy elmozdítsam azt helyéről.



sorihun: Aljas hazaáruló döntés.. Kapituláció. Menekülni próbálunk.. Akkor lássuk a maga valójában a-z ig a egészet.
A lengyelekkel le volt beszélve, hogy 2 frontos háborúban eltöröljük a horvátokat. A horvátok ügyesen és tankjaiknak köszönhetően hatékonyan elkezdtek menekülni, majd megkerestek békeajánlattal minket. Eredeti régión kívül nem volt kikötésük. Ez még ugye akkor történt mikor a lengyelek jó helyzetben voltak.
El is kezdtük húzni az időt és majd visszatérünk rá holnap. Ebben maradtunk. Aztán megint holnap lett irl okok miatt is, tőlük nem ért rá, csak éjszaka pár ember. És akkor jött az az ominózus rw, melyet Romper egyedül megnyert úgy, hogy amikor 50 % alá esett a kötél elindult és 1 milliót beletankolt, pontosan annyit, se kevesebb se többet.. több, mint érdekes ,de ez van.
Ugye itt blokkolva lettek a lengyelek és arra jutottunk , akkor ők elmennek Franciaországba , mi meg bónuszért.

A horvátok sem hülyék és látták, hogy más a helyzet , mint 4 napja, bár semmiben nem volt másabb, mint mikor elkezdődött a egész háború. Ekkor már ott volt a horvát MoD is aki azonnal belekezdett, hogy az a koncepciójuk, hogy otthagyunk mindent és Burgenlandot nekik adjuk. Ez a 2 olyan tárgyalási alap ,amiből nem engednek, tehát ha ezeket nem fogadjuk el, nem tárgyalnak. Ekkor írtam nekik, mint ha úgy emlékeznék, ők jöttek hozzánk, nem mi hozzájuk, ne ők diktáljanak feltételeket. Leírtam, Burgenland biztos nem lesz horvát, hanem osztrák lesz. / Én akartam visszaadni, mivel, ahogy történik, éppen megyünk más bónuszt adó régiókért Kárpátalja felé, ami szintén rl érzelműeknek fontos, le kell redukálni az inditható elterelő rw-k számát, és ahogy meg is mutatkozott.. Sebzéselvonásnak nagyon jó Burgenland, ezért akartam visszaadni, ahogy a francia területek is vissza lettek adva. Szóval nem nagyon értettem ezt a Burgenland mizériát akkor sem.. illetve szintén értettem, mert volt pár ember a köreidből, akik meglovagoltak egy olyan dolgot, ami nem is volt és szították a tüzet feleslegesen. Igaz ,ehhez hozzájárult a szerencsétlen szövegezésű Egyezmény, melybe formai hiba is csúszott, hiszen abba nem velünk, hanem velük kellett volna kezdeni a sort, hiszen ők jöttek békéért és nekik kell teljesíteni. A többi pontokban semmi olyat nem kértek, amit nem akartam elfogadni. Jöjjenek hát rw-be a románokhoz. Egyrészt ellenőrizhetetlen, ha nem jönnének, ülnénk izgalommentesen megint. Ez nem cél. Lehet, bukunk néha majd, de akkor mi van? Elkezdjük elölről. Persze megpróbáljuk elkerülni, de ez benne van a pakliban. Szóval az, hogy velünk kezdődött a mi “kötelességeinkkel” a tervezet, ez nagy hiba volt, de ez van. Ezen kívül nem hibázott a kormány és nem árulta el a hazáját, úgy gondolom. Adott egy nagyon jó játékélményt a népnek, összekovácsolta a sereget irregeket is, majd mikor olyan helyzetbe került, az ésszerűbbet választotta és a kifizetődőbbet. De úgy ott maradt még s majd.. Az út nincs felszedve visszafelé sem. Én amúgy a mai napig nem értem, miért ragaszkodtak annyira Burgenlandhoz.. lehet tudták ők is, mit vált ki a magyar emberekből , de el kell fogadni, ha Kárpátok fele megyünk és románok is rw-znek, sajnos ez olyan sebzéselvonási potenciál, amit le kell redukálni időlegesen.

Szóval ezt hazaárulónak, kapitulációnak és menekülni próbálásnak hívni, úgy gondolom, elég nagy ferdítés színtén, ugyanis ők utána még annyira akarták Burgenlandot, hogy olyan kérés is előjött, adjunk át 1 napra eredeti területet azzal elveszik. Mivel máshogy amúgy nem is menne , mivel nincs határuk vele.

Természetesen egy rossz döntés talán még belefér a kormányzásba, vagy kettő (bár tényleg nagyon rossz) döntés is elnézhető, de ez a kormány nem csak ennyit tett: folyamatos félretájékoztatásaival és hazugságaival megtévesztette az őket megválasztókat, a zsoldrendszer felszámolásával (átalakítás címén) tolális káoszt idézett elő és egyedül az önszerveződésnek köszönheti, hogy napok alatt nem törölték el az országot: ebben a kormánynak érdeme nem volt, egyes ágazatok, mint a Szociális Minisztérium rendesen működtek ekkor is, és igyekeztek kiköszörülni az állam munkáján esett csorbát, de egyedül nem voltak képesek minden hibát helyrehozni, legfőképpen, mivel nem ők voltak a felelősek ezért.


sorihun: Zsoldrendszer felszámolása, hazugságok? , megtévesztés, nem törölték el az országot, kormánynak érdeme nem volt..

Az UFR megszűnt, mert Layer nem akarta továbbiakban szolgáltatni. Ez az, amire azt írod, mi felszámoltuk. Mintha nem ugyanaz lenne, hogy én akarom, de nem adják és hogy felszámoljuk. Semmilyen káoszt nem idézett elő, a sereg elkezdődött szerveződni, kisebb ütőképes csoport is szerveződött, majd mikor utolértük magunkat, tudniillik az irregek is olyan támogatást kaptatok amire azt mondták többen, soha nem kaptak ekkorát még, speciel én is osztottam nektek. Konkrétan te irtál vissza az orgba, mikor én adtam, ne neked küldjem, mert kényszerpihenőn vagy hanem Borembukkknak. tehát a kormány mégiscsak tett valami azért hogy ez az ország, nemhogy eltörölve nem lett , hanem egy 2 frontos háborúban buzát és szarvast szerzett a románoktól, majd 2 epic csatánál 90-120 millios ellentankolás ellen lehozott 2 olyan csatát hibamentesen, ami szerintem kulcsmozzanata volt a játékosok összetartásának és játékélményének. A Szociális Minisztérium sem magától kezdett el osztani, hanem az én utasításomra mindig, a pénzek sem maguktól kerültek oda, hanem tőlünk, én mondtam kinek mennyit adhatnak erőtől függően stb.. Csongrádot nyugodtan meg lehet erről kérdezni. De sajnos alapprobléma, a cikknek helytálló is tudja ezt és mint kormánytag ezt leírni engedni, elég nagy hiba volt, úgy vélem. Ez megint nem a valóságot fedi...


A választási vitán azt ígérte, hogy a Pulse bevezetésével a civilek és az Irreguláris alakulatok is újra támogatáshoz juthatnak, ennek ellenére már másnap kiderült: a Pulse egyedül a reguláris századok számára lesz elérhető, mindenki másnak egyesével, vagy éppen irreguláris parancsnokokon keresztül kell jelentkeznie alkalmi támogatásokért, persze ezt is csak jóval később, vészhelyzet idején, és több közfelháborodási hullám után tette lehetővé.


sorihun:
A pulse rendszer épp most lett kész, ez szintén nem lehet hibának felróni, pláne nem azt, hogy nem is akartuk bevezetni, ha a szerver nem működik, nem vagyunk varázslók, de az irregek kompenzálva lettek, a sereg meg addig az ufrből kiszedett adatok alapján fix zsoldon van. Ennyit a káoszról. Közfelháborodási hullám.. nem tudom én ilyennel nem találkoztam, inkább az elégedettséggel.


Ha ez nem lett volna elég, még önhatalmúlag, gyenge idegi állapotának köszönhetően amint megjelent valahol, állandó vitahangulatot teremtett, és Századparancsnokokat tiltott ki az irányításból, csak mert olyan kedve volt -- olyan helyről, ahol az elnöknek elvileg semmi keresnivalója nincs -- ezzel is megbénítva a már egyébként is leépített hadvezetést.”


sorihun: Most erre mit írjak.. Foglalkozhatnék a te kommentjeid stílusával, de nem teszem. Az elmém ép, biztosithatok mindenkit, 100% beszámítható vagyok, bármennyire is páran hülyének akarnak nézni avagy nézettetni 🙂 Ha néha felmegy a pumpa , olyan megeshet. Századparancsnokos kitiltás soha nem történt, de ha kitiltottam valakit és nem emlékszem rá, itt kérem jelentkezzen , mert akkor tényleg baj van velem. Az elnöknek nincs keresnivalója? Szerintem van, de ha nem is lennék, katonaként mindenképpen. Még egyvalami kimaradt. Talán olyat is olvastam , hogy BHzgatok mindenhol míg a sereg máshol üt. Na ilyen sem volt.. Ha kellett Burgenlandot végigütöttem hajnali fél 3 tól körönként 900 ezret beletéve..

Tessék összevetni a cikkel és lehet kicsit más lesz a gyerek fekvése.


A cikket felhasználva alkottam meg azokat a kérdéseket, amelyekre válaszolva tisztázhatja sorihun elnökünk a helyzetet.


Az elnökjelölti vita logja szerint a bónuszrégiók szerzése volt az elsődleges, a horvátok elleni harcot is csak akkor támogattad volna, ha abból újabb bónusz származna. A horvátok elleni harc folyamán milyen kimenetelre számítottál?

Igen bónusz és játékélmény. Ez a 2 számított. Az olaszokig szerettünk volna lemenni, ami megvalósulhatott volna, de ilyen 100 milliós meg minicsatánként 10 milliós ellentankolásokra folytonosan én sem számítottam. Igazából nem a tankolás, hanem a mindennapos lepett meg.


A horvátok elleni harcra mennyire készültél a háború kirobbanása előtt?

Készültem. Készültünk. Mert máshogy nem is mentünk volna arra. Hiszen a 2 frontos háború azért nem játék. Ha nem figyel az ember, hamar eltörölnek, ahogyan sokan mondták is előre... pont azok kezdték, akik ezt a burgenlandi szítást is. Lám, nem lett igazuk ott sem. Az emberek sebzésének koordinációjával, összefogásával és az emberek megszólításával, hogy ő is valaki lehet ebben a gépezetben még ha “csak” egy kezdő is az illető, lehet a célt elérni,mert csodák nincsenek. Ez megmutatkozott abban , hogy nem fenyegetett az eltörlés veszélye minket, hanem mi nyertünk 3 régiót. Sokan nem hitték el, hogy ez kivitelezhető, én igen. Ha nem így lett volna, nem lett volna horvát NE. Akik azt mondták egyfolytában, hogy az NE miatt eltörölnek.. Utána ők ágáltak most épp a másik oldalra. Ez a napraforgó szindróma..


Az NE missziót teljesítése miatt sokan idegeskedtek, de mégse adtál be se a horvátok ellen, se más ellen hadüzenetet. Akkor még nem lehetett tudni, hogy kifogják tolni a teljesítés határidejét. Az ország ütőerejének hosszútávú megerősítésének és a játékosok moráljának gyengülésének kockázatát miért kellett magadra vállalnod?

Nem azért nem adtam be. Azért nem adtam be, amúgy nem sokáig, csak 1 napig. Utána beadta a konga, mert nem álltunk készen az első napon még. Ebből lett az első napos bukta élből. Ezt tudtam is, hogy nem lesz sima, de azt is, utána nem lesz gond. Így is kisebb gyengeségre vall, be kell ismernem, hogy igent javasoltam. De vállalható rizikó volt a nép érdekében.


Milyen esélyeket láttál a horvátok elleni harc kirobbanása után és a románok hadüzenete és az olaszországi események hogyan befolyásolták a háború sorsát?

A románokat tudtuk, hogy megkapjuk. Ezt vállaltuk. Tudtuk, jönnek majd a szerbek és lezárul az a rész, de hittem, hogy megoldjuk addig és meg is oldottuk. Az olaszországi események fent, mint írtam eléggé jelentős mértékben befolyásolták.


A horvátokkal való béke miért éri meg nekünk? A horvátok sebzése valószínűleg más hadszínterekre fog áthelyeződni, így olasz régiók által szerezhetnek bónuszokat. A szövetség számára nem fog ez gondot jelenteni?

Nem jelent gondot, hiszen így meg a szövetségé került ide is. Sebzés nem vész el, csak átcsoportosul. Ezt kell megtalálni hogy jó helyre menjen és akkor nem lehet gond.


A ONE hogyan reagált a horvát-magyar tárgyalásokra?


Mint ahogy várná az ember.. ésszerűen. Itt jegyezném meg, hogy megemlítsem, ilyen One segítséget úgy vélem régen kapott az ország , mint ebben a hónapban. Ezt is ígértük és úgy vélem, ebben sem hazudtunk.


A Pulse rendszerben egyenlő bánásmódban fognak-e részesülni az irregulárisok és a civil lakosok?

Nem a Pulse rendszer, hanem a kormány fogja igazságossá tenni. Így vagy úgy, de senkinek nem lesz rossz, ahogy amikor kellett az osztás, meg is kapta mindenki, ami járt. Az utóbbi napok, illetve 2 nap kicsit megmondom őszintén kedvem szegte, hiszen az, hogy az ember napi 18 órát eltölt itt azért, hogy jobbá tegyen valamit és ezek után azokat az embereket bántja pár troll, meg rosszakaró - mert neki ez az élvezet -, akik tenni akarnak az országért, gondolok itt Istencsaszarra például aki lemondott, elmegy a kedve néha a játéktól. De ilyen mindig volt van és lesz is, ez ellen sajnos tenni nem sokat lehet, csak egy közös összefogással maximum.


A század parancsnokaival mennyire vetted fel a kapcsolatot? Milyen kérdések és panaszok érkeztek hozzád?

Napi szinten kommunikálunk. Semmilyen problémám nincs jelenleg a parancsnokokkal.


Először Crisanát vesztettük el, aztán a moldávok révén megszűnt a közös magyar-ukrán határ, és az NE az ukránok ellen megszűnt. A kormány milyen intézkedéseket hozott, hogy az ukránok elleni háború minél hamarabb beindulhasson?

Crisanát elvesztettük , amiben sokat nyomott a latba az elpazarolt sebzések, ami Burgenlandba ment. Viszont vissza is tudjuk szerezni, mivel román NE került beadásra.. Mi is segítettünk a moldáv harcokban, hogy az Ne visszakerüljön hozzánk.

Köszönöm a lehetőséget és az interjút.