Interjú Jacques Cousteau-val, Írország leváltott magyar származású elnökével

Day 1,274, 12:57 Published in Hungary United Kingdom by Bosko Balaban
Írország első magyar elnöke lett május 5-én de azóta leváltották az elnökségből.
Első magyar nyelvű cikkét adta ki a magyar sajtóban, ahol sok érdekes dolgot tudhattunk meg tevékenységéről és sok kérdést is vetett fel bennem.



Miért nem írtál eddig magyar nyelvű cikket?

Soha nem éltem még eMagyarországon így nem is volt nagyon alkalmam, hogy magyarul írjak. Többnyire angol nyelvű irományokat publikáltam, hiszen a közösség melynek figyelmét fel szerettem volna kelteni igen jól értett angolul. Régebben, bolíviai tartózkodásom alatt megpróbálkoztam egy spanyol nyelvű cikkel is, mely kisebb sikereket aratott. Tulajdonképpen a globalizáció is fontos szerepet játszott, hogy angolul írtam.

A bolíviai időszakod alatt milyen hasznos tudásra tettél szert?

Bolíviában elég érdekes volt a helyzet, hisz a hivatalos nyelv a spanyol volt. Ennek ellenére itt “kóstoltam bele” először az erepes politika világába. Már az első napokban felkarolt egy idősebb játékos, aki történetesen az akkori elnök volt. Neki köszönhetem részben, hogy még egy hónapos sem voltam, de már tagja voltam a kongresszusnak. Kevesen tudjátok, de miután letöröltek a térképről az argentinok, s bárki kaphatott szabadon áp-t, az elnökválasztás előtt tartottunk egy úgynevezett előszavazást a fórumon, hogy ki legyen a hivatalos elnökjelölt. Namost, én is jelöltettem magam a fórumon megrendezett “elő elnökválasztáson” s rajtam kívül még hárman. Meglepő módon a szavazás lezárása után az első helyen álltam holtversenyben egy másik jelölttel. Tény, hogy küldtem egy mass-mailt, de ennyi szavazatra még én sem számítottam. Persze, a második fordulóban már jóval több szavazatot szedett össze az ellenfelem.

Ha nem volt elég időd az elnökségre, miért indultál el rajta ismét?

Lehet, hogy meglepő a válasz, de egyszerűen ennél nagyobb esélyem mint májusban még soha nem volt, és soha nem is lett volna. Áprilisban 3 szavazattal maradtam le, s a választás után kiadott köszönet nyilvánító és gratulációs cikkem révén még az ellenségeim között is népszerű lettem. A hét ír pártból öt támogatott, hisz a pártelnökök mind elítélték az ellenfelem modora miatt, s mindezek mellett megválasztottak “Április legmegbízhatóbb politikusának” is. Egyszerűen nem lehetett kihagyni. A másik, hogy annak ellenére, hogy sejtettem, hogy zsúfolt lesz a május, a vizsgák, edzések, versenyek miatt, nem gondoltam, hogy ennyire nem lesz majd időm. Az angol támadás meg csak rátett még egy lapáttal.

Az ír seregnek milyen konkrét panaszai voltak rád?

Már az első nap elkezdték kritizálni a kormányt, s ezen belül a kormánytagokat. Szerintük sok tapasztalatlan játékost alkalmaztam, mint minisztert és személyes érdekeim vezéreltek, mikor összeállítottam a kormánynévsort. A másik ok amiért nagyon sokan támadtak, hogy hadászat terén szinte semmi tapasztalattal nem rendelkezem, s nem vagyok tagja az “elit klánuknak az Ír katonaságnak, ahova csak megérdemelten lehet belépni.” Egy másik ok, hogy nem vagyok IRL ír és, hogy állítólag ONE párti vagyok. Végül egy negyedik okként meg felhozták az aktivitást, és a kommunikáció hiányát.


A magyar elnököket is szokták kritizálni a kommunikáció hiánya miatt. Tőled mit vártak volna el kommunikációs szinten?

Ez is egy ürügy volt tulajdonképpen, melynek csak a magja valós. Ők napi legalább egy cikket szerettek volna látni az aktuális állásról, ami enyhén szólva lehetetlen volt, hiszen, az helyzet (érts. MPP-k, tárgyalások) óráról- óráról változott. Volt mikor még én sem tudtam, 100%-osan, hogy akkor most végül elfogadják a brazil MPP-t avagy sem, hiszen a külügyminiszterem tárgyalt velük, s még nem volt alkalmam bejelentkezni. A másik meg az volt, hogy nem is adhattam ki cikkeket titkos információkról, miközben épp a meglepetés erejére alapozva próbáltuk megnyerni a háborút. Viszont egy szó mint száz, én is nagy mértékben hibás voltam. Nem voltam elég aktív, korántsem.

Milyen ügyekkel foglalkoztál személyesen elnökséged alatt és kik voltak a kormányban, akikre leginkább számíthattál?

Akikre leginkább számíthattam az a külügyminiszterem, az alelnököm, illetve a bevándorlási miniszterem volt. A külügyminiszter rengeteg terhet levett a vállamról, aktivitása példamutató lehet számomra is. Ennek ellenére legalább annyi kritika érte mint engem. Személyesen leginkább a szövetséges országok elnökeivel ápolt kapcsolat javításán munkálkodtam a legtöbbet, illetve képviseltem ĺrországot az EDEN tagállamok zárt találkozóján, ahol több szavazást is megejtettünk. Nameg, múlthéten felkeltem hajnali háromkor hogy támadjam be Wales-t. 😛
Fontos megjegyeznem, az imént felsorolt személyek közül, senki nem volt tagja a katonaságnak, s belőlük kettő az impics után szintén hazament. A külügyminiszterem IRL Brazíl lévén visszament Brazíliába, míg az alelnököm Horvátországba.


A szövetségesek képviselői hogyan viszonyultak hozzád?

Mindenképpen jó volt. Már a megválasztásom előtt is, igen jó kapcsolatot ápoltam, egy jópár magas rangú EDEN tisztel, illetve vezetővel. Egyáltalán nem voltak elfogultak velem szemben, annak ellenére, hogy tudtak a polgárháborúról, sőt mi több biztosítottak, hogy miután az 1. es számú terv megvalósul segítséget is küldenek. (ami azóta meg is érkezett, hiszen Romper tegnap majd 3 millát vitt bele a Cork-i csatába. A gyűléseken egyenrangú tagként kezeltek, s a szavazások alkalmával is általában kikérték a véleményem.


A hadügyminisztereddel milyen kapcsolatod volt?

Ez egy jó kérdés, hisz még magam sem tudom a pontos választ. A hadügyminiszterem egy igen kiváló tagja volt a katonaságnak. Mikor csak ketten beszélgettünk mindig az én pártomat fogta és biztosított afelől, hogy bármikor számíthatok rá. Igen ám, de mikor leléptem állítólag mindig elkezdett erőteljesen kampányolni ellenem. Ő már majd egy éve a katonaság tagja. A katonák nevelték fel, és mindig is vérbeli katonának “csapattagnak” tartotta magát. Nem is nagyon várható el, hogy engem válasszon helyettük, ha jobban belegondolok, de kétszínűnek kétszínű volt, ez is tény.

Suridiussal a kapcsolatod megváltozott-e az elnökséged alatt?

Őszintén megmondva, mindig is borzalmas volt a kettőnk viszonya. A múltkori interjúnál próbáltam minél visszafogottabb és pozitívabb véleményt megfogalmazni róla, de a valóságban ez egyáltalán nem így van. Soha nem szerettük egymást, s az elnökségem miatt még jobban kiéleződött a viszony közte és köztem. Ő volt a polgárháború kirobbantója, a “lavina” elindítója, s minden ellenem felhozott vád (legyen kitalált, vagy valós) értelmi szerzője. Míg ĺrországban tartózkodtam, annak ellenére, hogy õ folyamatosan sértegetett én soha nem mondtam el a véleményem róla, hisz a támogatóim épp a visszafogottságom miatt kedveltek. Most viszont, már nyíltan kijelenthetem, hogy a viszonyunk nagyon rossz volt, s az elnökségem alatt még jobban megromlott.

Magyarországon a HMSZ-ben tervezed politikai pályafutásod folytatni. Milyen kapcsolatod volt velük, hogy őket erősítve akarsz a kongresszusba bejutni?

Fontosnak tartom megjegyezni, hogy én is határon túli magyar vagyok, hiszen Erdélyben élek. Ebből kifolyólag nem volt nehéz eldönteni melyik párt chat szobájára lépek fel először. Nyugodt szívvel állíthatom, hogy társaság igen jónak bizonyult már az első találkozás után, így mind egyre gyakrabban próbáltam fellépni mikor az időm engedte. Kétségkívül sokat köszönhetek nekik, hiszen ők voltak akik tanácsokkal láttak el az elmúlt hónapokban, s ők jelentették számomra az e-magyar közösséget, akikkel végre annyi angol tárgyalás után magyarul beszélhettem. Segítettek, és támogattak, mikor kitört a polgárháború, s minduntalan hangoztatták, hogy bármikor hazajöhetek, mert szívesen látnak. Ezek után gondoltam, én is tehetnék valamit a HMSZ érdekében, s ez a politikai tapasztalatom kamatoztatása e-Magyarországon, a HMSZ-t képviselve.


Az interjút készítette: Bosko Balaban