Interjú Fazekas Csongorral, a Kisgazda Párt tagjával

Day 1,067, 06:44 Published in Hungary United Kingdom by Bosko Balaban
Hogyan indult erepes pályafutásod?

Regisztrációm 2009 november végén volt, igyekeztem megismerni a játékot. Ebben lilmax volt a legnagyobb segítségemre. Ekkor Magyarország elég csonka volt még, és az ő invitálására kiutaztam Indonéziába, ahol ekkor nagyobbak voltak a landos fizetések. De figyeltem a magyar történéseket is, követtem a médiát. Nem akartam túl sokáig elszakadni a hazától, ezért is csatlakoztam az IHA (IndoHungarian Alliances) -hoz. Az indonéz magyarokat fogta össze egy katonai századba, így harcolhattunk a hazánkért. Ott nagyon sok rendes embert ismertem meg és sokat tanultam tőlük. Majd szeptemberben hazaköltöztem és a Kisgazda Párt tagja lettem. Ott kezdődött meg az én utam.


Téged leginkább a Kisgazda párt által ismernek. Hogyan találtál erre a pártra és miért tartottál ki mellettük?

Külföldi tartózkodásom során is figyeltem a hazai híreket és próbáltam felmérni az embereket, kiben lehet bízni, és ki a jó társaság. Picit untam a semmittevést és a politikai modulban akartam érvényesülni. A hazai párt-paletta nem nagyon nyerte el tetszésemet. De 2009 augusztusában felfigyeltem Tankred Orfeusz kezdeményezésére megalakuló Kisgazda Pártra. Mivel a funság mellet komoly tervekkel jött létre, ezért mindenképp csatlakozni akartam hozzájuk, ezért is utaztam haza. Hogy miért tartottam ki mellette? Ez nagyon egyszerű. Kisgazdának lenni mást jelent. Egy különleges dolog. Sokkal inkább magadat adhatod. Meg persze a társaság, amit ki tudok emelni. Én a kisgazda párt miatt játszom az erepet.


A Kisgazda Párt sokáig top5-ön kívüli párt volt. Milyen érzés volt egy kis párt tagjának lenni?

Mindenki kicsiként kezdi, ahogy mi is. De dolgoztunk és nem adtuk fel a reményt, hogy egyszer igazi tényező lehetünk a magyar politikai életben. Folyamatos ötletelés volt, hogyan lendítsük fel a párt életét, egy közösséget építettünk. Toboroztunk újoncokat, akiknek mindig megadtuk a lehetőséget arra, hogy bizonyítsanak. Függtünk a nagy pártoktól természetesen, hisz a kongresszusba mindig akartunk küldeni képviselőt. Az volt a kiugró pontunk. De sokat tettünk azért, hogy megismerjenek minket és lassan, de biztosan haladtunk a jó úton.


A Kisgazda Párt nyár óta a top5 pártok közé került, immáron stabilan az ellenzéki pártok meghatározó erejeként működik. Hogyan érintett téged ez a drasztikus változás?

Nagyon boldogan néztem a pártok listáját, hogy mi is ott vagyunk a TOP 5-ben. Régóta vártuk ezt a pillanatot. Nem volt biztos a helyünk, de a tagjaink kitartottak mellettünk és újak is csatlakoztak hozzánk. Igazán megérdemeltük és tudtunk is élni a lehetőséggel. Saját jelölteket indíthatunk akár minden régióban. A párt felelősségteljes munkát szeretne folytatni az országban. Személy szerint nagyon örülök, hogy ilyen kiemelkedő helyen vagyunk. Megtiszteltetés tagnak lenni. De a munkánk még itt nem fejeződött be, konstruktív párt vagyunk, ha úgy érezzük, hogy az ország javára válik akkor bárkivel együttműködünk, de a saját érdekeinket is képviseljük.


Pártodnak többször is elnöke voltál. Mit sikerült elérned vezetőjeként?

Törekedtem arra, hogy jol végezzem a feladatomat. Csak a tagok mondhatják meg, hogy ez sikerült-e. Mindig voltak kisebb-nagyobb ötleteim az adott időszakokban. Kisgazdákat interjúztattam, hogy mindenki megismerjen minket. Átvettem a Dózsa század vezetését, hogy együtt harcolhassunk az országért. Én nagyon remélem, hogy bármit is tettem hozzá a párthoz, azzal előrébb vittem. Nekem a legfőbb célom mindig is a párt élet jobbá tétele volt.


Mostanában több párt vezetője szerencsétlenkedését is megtapasztalhattuk. Pártelnökként mennyire voltak nehézségeid az ingame feladataiddal kapcsolatban?

Természetesen párt elnöknek nem könnyű lenni. Nagy aktivitás szükséges hozzá és a játék ismerete. De aki indul és megnyeri a választást, annak kötelessége legjobb tudása szerint irányítania a pártját. De egy párt vezetése nem csak egyszemélyes faladat, a tagok nélkül az elnök sem menne semmire. Be kell vonni az embereket a párt életébe. Nekem szerencsém volt, hisz sokan tudtak segíteni az elnökségem alatt. Tankred Orfeusz egy nagy tudású játékos, akire mindig számíthatok, a párt atyjaként nagy mértékben kivette a részét a vezetésbe, ezenkívül Gerely, Senk_i, Csulok88 és sorolhatnám még, mindenki részt vett az elnökségeim alatt a párt munkájában.


Saját újságod is van, a Gondolkozzprerifarkaskent. Mi a célod az újságírással?

Az újságírást természetesen a nyilvánosság eléréséhez használom. Ritkán írok cikket, mert nincs túl sok időm rá. Eredetileg véleményem leírására illetve találkozó szervezéséért hoztam létre. Azóta sok témáról írtam benne és remélem többször tudom megjelentetni, mint eddig. De nekem a címe tetszik a legjobban. Ezt a gondolkodást mindenkinek a magáévá kéne tennie! 😃


A politikán kívül van-e más tevékenység is amivel foglalkozol?

Mint már említettem, néha az újságírással. A közeljövőben szeretnék újra cégezni, bár ahhoz nincs túl sok tehetségem. De valamiből meg kell gazdagodni. 😃 Ám a legfontosabb a Dózsa század vezetése! Ez a Kisgazda párt Irreguláris százada. Századparancsnokként sok feladatot látok el, szervezem az ütéseket, a század honlapján dolgozok, de megéri a társaság miatt.


Magyarország az új MPP szabály bevezetése óta állandó veszélybe került. Hogyan látod az ország jövőjét? Van-e kiút a szorult helyzetből?

Természetesen az folyamatos harcot jelent. Mivel az EDEN- nek több a aranya, előbb utóbb nagy kardokba szaladhatunk bele. A Phoenix aktivitása is csökkent, néha úgy érzem csak mi ütünk. Mivel a játék is egy átmeneti verzióban van, így a játék menete is abban van. Remélem hamar rendeződik a helyzet. Az egyetlen megoldás, ha kivárunk, harcolunk és a túlélésre játszunk. A kiutat egy nálam okosabb ember fogja megtalálni, de sok olyan játékos van az erepen, aki képes vezetni egy országot és rendet tenni.


Az interjút készítette: Bosko Balaban