Interjú DrHavoc-kal, az SzP elnökével (1. rész)

Day 638, 01:46 Published in Hungary Hungary by Brambilla

Kedves olvasóim!

Ma megjelenik az újságban az első interjú, az alany pedig nem más, mint DrHavoc, a Szolidaritás Párt új elnöke. Az utóbbi napokban az SzP a párt elrablása miatt került a középpontba, de mi főképp a programról és a jövőbeni elképzelésekről beszélgettünk, hiszen ez sokkal fontosabb, mint egy bug kihasználásának részletei. Az interjú elég hosszú lett, ezért két részletben közlöm, a mai számban a külpolitikáról és gazdaságról lesz szó.


Brambilla: Gratulálok a győzelmedhez! Ez a három nap késedelem mennyit fog számítani vagy a háttérben elkezdted már a munkát?

DrHavoc: Köszönöm szépen és üdvözlöm az olvasókat! A párt vezetéséből már kivettem a részemet. Így a három nap csak részben akasztotta meg a munkát. Például terveztem egy reklámkampányt, de erre most már nem akarok költeni és nem is nagyon van miből, amíg az adminok nem korrigálnak mindent. Tegnap este már tartottunk egy pártkongresszust a vezetésemmel és örömmel konstatálták, hogy többen vagyunk, mint szoktunk lenni.

Brambilla: Mit kívánsz tenni pontosan elnökséged alatt? Ismerjük az SzP régi értékeit és jelszavait. Lényeg természetesen a szolidaritás és a demokrácia. Eddig szinte minden elnökötök szerette volna megreformálni a parlamenti rendszert és nagyobb hatalmat adni neki, de nem sok sikerrel. Neked mik a konkrét terveid?

DrHavoc Amikor bejelentettem indulásomat, azt írtam, hogy meg fogom mutatni van élet Huba után is. Ehhez szeretném tartani magamat, mert sokan teljesen Huba-központú pártnak állítják be a Szolidaritást. Ez csak részben igaz és Huba is tett azért, hogy ne így legyen. Visszavonulásával esélyt kapunk, hogy megmutassuk több ez a közösség Huba-pártnál.
Alapvetően nem szeretném felforgatni a pártot, de az is biztos, hogy a hangsúlyokat át kell helyeznünk a témák között. Az oktatás és szociálpolitika kettős tradicionálisan fontos számunkra, de az ország fennmaradásában már nem olyan fontos, mint az index generációk indulásakor. Sokkal hangosabbnak kell lennünk a külügy, és a hadügy terén.
A gazdaság fontosságát hangsúlyoztuk mindig. Ez most sem fog változni, mert háborúhoz bizony elő kell teremteni a forrásokat. Viszont én azt mondom, hogy gondolkozzunk egy kicsit még nagyobban! Magyarországot nem csak a hadserege teszi naggyá, hanem a gazdasága is. Nézzük csak meg mennyi spórolt aranyat tudott az MFB előteremteni pillanatok alatt.
eVilágunkban legyen a magyar tőke is ugyanolyan félelmetes mint a hadseregünk. Aktív gazdasági külpolitikát kell folytatnunk és az itthon előteremtett aranyat bizony be kell fektetni más országokban is. Azért nem lenne jó érzés, ha mondjuk több szövetséges ország gazdaságát mi üzemeltetnénk.
A parlamenti reform nem volt rossz ötlet, csak ugye mindig el lett utasítva, de azért nézzük csak meg, fejlődik azért a rendszer csak lassabban mint ahogy mi eddig szerettük volna. Ennek ellenére én nem szeretnék akkora hangsúlyt fektetni ezekre a közjogi témákra.

Brambilla: Magyarország nagyhatalom, de a PEACE keretein belül kell mozognunk. Számotokra mi a fontosabb Magyarország PEACE-n belüli további erősítése és ezzel esetleges konfliktus keltése a többi tagországgal vagy egységesen szeretnétek a PEACE-t erősíteni?

DrHavoc: A PEACE ott volt velünk amikor két régiónk volt és ott volt velünk, amikor visszafoglaltuk az országunkat. Egyedül nem lett volna ilyen egyszerű és Magyarországnak nagylelkűnek és hálásnak kell lennie mindezért. Így a PEACE-t egységesen kell erősítenünk, de nem szabad megfeledkeznünk és megfeledkezniük, hogy most mi vagyunk a vezető hatalom.
Természetesen el kell kerülni azt, hogy Romániává váljunk, aki kihasználta szövetségeseit és nem egyenrangú félként kezelte őket. Gazdasági téren is érdemes lenne erősíteni az együttműködést. Nem rossz ötlet az egységes gazdasági terület kialakítása, ahol nincsenek szinte vámok és a többi nem PEACE tagország ki van zárva a kereskedelemből, de ezen azért még dolgozni kell.

Brambilla: Milyen külpolitikai elképzeléseitek vannak egy konkrét helyzetre, például az USA-val kötendő békére?

DrHavoc: A mostani háborút is birodalmi szerepünkhöz és hangvételünkhöz méltóan kell lezárni. Olyan békejavaslatot kell elfogadtatni, ami nem alázza meg az USA-t.
Hagyni kell egy lehetőséget, hogy vesztesként, de nem megalázottként kerüljenek ki a konfliktusból. A megnemtámadási szerződés pedig alap. Ha meg akarjuk tartani Alaszkát és más területeket és hasznot is akarunk belőlük húzni, akkor ehhez idő kell.

Brambilla: Egy egységes gazdasági piac vámok nélkül nem vezetne ahhoz, hogy a PEACE kisebb, HIGH régió nélküli országai nem tudják tartani a versenyt a többiekkel?

DrHavoc: Ezért mondtam, hogy még sokat kell ezen gondolkozni. A játékban van katonai szövetség, de gazdasági nincs, megkerülni meg lehet ezt a helyzetet, de érdekes helyzetek állhatnak elő. Sok minden függ a nemzeti valutáktól is. Lehet, azzal kellene kezdeni, hogy azonos árfolyamra hozzuk a tagországok pénzeit. A közös gazdasági terület létrehozása egyébként önmagában lehet nem is szolgálja a kis országok érdekeit.

Brambilla: Mik a hosszabb távú terveitek? Több országban is baby-boom van/volt, ez átrendezheti az erőviszonyokat a PEACE-en belül. Mi lehet a jövője a magyar-lengyel kapcsolatoknak és mi legyen Ronániával?

DrHavoc: Európa lehet túl kicsi lesz több ekkora ország számára, mint Franciaország, Magyarország, Lengyelország és a többiek. Ha már a lengyeleknél tartunk, az a távlati cél lenne az elfogadható, hogy közös nevezőre jussunk velük. A Lengyel Lehetőség mellett ott van az erősödő Oroszország és a Pánszláv Unió ötlete. Nem is beszélve az olyan dolgokról, hogy mi lesz Romániával, kell-e revízió. Mennyi ideje van még a PEACE-nek jelen formájában. Ezekre a kérdésekre mind választ kell találni, mert aktív külpolitikára van szükségünk. Alakítsuk a helyzetet, hogy minél jobb legyen később nekünk. (Ilyen értelemben a magyar érdek az előrébb való.)
Ezért fogjuk kezdeményezni majd, egy külpolitikai stratégia kidolgozását, ami hosszú távon kijelölheti azt az irányt, amelyre haladnunk kell. Erről természetesen közmegegyezés szükséges. Részünkről nem lesz akadálya. De ez már átmegy belpolitikába.

A második részt holnap olvashatjátok!

Brambilla