Interjú Creative997-tel, hadügyminiszter helyettessel
Bosko Balaban
Hogyan sikerült elérned a hadügyminiszter helyettesi posztot? Volt-e valamilyen feltétele ennek?
Novemberben az S.Timi kormány alatt kellett a segítség irányítás terén a lakossági és a seregszobában, majd ez áttolódott decemberre is. Úgy tűnik beváltam és januárban már hivatalosan is HMh lettem.
Nem kértek fel rá, hanem én kérdeztem: Segíthetek? Aktív voltam/vagyok, ez akkor elég volt hozzá, mivel sokat panaszkodtak az irányítás hiányára, hát beálltam segítőnek.
A hadügyminiszterséghez gondolom a katonai század pályád is belesegített. A saját századodban hogyan sikerült elérned a századparancsnoki tisztséget?
Tavaly márciusban tértem vissza egy rendkívül hosszú kétkattozásból, majd 2 hónapra rá tiszt lettem, Rhual idején. Hónapokig dolgoztam keményen a ZME-ben zerocool-al együtt, majd az akkori parancsnok inaktivitása miatt rám szállt ez a megtisztelő feladat, december közepén. Azóta építjük a századot, hogy minél sikeresebb legyen.
És igen, a tisztségem befolyásolta bekerülésemet hadügyi pozícióba. A tisztség már önmagában egyfajta kihívás, sok tapasztalatot ad, milyen is embereket irányítani; egy jó alapot ad erre, egyfajta beugró. Plusz aktivitás, ötletek, célok, hogy mind a sereget, mind az országot előrébb vidd, mind motiváló tényező volt. Részben a felfelé törekvés, részben egy cél, hogy ne unatkozzak ebben a … izé, játékban...
Mit sikerült felépítened a Zrínyi Miklós Ezredben? A létszámra és a csetes aktivitásra mennyire sikerült jótékonyan hatni? Vannak-e öregek és fiatalabb játékosok megfelelő mértékben?
Első számú feladatom volt, hogy aktív legyen az ezred ütésben. Mikor átvettem a parancsnokságot, a taglétszámunk 100 fő körül volt és ~56%-ban voltak aktívak. Ez az arány a hónapban 90% felett is volt, de most sem panaszkodhatunk. Jelenleg 73-an vagyunk, mint második legnépesebb század. Szűrjük az inaktívakat, folyamatos levelezést folytatunk katonáinkkal az ütésszámok növelése érdekében és igyekszünk támogatni őket magasabb ételosztással. Katonáink igényeinek érdekében és a kötelező századcéges munka miatt új cégeket alapítottunk, mind napi osztásra, mind profit céljából.
A ZME sosem a chates aktivitásáról volt híres, főleg script útján tájékozódnak a katonák. A napi ellátmányért viszont fel kell jönniük, ebből adódóan páran ott is maradtak, így szépen nő a chaten tartozkodók létszáma mostanság. v2 idején napi max 20 ember lézengett a szobában. Azóta volt toborzás, minimum 300 erővel és 15k rankkal már felvettünk aktív újoncokat, az ennél kisebbeket elküldtük MATASZ-ba, hogy örüljenek az ottani tisztek is
🙂Ám nincsenek nagy 3000+os tankjaink, sosem voltak, de úgy gondolom ütés szempontjából jól teljesítenek mind a kisebbek, mint az öregebb, őstagok is és ezek a változások a zsoldban is meglátszódtak.
Ami fontos, hogy a tapasztaltak segítik a kisebbeket és jó hangulat uralkodik nálunk. Vegyes a banda, az átlagerő 1500 körüli lehet.
A tisztikarban milyen a kapcsolatod a többi tiszttársaddal? Mennyire vagy elégedett a tisztikar helyzetével?
Hehe. A HISZTIkarban mindig “jó” a hangulat. Mindig megy a hiszti valami miatt, ez mindennapos már. “Hol a zsold?” “Monnyá le!” Adrenalinfokozó szoba az, ott meg lehet tanulni vitatkozni
🙂Ám én úgy érzem, jól kijövök a többiekkel. Együtt lázadunk a hadügy ellen
😛
Kodinál miért merült fel egyáltalán az, hogy lemondjon?
Már reflexből. Mindig a ciklusok végén jön meg a havija.
😛Ám még fiatal, heves természetű, majd lenyugszik
😁De tény, hogy sokszor egyetértek vele, probléma mindig a felettesével van
🙂
Hadügyminiszter helyettesként mennyire találnak meg téged a kritikus hangok? Milyen hibákat lehet elkövetni ezen a poszton?
Hm... Túlzott panaszkodást irányomban nem vettem észre. Habár lehetne mostanában, mert még mindig vizsgaidőszakom van, de amikor vagyok szervezkedem, mint a gép és többnyire ez volt jellemző. Kritikus hangokat személyem irányába nem véltem felfedezni, a kormány irányába annál inkább, lásd a cikkeket az impícs környékén, ahol a kormánytagok is megszólaltak.
Helyettesi poszton a legnagyobb hiba ha Istenesdit játszol: “Mindenki tudja, hogy létezel, de még senki sem látott!” Egy helyettes dolga az állami osztás és megszervezése és a sereg/lakosság irányítása, tájékoztatása. Ehhez viszont aktívnak kell lenni.
Sokszor használom az aktív/aktivitás szót, mivel egy seregtagnak, főleg tisztnek vagy még feljebb ez egyre fontosabb. Elnöknek meg napi 30 órában fent kell(ene) lennie.
🙂
Készülnek még a mostani elnöki ciklusban hadügyi tervek amivel a játékostársadalom felbolydulhat vagy erre ne számítsanak már?
6 nap van még hátra a kormányváltásig, ennyi idő alatt sok mindent nem lehet alkotni. Tervek vannak, sok időnk már nincs maradandót alkotni. Impícs után a fő dolgunk az volt, hogy megállítsuk a románokat és visszaállítsuk a határokat, illetve segíteni a szövetségeseinket, elsősorban megállítani az USA-t. Ezeket mind teljesítettük. A továbbiak már az új kormány feladata lesz.
A következő elnöki ciklusban tervezel-e a hadügyminisztérium munkájában részt venni és van-e elképzelésed, hogyan lehetne hatékonyabb a hadseregünk?
Felkértek hadügyi munkára, egyelőre még gondolkozom rajta.
A mostani rendszer sem rossz, minden a szervezésen múlik. Próbálkoztunk doksis osztással, kérdőíves osztással, szobás osztással, szerb rendszerrel, hogy a századok osszanak a jelenlévőknek és azután kapnak pénzt. Ezeket összesíteni kell és ki kell találni egy megfelelő módszert, ezen tapasztalatok alapján. Mindenesetre fontos a fegyelem, a századok tájékoztassák az embereiket és küldjék őket közös ütésre, ahol mi irányítjuk őket. Elmondhatjuk, hogy egyes esetekben a seregszobában 240 fő volt jelen, ami már nagy haladás e téren. Megfelelő felszereltség mellett már lehet némi csapóerőnk
🙂Az elmúlt rövid időszakban jól teljesítettünk, ami morális javulást eredményezett és ez a legfontosabb!
PS. CSAK A ZME \o/
Az interjút készítette: Bosko Balaban
Comments
creativemaxx
zmemaxx
creativemaxx
csakaZrinyimaxx
HISZTkar rulz!
Csak a ZME!
"Ami fontos, hogy a tapasztaltak segítik a kisebbeket és jó hangulat uralkodik nálunk." LOL tegnap a földrengés után, emlékeztek? nem volt benn egy tiszt sem... :😁
CSAK A ZME \o/ x2
crea powaaaa maxxxx és miegymás😃😃😃 és persze anyuuuuuuuu 😨😨
-.-. .-. . .- - .. ...- . -- .- -..- -..-
VOOOTTEEEE!!!
HAIL ZME!!!! HAIL HUNGARY 😃 😃 😃
hailgregmadesingmax!
csak a ZME!
V+S
http://www.erepublik.com/en/article/-1-1660178/1/20#comments
Csak a ZME : )
És melyik elmeroggyant ötlete volt, hogy büntesse a századot, ha a katona több cégben is dolgozik? Kevesebb zsold azért, mert megtermelek saját magamnak egy-egy Q4-s fegyvert, hogy növeljem a sebzésem, meg legyártok pár kaját, hogy több köröm lehessen?
Jó kis interjú lett : )
És még én is vendégszereplek benne : D
Hajrámaxxx mindenkinek ; )
Hajrá ZME!
Rodric: bünti azért nincs nem? Csak ha nem melozol sz.cégben is. Vagy?