Indulok elnöknek! mrsomebody programja, a jövő egyetlen programja.
mrsomebody
Először is szeretném azzal kezdeni, hogy megbocsájtok, amiért decemberben nem engem választottatok elnöknek. Mind követünk el hibákat, és engem is igen furdalt a kíváncsiság, hogy milyen nemi betegsége van Fehérlónak, hogy szivárványszínűt huggyant. Na de, lépjünk tovább a múlton.
Januárban, most kedden újabb esélyt kap eMagyarország, hogy mrsomebody-ra szavazzon.
Hogy miért előnyös így tenni? Mert csak az eMKKP-nak van olyan szekértői csapata, amellyel ki lehet vezetni országunkat ebből a mély gödörből, amit elődeim ástak. Egyenesen Gazdagrétről hoztam ehhez a legelismertebb szakértőket.
http://i46.tinypic.com/xo3xht.jpg">
Programom fő irányai:
• megválasztásom után kétkattos leszek
• január 12-én megtámadom Uruguay-t. Ennek annyi értelme sem lesz, mint Románia megtámadásának, viszont az EDEN mellett a Phoenix MPP-i is aktiválva lesznek ellenünk
• ingyen lesz a sör, örök lesz az élet
• államilag TO-zom a HHH-t, mert az én apukám tűzoltó, és erősebb, mint Shaok apukája
És én sem akarok lemaradni a többiektől, úgyhogy kijelenteném, hogy nem is akartam eredetileg elnöknek indulni, de ez egy játék, just for fun, azt csinálok, amit akarok. Most pedig lássuk a kormány tagjait. Olyanokat kerestem, akikben úgy megbízhatunk, mintha csak a szomszédaink lennének:
http://i50.tinypic.com/33elthc.jpg">
A tapasztalt gazdasági szakember, Lenke a gazdagréti közért (később: Plus áruház) alkalmazásában nyert bepillantást az ökonómia világába. A Plusban remekül beletanult a Q1 termékek Q5 áron való eladásába, így ígérete szerint könnyedén fel fogja tudni tölteni az állam Kitty védésében kimerült kincstárát.
Társa, Gábor Gábor megfontolt üzleti zseni, aki a Júlia Fordrászszalon robbanásszerű sikere mögött áll. Újévkor megfogadta, hogy addig nem gyújt rá a 10 éve a szájában lévő egy cigarettára, amíg nem stabilizálja monetaryn a HUF fázisos inflációját.
http://i45.tinypic.com/16aadde.jpg">
http://i47.tinypic.com/54wvom.jpg">
A telep bivalyerős családfőjeként ismert Feri nem csak kiváló stratéga, de széles háta mögött mind elbújhatunk, ha a románok beütik MPP-inket. Mióta pedig beszállt az internetbe, a napiparancs script tökéletesítésén dolgozik, hogy a hadügyi parancsok minél gyorsabban jussanak el a néphez.
http://i45.tinypic.com/16aadde.jpg">
http://i49.tinypic.com/154j4fb.jpg">
Jutka türelmét és gyerekek iránti elkötelezettségét a gazdagréti általános iskolák tanulói élvezhették ezidáig, de meséltem neki az eRepről, és már teljesen be van zsongva az izgalomtól, hogy miniszter lehessen. Tervei közé tartozik az egyetemi előadások felélesztése, mert a kérdezz-felelek típusú óratartásban nagyon otthon volt eddig is.
http://i45.tinypic.com/16aadde.jpg">
http://i50.tinypic.com/s3lys8.jpg">
Mivel úgy érzem, túl sok szövetségesünk segített a bajban, elhatároztam, távolságtartó politikát fogunk folytatni elnöki ciklusom alatt. Egy-két kivétellel az összes szövetségesünktől elhatárolódunk, míg eközben belülről bomlasztjuk a Phoenixet. A bomlasztásra pedig nincs is megfelelőbb személy, mint Janka néni, aki ugyan néha túlzottan az alkohol hatása alá kerül, és meggondolatlan béketervet ír alá Kínával, de még egy alkalmat sem halasztott el, hogy Vágási Ferit inzultálja.
http://i45.tinypic.com/16aadde.jpg">
Köszönöm a figyelmet. Ne felejtsd el:
mrsomebody programja, a kétfarkúak programja
mrsomebody programja, a jövő egyetlen programja!
Szavazz rám január 5-én!
Maradok tisztelettel,
mrsomebody
eMKKP elnök, főkutya
Comments
vauvau
Azért adhatnál némi esélyt a többieknek is. Az összes nagymenő nálad van.
Bohm bacsi mar foglalt,stipstop..
"ingyen lesz a sör, örök lesz az élet"
1. Nincs sör az eRepen. Sört!
2. A halál nem örök. Van revive. Programod félig már megvalósult, vagyis a fele nem tekinthető kihívásnak.
"megválasztásom után kétkattos leszek"
Egy interjúban azt ígérted, hogy bannoltatod magad. Márpedig egy kétkattos nem tudja bannoltatni magát.
Most pedig megyek és felveszem a fizetésem Szürkeszamárapja Istvántól.
Vaú
Eddig a legmeggyőzőbb program és szakértői csapat.
ajjaj 😃 mrsomebody bevetette az aduászát. Az elején még féltem hogy megvonod a sörünket.
Vau!
"Január 12-én megtámadom Uruguay-t. Ennek annyi értelme sem lesz, mint Románia megtámadásának, viszont az EDEN mellett a Phoenix MPP-i is aktiválva lesznek ellenünk"
1. Urugay távol van. Nem tudunk velük csatázni
2. Kis népesség, nem döntene csődbe minket
Ezért javaslom, hogy üssük be Szerbiát, ők mindkét feltételnek eleget tesznek. Alternatíva még Oroszország Kittyből való beütése, így szeretett Kittynket körülölelve tudjuk védeni.
Válaszokat!
Különben általánosan tüntetek.
NemDe!
A halál nem örök, ez azonban nem jelenti azt hogy az élet az 😉
Monnyon le! Ja először válasszuk meg és támadja be az oroszokat, szebreket, meg uruguayiaikat vagy mi a szart. 😃 aztán...
Monynonle!
Ha megígéred, hogy támadó csapatainkat, Taki bácsira emlékezve, piros, ezerkettes Lada taxin fogjátok fuvarozni Uruguayba, akkor rád szavazok. 🙂
Csak egyetlen pontatlanságot találtam a programban:
Gábor Gábor a Gábor és Juli szalon üzletvezetője
🙂
ez odabasz😃
te nem vagy normális... fel sem érsz a mostani elnökig...
Nem kérünk esélyt tőled... mint ahogy mi sem akarunk egy jött mentnek esélyt adni... Fehérlófia Koppány az elnök...
kéne a medál mi??? te szerencsétlen... nem lesz meg... sajna... pápá...
Hegyet Szegednek!
NAGYON NAGY😃
AaReE: ma sem vetted be a humorbogyókat🙂
AaReE: öhm... humorérzék fail?
Hozd a puskám!!
lol
AaReE: Nem szép dolog a világmindenség legkidolgozottabb (és leginkább átgondoltabb) elnökjelölti programjára ilyet mondani 🙁
B2bW: mennyi pénz kell, hogy elhallgattassalak? Van a eMNB-ben bőven.
@mrsomebody: PM XD
#erep rules 😃
"mrsomebody programja, a kétfarkúak programja"
Akkor ez az eMagyar Kétfarkú Macska Párt programja is egyben?
/még nem utalt.../
Jujj! XD
Ez program nagyon üt! Tied a legjobb kormánynévsor. 😃
a szokásos állatság 😃 valószínűleg nem leszel elnök (én sem szavazok rád 😃) de valami humorügyi posztot csinálhatnának neked legalább tudnánk röhögni 😃 persze szép summáért és fasza csontokért cserébe 😃
hiányolom Etust!
hm, nem jó!
tavaly még futotta kolbászból kerítésre is!
ne kicsinyeskedjünk már!
Viszont a miniszteri csapat valóban nagyon profi!
Igazi szakértői kormánynak ígérkezik😃
Kutyavilágot mindenkinek. A tél a kutyák ideje. Kutya hideg, kutya szán, Kutya Elnök. És jut mindenkinek lerágott csont.
🙂
éljen!
hát ez kurva jó. szavazzatok mrsomebodyra!
Én rád szavazok, mert a programja zseniális nem arról van szó amit leírt hanem amit eltitkolt Szlovákiával megyezéssel vagy nélkül átmegyünk, aztán jönnek a csehek, lengyeleken végig, aztán franszoák spanyolok, őket just for fun kiűzzük Francia országból, aztán UKtől elkérünk területet és át USA-ba(aki itt elkezdene tiltakozni, akkor annak elmondanám, hogy erre az a terv, hogy kutyáknak álcázva törünk be, az oroszok medvének, a szerbek át kínán át, sasnak álcázva törnek be! Közben a brazilok Mexikón át, bevándorlónak álcázva támadnak amcsiknak esélyük se lesz). Ezután a mexicóban a Brazilok által újonnan elfoglalt területeken át eljutunk urugayba és felvesszük velük a harcot!
mrsomebody for president!
AaReE: EzMiez?😃
Egyébként óriási munkát látok a háttérben, a kutyák megérdemlik a győzelmet!
Zseniális program,vállalható vezetőkkel.
Rád szavazok,ha megfizeted!
Én rád szavaztam.
1 arany lesz. Nadon Occsó.